Karácsonyi forgatag az utakon

2015 december 12.

Baleset-megelőzés karácsonykor is!

Az ünnepi időszakban nem csak a boltokban, hanem a közutakon is megnövekszik a forgalom.

Bizonyára sokunk szlalomozott már bevásárlókocsival a tejes pult és a pékáruk között, centikkel elkerülve az előtte haladó sarkát, hogy a sarkon túl félszeg mosollyal kísérve beleütközzön egy másik vakmerő bevásárlókocsi-pilótába. Ilyenkor nem kell rendőrt hívni, nem kell a biztosításokkal bajlódni, s a járművekben sem esik komoly kár. Az ünnepek előtt azonban ugyanilyen „kellemetlen találkozások” könnyedén előfordulhatnak a közutakon is, hiszen a megnövekedett árumennyiséget és például a webshopokból rendelt termékeket valakinek el kell juttatnia a célállomásukra. Ezek a valakik pedig vagy teherfuvarozók, vagy futárszolgálatok furgonjai és céges autói, akikkel magától értetődően senki sem szívesen ütközne a nagy karácsonyi rohanás kellős közepén.

Ahogy az is egyértelmű, hogy a kamionokkal, teherautókkal vagy kisteherautókkal történő balesetek kiemelten sokba kerülnek a vállalatoknak is, hiszen a közlekedési balesetek okozta, közvetlenül vagy közvetve generálódó költségek – ha csak az önrészt nézzük – akár két-háromszázezer forintra is rúghatnak. Ráadásul a munkából kiesett autót, a sofőrt, a szervizelés költségeit és a rakományra kötött biztosítás önrészét is a vállalatnak kell fedeznie, ezek együtt pedig hatalmas összeget tehetnek ki. A hirtelen fellépő munkaerő- és az erőforráshiányt pedig még nem is említettük.

Hogy a karácsonyfa alatt ne a kártérítési és szervizelési számlák, a biztosítóval folytatott parázs hangulatú levelezésünk másolatai legyenek, érdemes a flottakövető funkcióval is ellátott Safe Driver közlekedésbiztonsági eszközön elgondolkodni. Intelligens kamerája a gyalogosok, a közlekedési sávok és táblák mellett a követési távolságot is figyeli, érzékeli, folyamatosan monitorozni tudja az előttünk hömpölygő karácsonyi forgalmat. Jelez, ha túl közel kerülnénk az előttünk haladó járműhöz, így akár elalvásos baleseteknek is elejét veheti, de a figyelmetlenségből fakadó koccanások számát is mindenképpen csökkenteni tudja. Karácsony táján koncentráljunk inkább szeretteinkre és a meghitt hangulatra, míg a Safe Driver rendszer (legalábbis részben) leveszi a vállunkról a terhet, ami az őrült forgalom és a rohanás miatt ránk nehezedik.

1877
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!