Az UETR Jogi Főosztálya tájékoztatott a Brüsszel Fővárosi Régió kilométer-alapú autópályadíjaira vonatkozó jogi szabályozás közzétételéről. (more…)
Az üzemanyagtank egy fuvarozócég „leleményesebb” munkatársa számára kiaknázandó, fekete aranybányává válhat. A cégvezető legnagyobb bosszúságára.
A fuvarozással foglalkozó, vagy kisebb-nagyobb flottákat üzemeltető vállalatok előtt sajnálatos módon nem ismeretlen a köddé vált gázolaj rejtélye. Az üzemanyagtolvajok igencsak megcsapolhatják a vállalat „aranyát” és ezzel az Ön pénztárcáját. Ha úgy döntött, hogy „nyomozni” kíván az előforduló „esetek” ügyében, a nyomkövető rendszerek használata során a megszokott, krimiszerzők által gyakran feszegetett kérdéseket érdemes alapul venni.
Nézzük tehát: ki, mikor, hol és hogyan? Tegye fel ezeket a kérdéseket, kattintson néhányat a felületen, és máris megoldotta a „rejtélyt”.
Amennyiben Ön még nem biztos a dolgában, sokéves, kiterjedt tapasztalataink alapján az alábbi három esetben érdemes gyanút fognia:
Módszer: mellétankolás. A tankolás mellett az azt végző kolléga a mennyiség kisebb-nagyobb hányadát egy másik tartályba tankolja, későbbi „kreatív” felhasználásra.
Megoldás: Fix kutaknál engedélyezett tankolások; üzemanyagszint-mérés; pontosan bekalibrált tank, ahol látható és összevethető, hogy a járműnek mennyi üzemanyagot kellett volna fogyasztania az adott útvonalon.
Módszer: Közvetlen leszívás a tankból. Egy vékony cső segítségével a jármű vezetője „leszippanthatja” a szükséges mennyiséget.
Megoldás: Referencia útvonal felvétele, letérés esetén riasztással; üzemanyagszonda beépítése, hirtelen üzemanyagszint-esés esetén riasztással.
Módszer: Az üzemanyag folyamatos megcsapolása. Ezzel a metódussal még a járművön belül elkülönítik a gázolaj egy részét kis mennyiségben, szinte észrevehetetlenül.
Megoldás: Üzemanyagszint-mérő szonda, FMS és/vagy az autó típusához illő átfolyásmérő beszerelése; előre beállított referenciaszintek használata, amelyekkel összehasonlítható a valójában tankolt mennyiség.
Nyári hőségben még fontosabb, hogy a hűtött áru a megfelelő hőmérsékleten legyen tárolva szállítás közben.
Egy több száz vagy ezer kilométeres fuvar viszonylatában komoly odafigyelésre van szükség a flottamendzsmenttel foglalkozó vállalat részéről, hogy a hűtést igénylő kényes rakomány a kellő hőfokon érjen célba. A szigorú előírásokról már nem is beszélve. Gondoljunk csak bele: élelmiszer- vagy gyógyszerszállítmánynál az esetleges hőmérséklet-ingadozás a termék megromlását vonhatja maga után. És a romlott étel, mi több, a túl magas hőmérsékletnek kitett gyógyszer komoly veszélyeket rejthet a fogyasztók számára. A szállítócég pedig sokmilliós veszteséget könyvelhet el, mi több, akár perrel is sújthatják… (more…)
Mind többen és többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság jövője a költséghatékony és környezetkímélő precíziós gazdálkodással kapcsolatos fejlesztések és eszközök szélesebb körű alkalmazásában rejlik. Egy magyar technológiai vállalat most tesztfelhívás keretei között nyújt lehetőséget a kisebb területen és gépparkkal gazdálkodók számára, hogy kipróbálják a legkorszerűbb, GPS-alapú méréstechnikai módszeren alapuló megoldás nyújtotta előnyöket.
(more…)
Az autólopást megnehezíti, a járművek előkerítését pedig megkönnyíti a flottakövető rendszer beszerelése.
Lopásgátlásra a legalapvetőbb esetben a gyártók a riasztót szánják, azonban manapság már mindannyian tisztában vagyunk a riasztók hangjára adott közömbös válaszreakcióval: hiába szólnak, nem érdekel senkit, az élet a hangzavartól függetlenül, majdhogynem zavartalanul folytatódik. Ha pedig a riasztó éjszaka, az utcán kezd el bömbölni, mire a gazdája felébred, az autónak már csak a hűlt helyét találja. (more…)
A Goodyear innovatív kutatással segítené a biztonságos közutak ügyét – ráadásul már ebben az ügyben sincsenek egyedül.
A gumigyártó cég „Vezetés közben első a biztonság: A közlekedésbiztonság javítása kezdő gépjárművezetők számára” címmel 2012. óta publikálja a legfrissebb, közúti biztonsággal kapcsolatos felmérését, melynek eredményeit rendre megosztja a legbefolyásosabb döntéshozókkal és kutatókkal, azért, hogy közösen javíthassanak a közlekedésbiztonságon. (more…)
Közelgő idénymunkák idején látványosan növekszik az igény a munkafolyamatok optimalizálására, a GPS-es nyomkövetéssel ellátott rendszerekkel kapcsolatban azonban rendre ugyanazok a kérdések merülnek fel. Az i-Cell most összefoglalja és megválaszolja a precíziós mezőgazdálkodást övező kérdéseket. (more…)
A Safe Driver helyettünk is vigyáz a gyermekünkre.
Egy szülő számára gyermeke biztonsága a legfontosabb. Az óvó anyák és apák igyekeznek közelről, s messziről is vigyázni csemetéjükre, aki az évek múlásával természetesesen egyre távolabb kerül tőlük, egyre önállóbbá válik. Először óvodába megy, majd iskolába, majd telefont kap, hogy minél könnyebben át lehessen hidalni az egyre nagyobb távolságot. Ennek a folyamatnak az egyik legkomolyabb állomása, mikor a gyermek eljut a jogosítvány megszerzéséig. És mivel önálló jövedelemmel még nem rendelkezik, törvényszerű, hogy a szülői járműre fáj majd a foga. (more…)
A német DA Direkt biztosítótársaság felméréséből fény derült arra, hogy mi vonja el leginkább a sofőrök figyelmét vezetés közben.
A tízes rangsor a következőképpen alakul, legfelül az a tevékenység, illetve dolog szerepel, amely a megkérdezetteket a legjobban szokta zavarni vezetés közben: (more…)
Gyakran előfordul, hogy egy versenyképes vállalat az adminisztrációs procedúrákon kénytelen spórolni.
Elméletben minden vállalat életében kiemelt jelentőséggel bír az átláthatóság és a tervezhető költségvetés és az adminisztrációs terhek csökkentése. A gyakorlatban azonban a megvalósítás sajnos már nem ennyire rózsás, lássunk erre egy példát: (more…)
OBU készülék bírság elleni védelemmel.
Nincs havidíj.
Egyedi üzleti igényekre szabható flottakezelés
Innovatív fejlesztések, szoftver megoldások