GPS: fegyvertény a jármű- és rakományvédelemben

2015 április 9.

A szállítással, szállítmányozással foglalkozó vállalatok eddig is mindent megtettek az áru épségéért, így riasztókkal, lopásgátló rendszerekkel és minden használhatónak tűnő eszközt bevetve különböző eszközökkel igyekeznek megóvni azt. Az utóbbi időben tehát felértékelődik a járműbiztonság szerepe, nem meglepő ezért, hogy megjelent az igény a még magasabb fokú járművédelem iránt, avagy a fuvarozó és autóflottát üzemeltető cégek is rájöttek a műholdas nyomkövető rendszerekben rejlő egyéb előnyökre. 

Kevesen tudják, hogy a GPS alapú járműkövető rendszerekhez ugyanis olyan kiegészítők is illeszthetőek, melyek egyfajta védelmet  biztosítanak az adott gépjárműnek, rakománynak. Lassan azonban világossá válik, hogy az ilyen, GPS alapú nyomkövetők használatával a felhasználók két legyet üthetnek egy csapásra, a megszokott, színvonalas nyomkövető szolgáltatás mellett a biztonságról is gondoskodhatnak.

Tudta például, hogy autólopás esetén a flottakövetés is képes védelmi szerepet betölteni?

Az eltűnt autó tulajdonosa ugyanis valós idejű információt szerezhet a járműve hollétéről, akár riasztásokat is beállíthat így tehát elsőként szerezhet tudomást a lopásról és még időben riaszthatja a hatóságokat. A tapasztalatok szerint a nyomkövetők számos alkalommal segítettek megtalálni az ellopott járműveket, még azelőtt, hogy alkatrészekre bontották volna azokat. A GPS-eszközök emellett nem csak a jármű, hanem – teherfuvarozás esetén – a rakomány védelmére is jól alkalmazhatóak. A magas biztonsági szint fenntartása érdekében a mai, modern nyomkövető rendszerek képesek riasztást adni raktérnyitásnál illeszthető hozzájuk akár lokális riasztó is. Figyelik emellett a raktér hőmérsékletét, értesítést küldenek az előzetesen meghatározott útszakaszról vagy útvonaltól való letérés esetén, illetve észleli az indokolatlan, gyanút, keltő leállásokat, illetve azt, ha a jármű éppen nem ott van, ahol rendeltetésszerűen lennie kellene.

211
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!