Kis távolságon is nagy megtérülés

2015 június 9.

A nyomkövetés nekem luxus? -Munkagép

Cikksorozatunk következő részében a nagyobb gépparkkal rendelkező vállalatoknak ajánlott műholdas gépjárműkövető rendszerekről írunk.

A nyomkövetés szükségessége már ismert a fuvarozással foglalkozók körében, azonban kevesen tudják, hogy a sokkal korlátozottabb területen mozgó munkagépek esetében is előnyösek lehetnek. 

A munkagépek ugyan nem arról híresek, hogy nagyobb távolságokat tennének meg, azonban remekül alkalmazhatóak munkaidő utáni „fusimunkára” – természetesen a vállalat költségén. Ez esetben a gépkezelő ugyanúgy használja a gépet (többnyire a megszabott munkaidőn túl, akár több órát is), emiatt pedig a karbantartás, a rendszeres szervizelés ideje hamarabbra tolódik. Ezzel a költségek is rögvest feljebb kúsznak.

A gépek nagy mennyiségű üzemanyaggal működnek, s olykor előfordulhat, hogy az alkalmazottak a saját felhasználásra is szereznek egy keveset, és mivel többnyire külső helyszíneken végzik a munkát, ennek ellenőrzése igen körülményes. Az esetlegesen így eltulajdonított gépeknek pedig hatalmas költségvonzatuk van: a vonatkozó adminisztráció igen sok munkaidőt elvisz, ráadásul a kapott információkból fakadóan sok pontatlanságot is tartalmazhat, szemben az egzakt, nem manipulálható, mért adatokkal.

A munkagépekkel dolgozó vállalatok a gépek és a használat sajátosságai miatt speciális helyzetben vannak, ami a munka tervezését, kivitelezését és ellenőrzését illeti. Jó példa erre a járműflotta, ez esetben géppark követése, amely sokszor nem tűnik fontosnak, hiszen majdnem mindig tudjuk, hogy a feladatából adódóan hol az adott munkagép. Vannak azonban problémás helyzetek, ahol a nyomkövetés és a hozzátartozó funkciók (így például az üzemanyagszint mérése, ellenőrzése) igencsak nagy segítség lehet, ezek közül a legfontosabbak:

Tehát egyértelműen téves az a feltételezés, miszerint flottakövető rendszert csak interkontinentális utakat megtevő kamionokra érdemes rakni, hiszen a GPS-es nyomkövetés mellett mára már számos kiegészítő funkció vált elérhetővé. Ön használja már mindegyiket?

 

2229
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!