Kötelező lesz az eCall használata 2018-tól

2015 április 30.

Az Európai Parlament jogszabályban írta elő az autógyártóknak, hogy a 2018. március 31. után forgalomba helyezett új gépjárműveket és kisteherautókat föl kell szerelni a GPS alapú eCall segélyhívó eszközzel. Az Európai Uniós tagállamoknak 2017. októberéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát, így változások a jövő évtől évente 15 millió frissen forgalomba helyezett gépjárművet érintenek.

A rendelkezés célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése. Az Európai Unió útjain 25 700-an haltak meg 2014-ben, ám a becslések szerint az automata segélyhívó 10 százalékkal mérsékelheti ezt a számot. Az eCall rendszer fő eleme a fedélzeti egység (on board unit), amely a Bluetooth-on csatlakoztatott mobiltelefonon, vagy saját SIM kártyával rendelkező készüléken keresztül képes automatikusan megküldeni a baleset körülményeit – így a GPS koordinátákat, a baleset idejét, az utasok számát és a gépjármű azonosítóját. Amennyiben a jármű ütközést észlel – például kinyílnak a légzsákok – a rendszer riasztó üzenete a 112-es segélyhívószámra érkezik. A rendszert a balesetet szenvedett személy manuálisan is aktiválhatja egyetlen gomb megnyomásával, megkönnyítve és felgyorsítva ezzel a segélykérést.

A vonal végén álló diszpécser a szenzorok jelzései alapján képes a baleset súlyosságára is következtetni, így a hatóságoknak könnyebb lesz dönteniük arról, hány mentőautót küldjenek a helyszínre. A rendszer további erőssége, hogy az azonnali vészjelzést követően hamarabb megkezdődhet a helyszínelés, a hatóságok gyorsabban lezárhatják az érintett útszakaszt, és megkezdhetik a forgalomelterelést.

Az Európai Parlament rendelete alapján az eCall rendszer bevezetésével párhuzamosan a 112-es segélyhívó rendszert is egységessé kell tenni. A cél, hogy a rendszer egész Európa területét lefedje, azonos esélyeket biztosítva minden európai uniós állampolgár számára a segítségkérésére, növelve a túlélés esélyét. A 112-es segélyhívót Európában 1991-ben vezették be, Magyarországon 1999 óta elérhető, ám a hálózat ez idáig nem volt egységes. Az ESR (Egységes Segélyhívó Rendszer) hazánkban Miskolcon és Szombathelyen alakít ki hívásfogadó központot, ahol a vészjelzéseket nem csak telefonhíváson keresztül, de e-mailben, SMS-ben és MMS-ben is tudják majd fogadni.

Az adatvédelmi aggályokat szem előtt tartva a jeladó nem teszi majd lehetővé a járművek baleset előtti útvonalának visszakövetését. A baleset paramétereit csak szerencsétlenség esetén küldi el a mentőknek, az adatokat pedig másnak az érintettek hozzájárulása nélkül nem lehet átadni. A gyártóknak azt is meg kell oldaniuk, hogy az adatokat véglegesen törölni lehessen.

Forrás: MTI

2383
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!