A PREGA mezőgazdasági konferencián mutatkozott be az i-Cell legújabb fejlesztése

2019 február 27.

A PREGA Konferencia és Kiállítás Magyarország első számú agrár-digitalizációs fóruma, aminek célja az innovatív újdonságok bemutatása és az ágazati szereplők közti szakmai párbeszéd kialakítása. Az ötödik alkalommal megrendezett esemény idén 100 előadással és 40 kiállítóval több mint ezer érdeklődőt tudott megmozgatni. Az i-Cell Kft, mint a mezőgazdasági fejlesztések terén is élen járó telematikai vállalat már kezdetek óta szakmai partnere a konferenciának, így a vállalat az idén is a kiemelt kiállítók között szerepelt. A rendezvényen az i-Cell egy előadás keretében a nemrég indított, saját fejlesztésű zárt üzemanyagkontroll rendszer mezőgazdasági felhasználását is bemutatta az érdeklődőknek.

Nagy István agrárminiszter is érdeklődött az i-Cell legújabb fejlesztései iránt

Az i-Cell Kft. már tíz éve van jelen az agrárszektorban különböző precíziós mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztésével, amivel megkönnyíti a gazdák mindennapjait. A kifejezetten a mezőgazdasági szereplők igényeire fejlesztett járműkövetési megoldást sikeresen és nagy megelégedéssel használják ügyfelei. Az agrárszektorban használatos fejlesztések terén a vállalat idén új mérföldkőhöz érkezett, amit a Prega konferencián mutatott be a szakmai közönségnek.

A vállalat legújabb fejlesztéséről Bolyán Péter vezető i-Fleet értékesítő tartott előadást „Minden csepp számít! – a zárt üzemanyag kontroll rendszer működése” címmel. Előadásában elmondta, hogy a zárt üzemanyagkontroll rendszer elsősorban az üzemanyag felhasználását optimalizálja, ugyanis segítségével a kútba érkezéstől egészen az elégetésig végigkövethető az üzemanyag útja. A hazai piacon egyedülállónak számító fejlesztés továbbá képes egy rendszerben kezelni a tankolási adatokat, segítségével a tankolás és az üzemanyag felhasználása mindig személyhez köthető, valamint pontos képet ad az üzemanyag felhasználásának helyéről, idejéről és mértékéről is.

Bolyán Péter i-Fleet vezető értékesítő előadásában bemutatta a zárt üzemanyagrendszer működését

Bolyán Péter szakmai előadásában továbbá kiemelte, hogy az agráriumban kifejezetten előnyös a rendszer használata, hiszen parcellára, munkaműveletre és üzemórára vonatkozóan is lebontható az elégetett üzemanyag, így a munka részértékéről is információt kaphatunk. Végül pedig rámutatott, hogy az új rendszer használatával növelhető a cégek versenyképessége, tovább növelhető a profit, mindemellett pedig csökkenthetőek a termelési költségek is.

A rendszer működéséről és felhasználásáról bővebben itt olvashat.

260
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!