Monday September 28th, 2020 (Magyar) Nyomkövetéssel a szakmai fejlődésért járműkövetés Szólóvitorlázás

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Monday June 3rd, 2019 KESZTHELY-KENESE SZÓLÓ: ERŐS SZEMBESZÉL NEHEZÍTETTE A VITORLÁZÓK DOLGÁT Szólóvitorlázás

Lillik Ákos nyerte Nelson Flottalízing nevű vitorlásával a vasárnap reggel zárult Keszthely-Kenese Szóló versenyt, amelyen 8 és 10 méteres, nyitott kategóriájú hajók indultak. Az erős szembeszél miatt fizikailag és taktikailag is nagyon nehéz versenyt ezernél is többen kísérték figyelemmel online.

A 2006 óta megrendezett Keszthely-Kenese Szóló verseny remek alkalmat teremt a vitorlázóknak technikai és taktikai tudásuk fel-, illetve összemérésére. A 8 és 10 méteres, nyitott kategóriájú hajók versenye szombaton reggel rajtolt el Keszthelyről, és a mezőny egy kivételével még aznap estig célba is ért. Egy osztrák vitorlás hosszabb időre lehorgonyzott, és csak vasárnap reggel ért a balatonkenesei kikötőbe.

A versenyt két 8 méteres hajó nyerte: Lillik Ákos lett az első Nelson Flottalízing nevű vitorlásával, a második helyen Fazekas Gábor ért célba a Tantállal, míg a harmadik helyen egy 10 méteres, a Lábad X futott be Lábady Balázs kormányossal.

A verseny nyomkövető rendszerét biztosító i-Cell adatai szerint a 21 hajóból álló mezőny átlagsebessége 8,8 kilométer per óra volt. A 23 kilométer per órás maximális sebességet a győztes Nelson Flottalízing érte el, a második legnagyobb, 21 kilométer per órás sebességgel a Fa Hajó futott. Légvonalban körülbelül 77 kilométerre van egymástól Keszthely és Balatonkenese, de az erős szembeszél miatt a hajók átlagosan mintegy 90 kilométert tettek meg. A versenyt több mint ezren kísérték figyelemmel az interneten.

Fa Nándor, a versenyt alapító Fa Hajó Kft. ügyvezetője szerint „az erős szembeszél miatt nagyon kemény volt a verseny, hullámos, bukdácsolós. A Nelson Flottalízing és a Tantál kemény csatát vívott, amelyből végül a Nelson került ki ebből győztesen, minimális különbséggel. Fizikailag és taktikailag is nagyon nehéz verseny volt, ugyanakkor egy szép és tanulságos futam, amely kiváló teszt- és edzési lehetőség volt az őszi Egyszemélyes Balatonkerülő Nagydíjra, illetve a nyári versenyekre” – mondta Fa Nándor, hangsúlyozva, hogy az i-Cell nyomkövető rendszerének köszönhetően a hajók taktikája is kiválóan követhető volt az interneten.

„A versenyzők teljesítményének kielemzését, a szakmai fejlődés technikai hátterének biztosítását segíti az i-Cell fejlesztése, amely a térképes nyomkövetés mellett lehetővé teszi a hajók szűrését, így az egyes vitorlások nyomvonalainak összehasonlítását is” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

A részletes eredmények és az eseményről készült fotók a szolovitorlazas.hu oldalon tekinthetők meg.

Tuesday May 21st, 2019 A VITORLÁSOK FELE NEM ÉRT CÉLBA AZ ÉV EGYIK LEGNEHEZEBB BALATONI VERSENYÉN Balatonkerülő Fa Hajó Kft. i-Fleet Szólóvitorlázás

A Balaton egyik leginkább embert próbáló versenye, a Kétszemélyes Balatonkerülő mára Magyarország legkiválóbb vitorlázóinak összecsapásává vált. A hétvégi futamot Varga Lajos és Lillik Ákos nyerte Nelson Flottalízing nevű hajójával.

Az először 2018-ban megrendezett, de máris rangosnak számító 8m Open Kétszemélyes Balatonkerülő Vitorlásverseny célja, hogy a hazai és külföldi vitorlázóknak lehetőséget biztosítson a technikai és taktikai tudás megmérésére. A jelentkezők jórésze nemzetközi szinten is jegyzett versenyző. A futam nemcsak a szólóvitorlázóknak nyújt lehetőséget a tapasztalatszerzésre, hanem a profi pályavitorlázóknak is.

A Csopakról rajtoló és oda érkező hajók a versenyen egyenként mintegy 170 kilométert tettek meg. A vitorlások átlagsebessége 5 kilométer per óra körül alakult, a leggyorsabb a Nelson Flottalízing nevű hajó volt, esetenként akár 20 kilométer per órás sebességgel. Az időjárás nem kedvezett a versenyzőknek: gyenge keleti dél-keleti szélben rajtoltak, majd egy kiadós zápor áztatta el a mezőnyt, így végül a 15 hajóból csak 7 ért célba. A 2019-es 8m Open Kétszemélyes Vitorláskerülő versenyt idén Varga Lajos és Lillik Ákos nyerte a Nelson Flottalízinggel, 20 óra 58 perc 56 másodperces összidővel.

A verseny egyik fő támogatója, az i-Cell Kft. által a hajókba szerelt nyomkövető eszköznek (On Board Unit) köszönhetően a verseny állását online is figyelemmel lehetett kísérni: a hajók legkésőbb percenként, de minden komolyabb irányváltás esetén azonnal GPS-jelet küldtek a központi szervernek, ennek megfelelően a pozícióadatok folyamatosan, 15 másodpercenként frissültek, amivel szavatolni lehetett a jelen idejű nyomkövetést. A verseny alatt több mint ezren figyelték a szólóvitorlázók útját. Az i-Cell rendszerének köszönhetően a helyezés a befutás sorrendjével megegyezik.

Fa Nándor, a versenyt alapító Fa Hajó Kft. ügyvezetője elmondta: „ez a második ilyen típusú verseny, melyet tavaly kísérleti céllal indítottunk el. Mindig is tudtam, hogy a nyár nem a legjobb időszak a Balatonon olyan versenynek a rendezésére, amiben valóban kiderül, hogy a hajók és a hajósok mit tudnak. Annak ellenére, hogy meglehetősen a szezon elejére hoztuk a versenyt, nem látszik túl durva időjárás. Szél mindig van, legfeljebb nem mindenki érzi vagy látja – tartja a régi mondás” – fogalmazott Fa Nándor, hozzátéve: a nyomkövető rendszernek az első és legfontosabb hozadéka az, hogy a hajók biztonságban vannak.

„A versenyzők teljesítményének kielemzéséhez, a szakmai fejlődés technikai hátterének biztosításához hozzájárul az i-Cell fejlesztése is, amely a térképes nyomkövetés mellett lehetővé teszi a hajók szűrését, így az egyes vitorlások nyomvonalainak összehasonlítását” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója, példaként említve, hogy az utoljára célba érő hajó 10 kilométerrel tett meg többet a győztesnél.

A pontos befutási sorrend és az eseményről készült fotók a szolovitorlazas.hu oldalon tekinthetők meg.

A június első hétvégéjén sorra kerülő Keszthely-Kenese Szóló Vitorlásverseny lebonyolításában szintén együttműködik az i-Cell és a szervező Fa Hajó Kft.

Monday May 13th, 2019 Hajókövető rendszer garantálja a Balatonkerülő Vitorlásverseny biztonságát és tisztaságát Balatonkerülő Fa Hajó Kft. i-Fleet nyomkövetés Szólóvitorlázás vitorlásverseny

Folyamatos láthatóság, pontos követés, a szabályok betartásának elősegítése – az i-Cell idén is ezzel járul hozzá a 8M Open Kétszemélyes Balatonkerülő vitorlásversenyhez. A járműkövetésben egyedi megoldásokat kínáló telematikai cég már évek óta partner vitorlásversenyek lebonyolításában is.

Ebben az évben is az i-Cell Kft. az egyik fő támogatója a 8M Open Kétszemélyes Balatonkerülő vitorlásversenynek. Az először 2018-ban megrendezett, máris rangosnak számító esemény célja, hogy a hazai és külföldi vitorlázóknak lehetőséget biztosítson a technikai és taktikai tudás megmérésére. A verseny május 18-án rajtol Csopakról, és másnap ide futnak be a hajók.

kép forrása: szólóvitorlázás 

Az i-Cell 2017 óta szakmai partnere a versenyt alapító Fa Nándornak és a Fa Hajó Kft.-nek a vitorlásversenyek lebonyolításában. A telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalata kifejezetten ezekre a versenyekre fejlesztett és optimalizált, stabil és precíz, GPS alapú nyomkövető felülettel biztosítja a sikeres és szabályos versengés menetét.

A testreszabott hajókövetési rendszer a lehető legbiztonságosabbá teszi a lebonyolítást azzal, hogy az éjszakai hajózás során is szavatolt a versenyzők folyamatos láthatósága és követhetősége, így a vis maior helyzetekben azonnali beavatkozást tesz lehetővé. Emellett a valós idejű követés bármilyen eszközről elérhető, mobilra is optimalizált felületén mindig látható a mezőny pontos állása, így a szabályok betartása is folyamatosan ellenőrizhető. A rendszer a térképes nyomkövetés mellett lehetővé teszi a hajók szűrését, így az egyes vitorlások nyomvonalainak összehasonlítását – hozzájárulva a versenyzők teljesítményének kielemzéséhez, a szakmai fejlődés technikai hátterének biztosításához.

„Az i-Cell fejlesztésének köszönhetően bármilyen okos eszközökön keresztül, Android vagy iOS operációs rendszert használva együtt izgulhatunk valós időben, online a versenyzők célba éréséért. Büszkék vagyunk arra, hogy a fejlesztéssel bebizonyítottuk, hogy a vízi közlekedésben is élen járunk GPS alapú járműkövető rendszerünkkel” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

A május 18-19-i verseny nyomon követhető a www.szolovitorlazas.hu oldalon.

Tuesday October 10th, 2017 (Magyar) Csaknem 1500-an követték online a hétvégi Balatonkerülő Vitorlásversenyt Balatonkerülő Egyedi fejlesztés Szólóvitorlázás vitorlásverseny

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Monday October 2nd, 2017 (Magyar) Telematikai fejlesztés a Balatonkerülő Egyszemélyes Vitorlásverseny biztonságáért Balatonkerülő Egyedi fejlesztés Fa Hajó Kft. GPS nyomkövetés Szólóvitorlázás

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Do you have any questions? Fill in the form and we'll call you back!