2018 január 10, szerda Okosabb a fedélzeti eszközünk, mint gondolnánk! Flottamenedzsment i-Fleet OBU S550 útdíjfizetés útdíj útdíjfizetés

Magyarországon 2018-ban ünnepli ötödik születésnapját a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer, ennek megfelelően számos nagy- és kisvállalat, illetve magánvállalkozás is már csaknem az ötödik éve használja nap mint nap az elektronikus útdíjfizetésre is alkalmas OBU S550 fedélzeti eszközét. A készülék ez időben mindvégig hűséges társként követte figyelemmel útdíj-egyenlegük változásait, olykor pedig hang- és fényjelzésekkel figyelmeztette a feledékenyebbeket, hogy azok elkerülhessék a kisebb-nagyobb bírságokat.

Az OBU-eszköz hűséges útitársunkká vált.

 

Azt azonban sokan nem tudják, hogy a szélvédőnk alatt megbúvó parányi útitársunk valójában egy vérbeli okoskütyü, ami telematikai „svájci bicskaként” még sokkal több ponton könnyítheti meg az üzleti mindennapokat és csökkentheti a vállalatok költségeit.

A hazai tulajdonú i-Cell Kft. az útdíjfizetési rendszer bevezetése óta auditált bevallási közreműködőként tevékenykedik, jelenleg százmilliós nagyságrendű szakaszjegyeket közvetít, és több mint 35 ezer, útdíj-bevallásra alkalmas OBU-eszközt üzemeltet. A 21. század technológiai elvárásaival összhangban az OBU S550 egyszerre felel meg a gépek közti információcserén nyugvó M2M (machine-to-machine), ezáltal pedig a tárgyak hálózatba kapcsolását lehetővé tévő Dolgok Internete (Internet of Things vagy IoT) korszerű elvárásainak.

Az OBU S550 tehát sokkal több és sokkal okosabb, mint amilyennek látszik! Ha mi is igazán okosan akarjuk használni, a készülék az elektronikus útdíj-fizetésen túl az i-Fleet minimális havidíjas flottamenedzsment szolgáltatás összes alapfunkciójára alkalmas:

  • a rendszerből kinyerhető menetlevelekkel és egyedi riportokkal akár napi 2 órával* csökken a céges adminisztrációra fordított idő,
  • a megtett út figyelésének és a teljes járműflotta adatainak köszönhetően járművenként akár 10%-kal* csökken az üzemanyagköltség,
  • a telematikai adatok részletes kimutatásának és elemzésének köszönhetően járművenként akár 500.000* forintnyi szervizköltséget lehet megtakarítani.

Egy jó telematikai rendszer ugyanis a szállítmányozás teljes folyamatának monitorozására alkalmas, amivel jelentősen hozzájárul a tervezhetőséghez és költségek optimalizáláshoz. Az OBU S550 közreműködésével pedig karnyújtásnyira lehetünk egy jó és költséghatékony telematikai okosrendszertől. Nemcsak arra vonatkozó információkat kapunk, hogy merre jár a járművünk, hanem folyamatosan, akár okostelefonról vagy tabletről követni tudjuk a flotta összes paraméterét, egyúttal a szállított áruról is információkat kaphatunk. Ez versenyelőnyt jelenthet minden kis- és nagyvállalat, továbbá magánvállalkozás számára is.

Az i-Cell Kft. pedig garantálja a testreszabott szolgáltatáscsomagokat, vagyis minden érdeklődő cég az egyéni igényei alapján összeállított rendszert kap. Bővebb információ az i-Fleetre való átállásról a jarmukovetes.icell.hu oldalon, illetve a 06/1-467-1750-es telefonszámon kérhető.

(* Az adatok az i-Cell Kft. meglévő ügyfeleinek éves statisztikáiból származnak.)

2016 október 12, szerda Az i-Cell 10 éves partnerei Flottamenedzsment i-cell

Az i-Cell idén 18 éve a hazai telematikai piac meghatározó szereplője, és idén 10 éve partnere a Prévost Hungária Kft-nek és a K és V Kft-nek. A telematikához kapcsolódó technológiai fejlődés intenzitását tekintve mindkét szám figyelemre méltó, hiszen az elmúlt évtizedben gyökeresen átalakultak úgy a telematikai szolgáltatások, mint az ügyféligények. Cikkünkben az évtizedes lojalitás és a több mint másfél évtizedes versenyképesség hátterébe nyújtunk bepillantást.

A flottakövetés árufuvarozásban való elterjedésének kezdetekor a szolgáltató épp csak meg tudta mondani az ügyfelének, hogy hol tartózkodnak a járművei, ám ez az információ abban az időben már jelentősen növelni tudta a fuvarozók hatékonyságát. Mára a telematika egy olyan komplex szolgáltatáscsomagot jelent, amely a járművek üzemeltetésétől a járművezetők hatékonyságmérésén és képzésén át a szállított áru állapotáig, a teljes logisztikai folyamatba integrálva képes megtartani és növelni a vállalkozások versenyképességét.

Az i-Cell az elmúlt 18 évben folyamatosan igyekezett fejlesztéseivel az ügyféligények elébe menni, testreszabott megoldásaival pedig képes volt az egyedi elvárásoknak is megfelelni.

A K és V Kft. egyike azoknak az ügyfeleknek, akik idén tíz éve az i-Cell telematikai szolgáltatásait veszik igénybe. „Mi annak idején megnéztük és teszteltük a piacon lévő összes rendszert, mert tisztában voltunk a telematikai szolgáltatás jelentőségével. Az i-Cellnek már tíz évvel ezelőtt is voltak versenytársai. Végül azért döntöttünk az i-Cell mellett, mert az övék volt a legkönnyebben kezelhető, legáttekinthetőbb és leglogikusabb rendszer. Még ma is úgy gondolom, hogy jól döntöttünk. Természetesen azóta évről-évre kapunk megkereséseket és ajánlatokat más telematikai szolgáltatóktól, s mi alapvetően nem zárkózunk el attól, hogy megismerjünk más megoldásokat. Sőt, sokszor megkeresnek bennünket azzal is, hogy ingyenesen kiváltják a jelenlegi telematikai rendszerünket és fizetik az átállással kapcsolatos összes költségünket, csak váltsunk, de az az igazság, hogy a mai napig egyetlen konkurens szolgáltató sem tudott jobbat mutatni az i-Cell rendszerénél” – fogalmazott Varga József, a nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó K és V Kft. ügyvezetője.

A nemzetközi árufuvarozás egyik magas szakmai színvonalat képviselő szereplője a Prévost Hungária Kft., amely tíz évvel ezelőtt ugyancsak az i-Cell telematikai szolgáltatása mellett tette le a voksát, s a mai napig kitart mellette. A Prévost Hungária Kft. ügyvezetője, Szabó György szerint a telematika a szállítmányozás terén a fuvaroptimalizásában nyújt mind nagyobb segítséget, és ebbe az irányba mutathatnak a jövőbeni fejlesztések is: „A jó telematikai rendszer például az üresfutások minimalizálásával tudja optimalizálni a futásteljesítményt, jelentősen hatékonyabbá téve a szállítmányozást. Ma már üzemelnek olyan fuvaroptimalizálási rendszerek, amelyek több fuvarozócég szinergiáját képesek megteremteni, s amelynek operátora egy-egy olyan szolgáltató, mint az i-Cell, aki sok-sok járműpark kapacitását látja párhuzamosan.  A telematikai rendszerünknek köszönhetően ma már kényes szállítmányok esetében biztosítani tudjuk a szállíttatónak, hogy saját maga nyissa és zárja elktronikusan, a távolból a pótkocsinkat, vagy az operátorunk ellenőrizni tudja a hűtőkocsik rakterének hőmérsékletét. Mindez nagymértékben növeli a szállítmányozás biztonságát és minőségét. Az ügyfeleink – akik közül nem egy rendszeresen auditál bennünket – folyamatosan arra késztetnek bennünket, hogy egyre hatékonyabbak és olcsóbbak legyünk. Ehhez ötletek és kreativitás szükséges, az i-Cellben pedig megtaláltuk és megtartottuk azt a rugalmas és kreatív partnert, aki képes velünk tartani ezen az úton.”

Az i-Cell idén a 10 éves partnerséget is megjelenítő matricákkal látta el a Prévost Hungária Kft. és a K és V Kft. járműveit.

img_0075-3

 

sam_9816

 

2016 szeptember 26, hétfő Western csizmás fenegyerekek helyett magasan kvalifikált szakemberek Flottamenedzsment i-cell i-Fleet nyomkövetés

Magyarországon a közúti áruszállítás a kétezres évek végének átmeneti visszaesése óta az egyik legdinamikusabb fejlődési potenciállal rendelkező ágazat: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Trendek kiadványának előrejelzése szerint ötévente 10 százalék körüli teljesítménynövekedéssel 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. Miközben az ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a csúcsra járatásához szükséges technológiai fejlesztések egyre felkészültebb és képzettebb kollégákat követelnek.

A hazai közúti áruszállítási ágazat teljesítménye az ezredfordulón 18 milliárd tonnakilométer volt évente, mára jóval meghaladja az évi 30 milliárd tonnakilométert, s a szakemberek 25-30 éven belül évi 45 milliárd tonnakilométer körül várják az ágazati teljesítményt. Az eredmények és az optimista előrejelzések hátterében egyértelműen felfedezhetőek az ágazat körüli technológiai fejlesztések, amelyek közül a haszonjármű-ipari innováció mellett kiemelkedő sikertényezőként jelennek meg a flottakövető, azaz telematikai rendszerek.
A telematikai szolgáltatást igénybe vevő áruszállító vállalkozás tíz évvel ezelőtt azt tudta, hogy hol járnak az egyes járművei; mára azonban ennél jóval komplexebb, a költségoptimalizálásban – tehát a versenyképesség megtartásában és növelésében – is nélkülözhetetlen megoldásokat kap. „A közúti árufuvarozás és a mára ettől el nem választható logisztika számára a tervezhetőség az egyik legfontosabb tényező. A tervezéshez pedig információkra és az információk célzott eljuttatására van szükségünk. Mára a telematikai szolgáltatónktól nem csak arra vonatkozó információkat kapunk, hogy hol jár a járművünk, hanem folyamatosan követni tudjuk annak összes paraméterét, információkat kaphatunk a szállított áruról. A telematikai rendszer a szállítmányozás teljes folyamatának monitorozására alkalmas, amivel jelentősen hozzájárul a tervezhetőséghez és költségek optimalizáláshoz” – fogalmazott Varga József, a nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó K és V Kft. ügyvezetője.

A telematikai rendszerek fejlődésének eredményeként jelentőset változott a gépjárművezetők feladata, képzése és a tőlük elvárt kompetenciák köre is. A vezetéstechnikai és a jármű működésével kapcsolatos paraméterek monitorozása lehetővé teszi, hogy minden sofőr a biztonság és a költséghatékonyság keretei között tartva használja a tehergépjárművet, illetve, hogy a telematikai rendszerek által szolgáltatott adatok alapján a pilóták személyre szabott képzéseket kapjanak. „A köztudatban korábban a western csizmát viselő, szabad szájú, az utakat korlátlanul uraló kamionosok képe honosodott meg. Ennek a képnek mára szinte semmi köze sincs a valósághoz. A tehergépjármű vezetőket szigorú követelmények között tartják az elvárások, amelyeket a telematikai rendszereknek köszönhetően tudunk érvényesíteni” – emelte ki Szabó György, a nemzetközi fuvarozó Prévost Hungária Kft. ügyvezetője.
A magyar közúti árufuvarozói ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal néz szembe, amelynek egyik oka éppen a mind magasabb elvárásokból fakad. A telematikai rendszerek szolgáltatásait kiaknázó fuvarozó vállalatok a legtöbb esetben a pontos monitoring által mért üzemanyag-megtakarítást a járművezetők dinamikus bérezési rendszerébe építik motivációs elemként, ugyanakkor teljesítményük értékelésében jelentős szerepet játszanak a megfigyelt vezetéstechnikai paraméterek is. „Az egyszerű flottakövetés korszaka végérvényesen lezárult. A telematikai szolgáltatónak nem elég egy alaprendszert kínálnia, csak az ügyfelek igényei szerint végrehajtott fejlesztésekkel tudja megtartani versenyképességét. Mára a telematikai rendszert sok esetben a vállalatirányítási rendszerhez, a raktárnyilvántartást vagy a megrendeléseket kezelő rendszerekhez integráljuk, mert az így megjeleníthető adatok időt és pénzt takarítanak meg ügyfeleinknek” – foglalta össze Farkas Károly, a hazai tulajdonú telematikai szolgáltató, az i-Cell Kft. operatív igazgatója. (A Prévost Hungária Kft. és a K és V Kft. egyaránt idén tíz esztendeje az i-Cell Kft. partnere.)

A közúti fuvarozói ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a KTI Trendek kiadványának 2013-as adatai szerint Magyarországon a teljes áruszállítás 75,5 százaléka közúton, 20,5 százaléka vasúton, 4,1 százaléka pedig vízen történt. Ugyancsak 2013-ban a közúti árufuvarozás aránya az Egyesült Királyságban, Dániában és Olaszországban 86 százalék, míg Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban és Írországban a 90 százalékot is meghaladta.

2015 március 31, kedd Szükségtelen járműkárok: van-e alternatíva? Flottamenedzsment közlekedésbiztonság kresz

A biztonságos közlekedést számos szubjektív tényező befolyásolja, köztük a sofőr egyéni felelősségérzete, ébersége, és persze gyakorlottsága. A cégautós flották kiépülésével párhuzamosan ugyanakkor előtérbe került egy újabb, vezetésbiztonsági kérdés is: kié az autó? A közlekedési és flottakezelő cégek már erre is keresik a választ.

 

A kutatások alapján éves szinten a céges járművek körülbelül harmada sérül meg balesetek során. Különösen veszélyeztetettek a fokozott biztonságérzést – vagy annak illúzióját – nyújtó nagyautók és terepjárók.

A KRESZ szerint a szabálytalanságokért minden esetben az elkövetőnek kell büntetést fizetnie, függetlenül attól, hogy a jármű kinek a tulajdonában van. Az autóban okozott kár viszont normál esetben az autó tulajdonosát, cégautó esetén tehát a vállalatot terheli, kivétel pedig csak akkor tehető, ha a károkozás bizonyíthatóan szándékos volt, vagy gondatlanságból fakadt.

A hazai cégek számára évente mintegy egymilliárd forintos pluszköltséget okoznak a flottás járművekkel kapcsolatos károk és a kárrendezéssel járó ügyintézés is további terhet jelent. A vállalatok rendszerint alaposan kidolgozott cégautó szabályzatokkal, vagy belső vezetéstechnikai tréningekkel igyekeznek elejét venni a felelőtlen közlekedésnek. A károk gyakorisága azonban még így is magas. (…)

2014 május 23, péntek A műholdas gépjárműkövetés nekem luxus? – Flottamenedzsment Flottamenedzsment Gépjárműkövetés

A műholdas gépjárműkövető rendszer, mint kifejezés sokak számára ismert, de mi is a funkciója pontosan? Megéri rá költeni? Hogyan csökkenthetjük a vállalat költségeit i-Fleet flottamenedzsment rendszer beépítésével? Rövid összeállításunk első részében bemutatjuk, mi mindenre jó az i-Fleet rendszer, ha az Ön vállalata fuvarozással foglalkozik. (…)

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!