Áramellátás nélküli eszközöknél is lehetőség van automatikus vontatmányazonosításra – ennek elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások látják hasznát, különösen, ha nagy földterületeket művelnek meg, de az i-Cell által kínált megoldás számos területen hasznos lehet, például a fuvarozásban vagy a konténeres szállítmányozásban is.

Az azonosítás két kiegészítő hardver eszköz kommunikációjából áll, egy ActivTagből és egy olvasóból. Utóbbit a járműbe (pl. traktor) kell bekötni, az ActivTaget pedig a vontatmányon (eke, tárcsa, borona stb.) elhelyezni. Ezzel nyomon követhető és naplózható, hogy melyik traktoron melyik eszköz volt, amikor egy adott földterületen dolgozott, azaz milyen műveletet hajtott végre (pl. műtrágyázott, permetezett, szántott), vagy hogy az adott műveletből nem maradt ki terület, illetve nem volt átfedés sem.

Az adatok megjeleníthetők, így egyszerűsödik az adminisztráció és hatékonyabbá válik a működés. De jól jöhet például pályázatok, kártérítési igények benyújtásakor is, hiszen dokumentálható, hogy például nem egy parlagon heverő területet öntött el az árvíz. Emellett pontosan kimutatható egy-egy munkagép (tárcsázó, permetező, eke stb.) kihasználtsága, nem kell bonyolult számításokat végezni és tervezhetőbbé válik a szerviz intervallumok követése is. Az automatikus vontatmány azonosítással gyakorlatilag kizárható az emberi mulasztás, tévedés, hiszen a rendszer mindig működik, és mindig pontos.

A megoldás hasznos lehet más területeken is. A fuvarozásban vagy a konténeres szállítmányozásban pedig sokkal tervezhetőbbé válik a folyamat: térképen látható a pótkocsik, konténerek mozgása. Egy konténer esetében pontosan nyomon követhető és dokumentálható, hogy mikor érkezett meg a helyszínre, meddig volt ott, mikor szállították onnan el. Mindez minőségbiztosítási célokra is felhasználható, illetve a vitás esetekben egyértelmű helyzetet teremt.

Az ActivTagnek saját akkumulátora van, alkalmas nagyobb hatótávolságú adatkommunikációra és éveken keresztül ellenáll a szélsőséges időjárási körülményeknek is.

A Kékszalag az egyik legnagyobb és legjelentősebb vitorlás verseny Közép-Európában, amely évente kerül megrendezésre a Balatonon. A versenyen számos hajótípus indul, a tradicionális balatoni vitorlásoktól kezdve a modern katamaránokig, mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabb kategóriát.

Az i-Cell élő nyomkövetés: Ne Maradj Le Egyetlen Pillanatról Sem!

Az i-Cell minden évben élőben követi az 8M OPEN osztály versenyeit. Az idei évben az i-Cell külön oldalt is létrehozott, a 8mopen.ifleet.hu weboldalon, ahol bárki élőben követheti a Kékszalag verseny 8M OPEN osztály versenyzőinek állását. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a szurkolók és az érdeklődők ne maradjanak le a legfontosabb pillanatokról, és valós időben láthassák, hogyan haladnak kedvenc csapataik.

8M OPEN osztály: A gyorsaság és stratégia terepe

A 8M OPEN osztály a Kékszalag verseny egyik legizgalmasabb kategóriája, amelyben a 8 méter hosszú vitorlások versenyeznek egymással. Ez az osztály nem köti meg a hajók típusát vagy kialakítását, így a versenyzők szabadon választhatnak a különböző tervezési és technológiai megoldások közül. Ezáltal a 8M OPEN osztály igazi kihívást jelent mind a tervezők, mind a vitorlázók számára, mivel a győzelemhez nem csak a sebesség, hanem a stratégia és a csapatmunka is elengedhetetlen.

Jellemzői a 8M OPEN osztálynak

  1. Méret és tonnatartomány:

    • A „8M” a hajó hosszát jelöli, ami nagyjából 8 méter (kb. 26 láb).
    • Az osztály nincs szigorúan méretbeli korlátokhoz kötve, így a hajók hossza minimálisan változhat.
  2. Sebesség és teljesítmény:

    • Ezek a hajók gyorsak és dinamikusak, gyakran versenyeznek erősebb szélviszonyok között is.
    • Általában nagy vitorlafelülettel rendelkeznek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsanak különböző szélirányokban.
  3. Szerkezet és anyagok:

    • Az OPEN osztály szabályai lehetővé teszik különböző anyagok használatát, mint például a szénszálas kompozitok, amelyek könnyűek és erősek.
    • A hajótest és a vitorlázat kialakítása innovatív lehet, nincs szigorúan meghatározott standard.
  4. Legénység:

    • A legénység létszáma és elrendezése változó, a hajó méretétől és a verseny típusától függően.
    • A legénység összetétele és képzettsége kritikus a siker szempontjából, mivel az OPEN osztályban nagyobb szerepet kap a hajóvezetés és a taktikai döntések.
  5. Versenyzés:

    • A 8M OPEN osztályú hajók gyakran részt vesznek nemzetközi versenyeken, ahol különböző típusú pályákon és távokon mérkőznek meg.
    • Az OPEN osztály lehetőséget ad az egyéni fejlesztésekre és stratégiákra, ami izgalmasabbá és kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyeket.

Szurkolj élőben, éld át a verseny izgalmát!

Ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Kövesd élőben a 8M OPEN osztály versenyzőit, és tapasztald meg a verseny izgalmát a saját otthonod kényelméből. 

Csatlakozz te is a szurkolók táborához, és buzdítsd a versenyzőket a célvonalig! Látogass el a 8mopen.ifleet.hu oldalra, és kövesd élőben a Kékszalag verseny legizgalmasabb pillanatait!

Megkönnyíti a sofőrazonosítást, használható minőségbiztosítási célokra, olcsóbb és egyszerűbb a beszerelése – ezeket az előnyöket egyesítik QR-kódos fejlesztéseink, amelyek bármely hardveres eszközünkhöz kapcsolhatók.

Az i-Cell fejlesztésének köszönhetően újabb eszköz teszi kényelmesebbé és takarékosabbá cége működését. A QR-kóddal működő egységet minden vállalkozás számára ajánljuk, ahol használnak sofőrazonosítást. Ehhez az eszközhöz azonban nincs szükség külön olvasófejre, kártyára vagy DALLAS-kulcsra, ezért a beszereléséhez sincs szükség a műszerfal megfúrására, sem pedig külön sofőrazonosító készülékre, amely szintén plusz költséget jelenthet. A járművezetők dolgát is megkönnyíti a fejlesztés, hiszen egyszerűbb a bejelentkezés és nem kell külön figyelnie, hogy nála legyen a kártya.

A sofőrazonosítás okos telefonnal, az i-Fleet applikáción keresztül történik: a QR-kód lényegében az autó rendszáma, míg az app a sofőr azonosítóját ismeri; beolvasáskor így kapcsolódik össze a jármű a vezetővel. A QR-kódokat ügyfeleink az i-Fleet felületen keresztül tudják egy kattintással elkészíteni, illetve letölteni, vektor grafikus formátumban, hogy a QR-kód bármilyen méretben jól nyomtatható legyen.

Az i-Fleet és a QR-kód olvasó összekapcsolható járművel, sofőrrel, szállítmánnyal és helyadatokkal is, így alkalmas nemcsak a cég működésének átláthatóbbá tételére és az adminisztráció egyszerűsítésére, hanem minőségbiztosítási célokra, a szolgáltatás színvonalának javítására.

Gyakorlatilag bármilyen olyan feladatot a QR-kódok mögé lehet tenni, amelyet a sofőrnek kell elvégeznie. Például a kiszállított csomagokra lehet tenni, oda lehet adni az ügyfélnek – ezzel kiváltható a sokkal drágább csomagkövető szolgáltatás, hiszen ily módon ez telefonnal is megoldható. Ételszállítással foglalkozó ügyfelünk így például azonnal látja a felületen, amikor a klienshez megérkezik az ebéd, ezzel megelőzhetők az ügyfélpanaszok, illetve egyértelműen kivizsgálható egy esetleges reklamáció is. De kiváltható vele a belépőkártya, sőt, a jármű kinyitását is meg lehet vele oldani.

1800 autóbuszt szerelt fel flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel az i-Cell. Az egyedi fejlesztésű technológia csökkenti a gázolajfogyasztást, amely a jelenlegi üzemanyag árak mellett létfontosságú. Emellett az i-Fleet naprakész adatokat szolgáltat a Volánbuszok esetleges műszaki problémáinak feltárásához, hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez, a hatékonyabb forgalomirányításhoz és a nagyobb ügyfél-elégedettséghez is.

Tavasszal az i-Cell nyerte a Volánbusz Zrt. üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt, mintegy 500 millió forintos közbeszerzési pályázatát. A telematikai cég vállalta, hogy az ország különböző pontjain összesen 1800 autóbuszt szerel fel flottamenedzsment eszközökkel, illetve sofőrazonosító egységekkel és mindezt az aktuális gazdasági nehézségek közepette (pl. chiphiány) is határidőre teljesítette.

A beérkező tankolási információk, illetve az egyes útszakaszokra megállapított átlagfogyasztástól eltérő adatok napi szintű elemzése megmutatja, hogy a fogyasztásnövekedést műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy esetleg rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. Ennek köszönhetően a cég képes gyorsan és hatékonyan közbeavatkozni a takarékosabb üzemanyagfelhasználás érdekében. A Volánbusz a beszerzéstől a felhasználásig folyamatos kontroll alatt tudja tartani a járművek által felhasznált dízel mennyiségét. A rendszer minden sofőr estében külön is méri a gázolaj-fogyasztást, beleértve az utazási komforttal összefüggő fogyasztást (fűtés, klimatizálás), ezáltal hatékonyabban ösztönözhető a gazdaságos járműüzemeltetés. Mindez a jelenlegi üzemanyag-árak mellett kulcsfontosságú minden vállalkozás, így a Volánusz Zrt. számára is.

Az i-Fleet meghatározza a jármű pontos helyzetét, nyomon követi, hogy mikor ért a megállóba az autóbusz és mennyit várakozott ott, de lehetővé teszi a klímaberendezés vagy a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok egyértelmű kivizsgálását is, hozzájárulva a fogyasztóvédelmi és ügyfélelégedettségi szempontok fokozott érvényesüléséhez. Mindemellett hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez azzal, hogy érzékeli az alacsony akkumulátorfeszültséget a telephelyen hosszabb ideig parkoló autóbuszoknál. A fejlesztés nemcsak a járművezetők, a műszaki és az adminisztratív területen dolgozók munkáját segíti, de megkönnyíti a forgalomirányítást és nagyban hozzájárul a Volánbusz Zrt. kiszámíthatóbb és takarékosabb működéséhez.

„Nagyon büszke vagyok a szerelőcsapatunkra, amely derekasan helytállt és a legnehezebb körülmények között is meg tudott birkózni ezzel a hatalmas feladattal” – mondta a projektről Farkas Károly. Az i-Cell ügyvezetője hangsúlyozta: „cégünk a Volánbusszal együttműködve a jövőben további fejlesztésekkel segíti az eddig használt termékekben rejlő lehetőségek még jobb kihasználását”.

A két vállalat együttműködése nem újkeletű. 2005-ben még a Körös Volán volt az i-Cell első üzemanyag kontrolling megoldását használó partnere, ezt számos, jelentős megtakarítást eredményező fejlesztés követte az elmúlt közel két évtized során. Legutóbb 2019-ben, szintén a Volánbusz egyik jogelődjénél, az ÉMMK-nál épített ki az i-Cell intelligens üzemanyagkút rendszerrel integrált felügyeleti megoldást.

Nemcsak a parkolási folyamatot, az adminisztrációt is jelentősen egyszerűsíti, valamint a költségek elszámolását is optimalizálja az iFleet applikációban elérhető okosmegoldás. Az i-Cell országos lefedettségű, intelligens parkolási rendszere nemcsak idő- és költségtakarékos, de a büntetéseket is kizárja.

Az automatikus parkolási szolgáltatás lényege, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerbe (NM) tartozó helyszíneken – az M2M (machine to machine) technológiának köszönhetően – a fizetés a zónának megfelelő díjszabással elindul, ha a slusszkulcsot kihúzzák és leáll, amikor a gyújtást a sofőr ráadja. Mindebből az autó használója semmit sem érzékel, hiszen a rendszerek egymással kommunikálnak, de a sofőr értesítést kap és az applikációban bármikor ellenőrizni tudja a parkolás státuszát, elindulását, leállítását, illetve manuálisan felülbírálhatja a Fleet Parkingot.

Az iFleet applikációban, külön menüpont alatt elérhető szolgáltatás képes kiküszöbölni azt is, hogy dugóban, vagy rövid idejű megállás esetén elinduljon a fizetés. A Fleet Parking használatával elkerülhetők a zónatévesztések, a feleslegesen, előre megvásárolt órák, az elfelejtett parkolás-leállítások és természetesen a bírságok is, inaktív zónában pedig időzített parkolás indul el, amikor fizetőssé válik az övezet (pl. reggel 8-kor). A szolgáltatás az országban mindenhol működik, ahol a parkolási társaság vagy az önkormányzat a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel áll szerződésben.

Az iFleet rendszer minden hónap végén automatikusan részletes kimutatást és számlát küld a parkolásokról, így átláthatóvá válnak a költségek. Meglévő ügyfeleink számára kérés esetén akár 24 órán belül tudjuk aktiválni a szolgáltatást, mivel az nem igényel külön eszközbeszerelést.

További részletek a szolgáltatásról itt érhetők el.

Az i-Cell nyert a Volánbusz Zrt. üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt közbeszerzési pályázatán. Országszerte 1800 autóbuszt szerelnek fel i-Fleet flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel. Az egyedi fejlesztésű technológia a gázolajfogyasztás csökkentése mellett naprakész adatokat szolgáltat a járművek esetleges műszaki problémáinak feltárására, így a járatkimaradások megelőzésére is, valamint hozzájárul a nagyobb ügyfél-elégedettséghez. A szerződést a héten írták alá.

A Volánbusz a beszerzéstől a felhasználásig folyamatos kontroll alatt tudja tartani az általa felhasznált üzemanyagot. A rendszer személyre (azaz sofőrre) szólóan méri az üzemanyag-fogyasztást, beleértve az utazási komforttal összefüggő fogyasztást is (fűtés, klimatizálás), így a gazdaságos járműüzemeltetés hatékonyabban ösztönözhető. Az i-Fleet lehetővé teszi annak ellenőrzését is, hogy mikor ért a megállóba az autóbusz és mennyit várakozott ott, vagyis még jobban érvényesülhetnek majd a fogyasztóvédelmi és ügyfélelégedettségi szempontok a buszok közlekedésében.

A beérkező tankolási információk, illetve az egyes útszakaszokra megállapított átlagfogyasztástól eltérő adatok napi szintű elemzése segíti a szakembereket annak megállapításában, hogy az esetleges fogyasztásnövekedést műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. Az i-Fleet olyan területeken is hatékony segítséget nyújt, mint a jármű pontos helyzetének meghatározása, a klímaberendezés vagy a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok kivizsgálása, az alacsony akkumulátorfeszültség érzékelése a telephelyen hosszabb ideig parkoló autóbuszoknál (járatkimaradások megelőzése) és a menetlevél-módosítások elmaradása.

„Az i-Cell fejlesztése nemcsak a járművezetők, a műszaki és az adminisztratív területen dolgozó kollégák munkáját segíti, de támogatja a forgalomirányítást, valamint közvetlenül is növeli utasaink elégedettségét” – mondta a szerződés aláírása kapcsán a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Pafféri Zoltán szerint a mintegy 500 millió forintos tender egyfajta befektetésnek tekinthető, hiszen új alapokra helyezi az üzemeltetést, támogatja a takarékosabb és még kiszámíthatóbb működést, így hozzájárul szolgáltatásaik színvonalának további növeléséhez. Farkas Károly, az i-Cell ügyvezetője pedig arról beszélt, hogy „cégünk a Volánbusszal együttműködve a jövőben további fejlesztésekkel segíti az eddig használt termékekben rejlő lehetőségek még jobb kihasználását”.

A két vállalat együttműködése nem újkeletű. 2005-ben még a Körös Volán volt az i-Cell első üzemanyag kontrolling megoldását használó partnere, ezt számos, jelentős megtakarítást eredményező fejlesztés követte az elmúlt közel két évtized során. Legutóbb 2019-ben, szintén a Volánbusz egyik jogelődjénél, az ÉMKK-nál épített ki az i-Cell intelligens üzemanyagkút rendszerrel integrált felügyeleti megoldást.

A kis- és középvállalkozásokat célozza a MOL és az i-Cell közös fejlesztése, amely a használatarányos magyar útdíjak (HU-GO) utólagos kiegyenlítését teszi lehetővé, ráadásul a magyar úthasználati díjak esetében költségmentesen. A szolgáltatás október hónap folyamán válik elérhetővé az i-Cell ügyfelei számára.

A MOL Nyrt. és az i-Cell Kft. szakmai alapú együttműködésének legújabb eleme a halasztott útdíjfizetési, azaz PostPay szolgáltatás, amely októbertől érhető el itthon és Európa számos országában. A magyar úthasználati díjak esetében külön költséget, kezelési díjat nem számítanak fel, így a kis- és középvállalkozások számára különösen vonzó a konstrukció.

A fejlesztésnek köszönhetően átláthatóbbá és kezelhetőbbé válnak a vállalkozások fuvarozással kapcsolatos költségei, miközben az adminisztrációs terhek jelentősen mérséklődnek. A megszokott gyakorlat – a Hu-Go egyenlegre előre feltöltött „pre-paid” útdíjfizetés – helyett választható, utólagos útdíjbevallás előnye, hogy az elszámolási időszak végén (kéthetente vagy havonta), egy összegben, extra költségek nélkül, kényelmesen lehet kiegyenlíteni a használatarányos útdíjat. A korábban, az útdíjfizetési számlára feltöltött összeg ezáltal felszabadul és nem kell tartani az alacsony feltöltöttségű vagy kiürülő egyenlegű számlától – vagyis a bírságok is megelőzhetők. A PostPayszolgáltatás a MOL-csoport flottakártyáival (MOL Group Europe, MOL Group Hungary) és i-Cell OBU-val rendelkező ügyfelek számára elérhető.

Az az ügyfelünk, akinek OBU készüléke van, de nincs MOL kártyája, a vállalattól beszerezheti. Akinek van MOL üzemanyagkártyája, de nincs i-Cell OBU-eszköze, annak meg kell vásárolnia az egységet, amelyet most az új termék bevezetésére való tekintettel kedvezményesen szerezhet be, akár a webshopunkban is (https://obu.ifleet.hu/shop/?locale=hu ).

 „A PostPay szolgáltatás a hazai kis- és középvállalkozások támogatásával a magyar gazdaságot is élénkíti, hiszen az a szektor, amely korábban nem fért hozzá az utófinanszírozás lehetőségéhez, ezt most plusz költségek nélkül megteheti” – mondta a fejlesztésről az i-Cell ügyvezetője. Farkas Károly szerint ugyanakkor a nagyobb cégeknek is megéri csatlakozni a MOL és az i-Cell közös rendszeréhez, mert ebben a konstrukcióban nem fordulhat elő, hogy például a mérlegadatok átmeneti megváltozása miatt a vállalkozás kikerüljön az utófinanszírozás köréből.

Emlékezetes: januárban jelentette be az i-Cell, hogy a Lead Ventures tulajdonrészt szerzett az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik vezető szereplőjének számító magyar vállalkozásban. A Lead Ventures 50-50 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője, így kézenfekvő volt, hogy az olajipari nagyvállalattal szorosabb, szakmai alapú együttműködést alakítson ki Magyarország leginnovatívabb hazai tulajdonú telematikai cége.

Ennek a stratégiai partnerségnek a halasztott útdíjfizetési szolgáltatás már a harmadik eleme. Az eddig megvalósult lépések közé tartozik, hogy a MOL LIMO számára az i-Cell biztosítja az automatikus parkolási szolgáltatást, illetve hogy a MOLTRANS Kft. járműveit OBU útdíj fizetésre alkalmas készülékkel szerelték fel. A MOL Nyrt. és az i-Cell további közös projekteken dolgozik, amelyeknek célja, hogy a telematikai vállalat hazai pozíciót megerősítve a nemzetközi piacokon terjeszkedjen tovább, miközben még több minőségi, a MOL ügyfelek igényeire szabott termékfejlesztés valósulhat meg.

A MOL Limo számára nyújtott automatikus parkolási szolgáltatás az első konkrét lépése a MOL Nyrt. és az i-Cell együttműködésének, amely a nagyvállalat közvetett érdekeltségszerzéséhez kapcsolódóan valósul meg.

Januárban jelentette be az i-Cell, illetve a Lead Ventures, hogy a scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántőkebefektető társaság kezelésében lévő Enter Tomorrow Europe Magántőkealap tulajdonrészt szerzett az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik vezető szereplőjének számító magyar vállalkozásban. A Lead Ventures 100 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője, így kézenfekvő volt, hogy az olajipari nagyvállalattal szorosabb, szakmai alapú együttműködést alakítson ki Magyarország leginnovatívabb hazai tulajdonú telematikai cége. Ennek a stratégiai partnerségnek első konkrét lépéseként a MOL Limo számára az i-Cell biztosítja az automatikus parkolási szolgáltatást.

Budapest legnagyobb car sharing flottájába jelenleg 450 gépkocsi tartozik, ebből 150 elektromos meghajtású, 300 pedig hagyományos belsőégésű motorral rendelkezik. Utóbbi járműpark esetében ugyanúgy kötelező a parkolási díj, mint minden más autó esetében; ha senki nem használja a gépkocsit, amely parkolási övezetben, közterületen áll, akkor fizetni kell. Az automatikus parkolási szolgáltatás lényege, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerbe (NMFR) tartozó helyszíneken – az M2M (machine to machine) technológiának köszönhetően – a fizetés a zónának megfelelő díjszabással elindul, ha a slusszkulcsot kihúzzák és leáll, amikor a gyújtást a sofőr ráadja. Mindebből az autó használója semmit sem érzékel, hiszen a rendszerek egymással kommunikálnak.

Az i-Cell évek óta megbízhatóan, magas színvonalon nyújtja az automatikus parkolási szolgáltatást, amely kizárja a büntetést, illetve a fölöslegesen megvásárolt órákat és egyszerűsíti az adminisztrációt, így csökkenti a költségeket. A Fleet Parking elérhető az i-Cell flottakövető rendszerét, az i-Fleet szolgáltatást használó ügyfelek számára. A szolgáltatás az országban mindenhol működik, ahol a parkolási társaság vagy az önkormányzat a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel áll szerződésben.

A MOL Nyrt. és az i-Cell további közös projekteken dolgozik, amelyeknek célja, hogy a telematikai vállalat hazai pozíciót megerősítve a nemzetközi piacokon terjeszkedjen tovább.

Azonnali információkhoz juttatja a mezőgazdasági vállalkozókat az i-Cell és az AgroVIR. Az i-Cell elsőként csatlakozott az AgroVIR Connect elnevezésű digitális adatgyűjtő platformjához.

Az AgroVIR egy a mezőgazdaságban elterjedt vállalatirányitási rendszer, ami a menedzsment szemléletű gazdaságoknak és nagyobb léptékű gazdálkodóknak elengedhetetlenül szükséges eszköze. Az AgroVIRen belül egy összevont menedzsmenttámogató információs felület adatait szolgáltatja az i-Cell i-Fleet rendszere.

Az AgroVIR Connect egy olyan új szolgáltatás, amelyben egyszerre rögzíthetők és láthatók az i-Cell által tárolt információk – mint például az üzemanyagszint, gépóra, munkaművelet, sebesség –, illetve a gazdálkodás folyamatai. A mezőgazdasági vállalkozók ezáltal teljes képet kapnak arról, hogyan dolgoznak gépeik az adott földterületen. E mellett további információkhoz jutnak a költségek, a felhasznált anyagok, az alkalmazottak munkaideje, munkabére, a munkaművelet során keletkező járulékok tekintetében. Mindennek eredményeképpen a gazdálkodók mintegy 8-10 olyan releváns információt nyernek ki az AgvoVIR és az i-Cell rendszeréből az AgroVIR Connectnek köszönhetően, ami segíti mindennapi döntéseiket.

Forrás: agrovir.hu

 

E szolgáltatás mellett szintén létrejött az AgroVIR Works Lite elnevezésű okostelefonos alkalmazás, amelynek további előnye, hogy segítségével csökkennek az adminisztrációs terhek, valamint a papír alapú adatrögzítést az adatok digitális tárolása váltja fel. Egy mezőgazdasági vállalkozás munkavállalói ugyanis okostelefonjukon rögzíteni tudják napi tevékenységüket, az adatok pedig továbbíthatók az AgroVIR felületére.

„Ennek a szisztémának az az újdonsága, hogy különböző szolgáltatók összekapcsolására képes. Ezáltal a gazdálkodók azonnali információkhoz jutnak a gépeik tevékenységét illetően, valamint egy közös rendszerben láthatják a számukra legfontosabb adatokat” – mondta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

Az i-Cell és az AgroVIR együttműködése alkalmas, hogy a gazdálkodók még pontosabb képet kapjanak egy adott területen egy bizonyos növénykultúra művelése költségeinek alakulásáról.

Mindkét fejlesztés, azaz az AgroVIR Connect és az AgroVIR Works Lite segítségével minimálisra csökkenthető a személyes találkozások száma, ugyanakkor a munkavégzés folyamata és a gazdálkodás végig átlátható marad. Úgy is mondhatni: a mezőgazdasági vállalkozókat ezáltal hozzásegítették ahhoz, hogy „COVID-ready” legyen a gazdálkodás.

Az AgroVIR e két digitális platformja augusztus 1-ig ingyenesen érhető el a gazdálkodók számára.

 

Hozzájárulás a felhasznált üzemanyag mennyiségének csökkenéséhez, az utaspanaszok hatékonyabb kivizsgálása, esetleges járatkimaradások megelőzése, naprakész adatok, műszaki problémák feltárása, új alapokra helyezett, fenntarthatóbb üzemeltetés – csak néhány példa, hogy milyen eredményeket hozott az i-Cell egyedi fejlesztése a Volánbusznál. A három megyében 2019-ben bevezetett komplex üzemanyag-monitoring és -kontrollingrendszer folyamatosan ellenőrzi a gázolaj mennyiségét a beszerzéstől a felhasználásig.

A Volánbusz Zrt. jogelődje, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) Zrt. 2019 elején vezette be az i-Cell által fejlesztett intelligens üzemanyagkút-rendszert. A beruházás részeként közel ezer autóbuszt szereltek fel i-Fleet nyomkövető egységgel, és 12 kutat automatizáltak, majd hangoltak össze a zárt üzemanyag-felügyeleti rendszerrel. Az ÉMKK Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helyközi közlekedését, valamint Nyíregyháza, Ózd, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Balmazújváros és Hajdúszoboszló helyi közlekedését biztosította a közlekedési központok tavaly őszi integrációjáig. A Volánbusz ezer buszra és 20 üzemanyagtartályra kialakított, komplex üzemanyag-monitoring és -kontrollingrendszert vett át az ÉMKK-tól, amely azóta is működik. Lényege, hogy a kútra való beérkezéstől egészen a motorban történő elégetésig végigkövethető az üzemanyag útja. A hálózat egyes pontjain mért tankolási adatok automatikusan bekerülnek a felügyeleti rendszerbe, amely a várttól eltérő értékek esetén azonnal riaszt.

Forrás: Volánbusz Zrt.

Az eddigi tapasztalatok igazolták az intelligens üzemanyagkút-rendszer hatékonyságát. Bevezetése óta a volt ÉMKK szervezeti egységeinél folyamatosan csökken a felhasznált üzemanyag mennyisége, ami más tényezők (hőmérséklet, üzemanyag-megtakarítást ösztönző rendszer, menetrend, utazási szokások változása) mellett az i-Cell fejlesztésének is köszönhető. Az üzemanyag-monitoring operatív tevékenységét, valamint a további szakterületek munkáját, napi feladatainak elvégzését nagymértékben támogatják az i-Fleet által szolgáltatott adatok.

A beérkező tankolási információk napi szintű elemzése segíti a szakembereket annak megállapításában, hogy az esetleges fogyasztásnövekedést műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. Az i-Fleet olyan területeken is hatékony segítséget nyújt, mint például a klímaberendezés és a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok kivizsgálása, a járművek pontos helyzetének meghatározása műszaki mentésnél, az alacsony akkumulátorfeszültség érzékelése a telephelyeken parkoló autóbuszoknál (esetleges járatkimaradások megelőzése), a felhasznált üzemanyag-mennyiség ellenőrzése szervizeléskor, a menetlevél-módosítások elmaradása vagy a rendszer esetleges szabotálása.

Az i-Cell a Volánbusszal együttműködve a jövőben további fejlesztésekkel segíti az intelligens üzemanyagkút-rendszerben rejlő lehetőségek még jobb kihasználását.

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!