A rollertől a motorcsónakig – járműkövetés és flottamenedzsment minden eszközre

2023 július 25.

Nemcsak autókba, hanem lényegében bármilyen közlekedési eszközbe (elektromos roller, bicikli, segway, motor, csónak, hajó stb.) szerelhető járműkövető egység, amely ugyanúgy elérhetővé teszi a flottamenedzsment szolgáltatásokat, mint például a kamionok vagy munkagépek esetében. Ez elsősorban járműkölcsönzéssel is foglalkozó turisztikai vállalkozások számára lehet hasznos, de megnyugtató segítséget jelenthet annak a szülőnek is, aki szeretné biztonságban tudni a gyerekét.

i-Fleet szolgáltatásunk nagy segítséget jelenthet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jellemzően turistáknak kölcsönöznek városnézéshez járműveket, az (elektromos) rollertől a kerékpáron és a quadon át a segwayig. Az idén 25 éves i-Cell tölthető, illetve a jármű akkumulátorához csatlakoztatható egységeket is kínál.

Az üzemeltetés biztonságát nagyban növeli egy ilyen eszköz használata. Például a térképes felületen egyszerre kapható kép az aktív és nem aktív járművekről, a rendszer riaszt, ha elhagy egy körül határolt területet, vagy átlép egy megadott sebességet (mondjuk mert betették egy autóba), figyelmeztet az alacsony töltöttségi szintre, sőt, akár a szervizelésre is, bizonyos üzemóra elérésekor. Ezzel átláthatóbbá és kezelhetőbbé válik a flotta, minimálisra csökkenthető a lopás kockázata és növelhető a szolgáltatások színvonala is. Ha egy turista eltéved vagy baleset éri, a helyszín rögtön beazonosítható, de van pánik gomb is, amely vészhelyzet esetén megnyomva azonnali riasztást küld. Ez az ügyfél választása szerint lehet előre megírt sms a koordinátákkal együtt, vagy a megadott telefonszámra befutó hívás.

Az i-Fleet jó választás lehet azoknak a szülőknek is, akik a járulékos kockázatok miatt nem merik kamasz gyermeküknek megvenni az áhított robogót, elektromos rollert, vagy akár a kerékpárt. Van olyan eszköz, amely a lopásgátláson vagy a gyorsulásmérésen túl képes érzékelni és automatikus riasztást küldeni a szülő telefonjára, ha felborul a jármű. Ez felelősségteljesebb közlekedésre ösztönzi a tinédzsereket, miközben a szülő is nyugodtabb lehet, mert azonnal értesül róla, ha a gyerek például letért a hazafelé vezető útvonalról és a pánik gomb funkció ebben az esetben is jól tud jönni.

2806
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!