Thursday December 14th, 2023 Kibertámadások az útdíjfizetésben is HU-GO icell OBU S550 útdíjfizetés

Szintet lépett a kiberbűnözés az elmúlt időszakban Magyarországon. Egyre több rendszert ér hackertámadás és a múlt héten már két útdíjbevallási közreműködőt is célba vettek, ami miatt nem működött az útdíjfizetés az ügyfeleiknél. A legnagyobb hazai bevallási közreműködő, az i-Cell a legmagasabb szintű védelemmel rendelkezik.

A Simple rendszerét ért múlt heti támadás is mutatja, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon is szintet lépett a kiberbűnözés. Ma már minden cégnek komolyan kell vennie ezeket a potenciális fenyegetéseket, mert a jelek szerint egyetlen szektor sem érezheti magát biztonságban megfelelő védelem nélkül.

 

„Kibervédelmi stratégiánk kialakítása során ragaszkodtunk a kockázati arányt meghaladó biztonsági rendszer kialakításához” – jelentette ki az i-Cell operatív elnöke. Farkas Károly hangsúlyozta: az IT security elsődleges az útdíjfizetés során is, ezért mindenkinek érdemes körültekintően eljárni, amikor bevallási közreműködőt választ (például most a buszosok), illetve nem árt ellenőrizni annak a cégnek a tanúsítványát, amellyel szerződésben áll a vállalkozás.

„December elején, amikor két versenytársunkat is vírustámadás érte, leállt az útdíjfizetési rendszerük. A szerződéses partnereiknek napokon keresztül egyenként kellett megvásárolniuk a viszonylati jegyeket. A kényelmetlenség csak a kisebbik baj, mert egy nem megfelelően megváltott viszonylati jegy büntetést vonhat maga után, amely egy megfelelően működő fedélzeti egység esetén teljességgel kizárható” – mondta Farkas Károly.

Az i-Cell a napokban kapta meg a kiberbiztonsági audit eredményét, amely alapján nemcsak a legnagyobb hazai bevallási közreműködő, de az egyik legjobb kibervédelmi rendszerrel rendelkező cég is a szektorban.

Monday November 13th, 2023 Új kötelezettség Magyarország útjain: Útdíjfizetés a 9 személyesnél nagyobb buszoknak is 2024-től buszútdíj HU-GO icell OBU S550 OBU S550 útdíjfizetés útdíjfizetés

Magyarországon 2024. február 1-jén  fontos változás lép életbe az útdíjfizetés területén. Nemcsak a 3,5 tonnánál nehezebb áruszállító járműveknek lesz kötelező a használatarányos útdíjfizetés, hanem a 9 személynél nagyobb személyszállító buszoknak is. Ez a döntés az ország közlekedési infrastruktúrájának fenntartására és fejlesztésére irányuló törekvések része, ugyanakkor komoly kihívást jelenthet a buszos vállalkozások számára. Az időbeni felkészülés és a megfelelő eszközök kiválasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne az utolsó pillanatban szembesüljenek az új kötelezettségekkel.

Az új szabályozásra való felkészülés során kulcsfontosságú szerepe van az útdíjfizető eszköz kiválasztásának. Magyarországon számos lehetőség közül választhatnak a buszos vállalkozások is, de az egyik legmegbízhatóbb és innovatív megoldás az i-Cell OBU S550 készüléke. Ez a modern eszköz számos előnnyel rendelkezik, amelyek segítik a vállalkozásokat az új kötelezettségek hatékony teljesítésében.

Az i-Cell OBU S550 készülék előnyei:

  1. Pontos és hatékony útdíjfizetés: Az i-Cell OBU S550 készülék lehetővé teszi a pontos és hatékony útdíjfizetést a rendszerbe bekerülő buszos vállalkozások számára is, minimalizálva azok adminisztratív terheit.
  2. Egyszerű üzemeltetés és üzembehelyezés: Üzembe helyezése szakértelmet nem igényel, a szivargyútó ajlzatba csatlakoztatva és a műszerfalra helyezve, valamint a NÚSZ Zrt. oldalán történő online regisztráció és egyenlegfeltöltés után azonnal használható.
  3. MOL- i-Cell együttműködés: Az i-Cell és a MOL közötti együttműködésnek köszönhetően lehetőség van buszai útdíjfizetésének utólagos fizetésére is, ami további kényelmet jelent a vállalkozások számára.
  4. Lefedettség: Az i-Cell OBU S550 készülék kiváló lefedettséggel rendelkezik, így személyszállítás esetén a buszok az egész ország területén biztonsággal használhatják, elkerülve a büntetéseket.
  5. Garancia: Az i-Cell OBU S550 készülékére 3 év jótállást garantálunk.

Az új szabályozás közeledtével érdemes időben cselekedni, hogy elkerüljük az utolsó pillanatban való sietséget és esetleges büntetéseket. Az i-Cell OBU S550 készülékkel és a MOL együttműködésével a vállalkozások könnyedén megfelelhetnek az új kötelezettségeknek, és egyszerűsíthetik adminisztrációjukat.

Ne hagyja az útdíjfizetést az utolsó pillanatra, válassza a megbízható és hatékony i-Cell OBU S550 készüléket, és készüljön fel időben az új szabályozás bevezetésére. Az időbeni és megfelelő felkészülés segít a vállalkozásoknak továbbra is sikeresen működni.

Tuesday July 25th, 2023 (Magyar) A rollertől a motorcsónakig – járműkövetés és flottamenedzsment minden eszközre Flottamenedzsment icell iFleet

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Wednesday January 13th, 2021 (Magyar) Rendkívüli évet zártunk 2020-ban icell

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Do you have any questions? Fill in the form and we'll call you back!