Gyorsabban és egyszerűbben lehet a jövőben C és C-E kategóriás jogosítványhoz jutni. A sofőrhiány enyhítését célzó döntés azonban komoly kihívás elé állíthatja a fuvarozó cégeket a tapasztalatlan járművezetők munkába állásával. A rutintalanság megmutatkozhat a magasabb üzemanyagfogyasztásban, a motor és a gumik élettartamának csökkenésében, a szervizköltségek emelkedésében. Megoldás lehet az újoncok vezetési stílusának analizálása, amely a költségmegtakarítás és a biztonságosabb közlekedés mellett a jármű eladásánál is értéknövelő tényező.
A sofőrhiány enyhítése érdekében módosítaná a kormány a közúti járművezetők és közlekedési szakemberek képzésének szabályait úgy, hogy B kategóriás jogosítvánnyal, rövidített képzési idővel megszerezhető legyen a C és C-E kategóriás vezetői engedély. A rendeletváltozással rövidülne a képzési idő, valamint csökkennének a költségek is. Az érdekvédelmi szervezetek által támogatott módosítás ugyanakkor komoly kihívást jelenthet a fuvarozó cégeknek a tapasztalatlan sofőrök munkába állásával.
A járművezetői rutintalanság megmutatkozhat a magasabb üzemanyagfogyasztásban, vagy a motor és a gumik élettartamának csökkenésében, a szervizköltségek emelkedésében – ez a jelenlegi vállalkozói terhek mellett egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Megoldást jelenthet a problémára az i-Fleet Green Driving kiegészítő szolgáltatása, amely a vezetési stílusok elemzésével hozzájárul egy sokkal tudatosabb járműhasználathoz.
Hirtelen gyorsítás, erős fékezés, nagy kanyarsebesség, gyorshajtás, magas fordulatszám, magas fordulatszám hideg motornál, alapjáraton történő hosszú várakozás – ezek mind hozzájárulnak a magasabb üzemanyag-fogyasztáshoz, a jármű élettartamának csökkenéséhez. Ezek kiküszöbölésével nemcsak komoly megtakarítás érhető el az üzemanyag- és szervizköltségekben, hanem felelősségteljes, környezettudatos és fenntartható flottaüzemeltetés is kialakítható. Egy riasztás beállítása (pl. sebességtúllépés) esetén pedig a flottakezelő azonnal jelezheti a sofőrnek, hogy figyeljen oda.
Az adatok az autóba beszerelt egység gyorsulásmérőiből és a fedélzeti elektronikából kinyerhető információkból származnak. A szoftver alapesetben a 0,3 g feletti gyorsításokat és lassításokat, a jelentős kanyarsebességet, az autópályás gyorshajtást, az öt percen túli alapjáratot, a 4000/perc feletti fordulatszámot, illetve a még be nem melegedett motor erős kihúzatását is naplózza. Az egyes felhasználók vezetési stílusából, közúti viselkedéséből a szoftver egy 1 és 10 közötti pontszámot kalkulál, amely a webes felületen napi bontásban lekérdezhető, de az i-Cell az igényelt rendszerességgel elküldi az egyes sofőrök pontszámát is. A vezetési stílusának elemzése segíti a sofőröket abban, hogy gyorsabban beletanuljanak a feladatukba, a cégeknek pedig mindez nemcsak közvetlen költségmegtakarítást jelenthet, de jó alapot teremt egy premizálási rendszer kialakításához.
Ügyfeleink tapasztalatai alapján az i-Fleet Green Driving használata az autó eladásánál is előnyt és értéknövelő tényezőt jelent: a jelentésekkel ugyanis igazolható, hogy az adott rendszámú autót nem hajtották agyon, nem húzatták hideg motorral, vagy akár a leszabályozásig.
OBU Gerät mit Schutz gegen Strafen
Ohne monatliche Grundgebühr
An Unternehmensanforderungen individuell anpassbares Flottenmanagement
Innovative Entwicklungen, Softwarelösungen