Április 1-től kell csak a buszoknak használatarányosan fizetniük az útdíjat, mivel a fuvarozói érdekképviseletek kérésére a kormány elhalasztotta az új rendszer bevezetését. A legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell azt tanácsolja a vállalkozóknak, hogy a kéthónapos haladékot használják a fedélzeti eszközök mielőbbi beszerzésére, mivel januárra már hiány lépett fel a piacon. 

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a díjköteles közúthálózatra vonatkozó úthasználati jogosultságokkal összefüggő miniszteri rendelet tavalyi módosítása összhangba hozta az uniós irányelvekkel a magyar előírásokat. Az autóbuszok február 1-től kerültek volna ki az időtartam alapú, e-matricás rendszerből és a teherautókhoz hasonlóan – és hasonló mértékben –, használatarányosan fizettek volna az utak használatáért. Az érdekképviseletek közbejárására azonban a kormány további változtatásokat kezdeményezett, ezért két hónap haladékot adott a buszoknak.

Április 1-ig új díjstruktúrát dolgoznak ki: az 5 tonna alatti és az 5 tonna feletti járműveket külön kategóriára bontják és várhatóan kevesebbet kell majd a kisebb személyszállító járművekért fizetni, mint azt eredetileg tervezték. A január 31-én lejáró éves autópályamatricák helyett természetesen újat kell majd venniük erre a két hónapra. Ami viszont nem változik: az új rendszer szerint már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy- és kétszámjegyű főutak) használatáért is fizetniük kell a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek, mégpedig annál többet, minél nagyobb a kibocsátott szennyezés.

„A felkészülési időt érdemes arra használni, hogy a vállalkozások beszerezzék a fedélzeti egységeket, mivel januárra már jelentős hiány alakult ki az eszközökből a piacon” – figyelmeztetett a legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező útdíjbevallási közreműködő cég operatív elnöke. Farkas Károly emlékeztetett: erre már ősszel lehetett számítani, mivel nyilvánvaló volt, hogy a bevallási piac nincs felkészülve több tízezer új járműre, nem beszélve a chiphiányról és az egyéb gazdasági nehézségekről. „Nagyon sokan szeretik az utolsó pillanatig halogatni ezeket az elkerülhetetlen lépéseket, de ez kockázatos. Akinek nincs OBU eszköze, kénytelen lesz az interneten egyenként megvásárolni az úgynevezett viszonylati jegyeket, amelyekkel azonban nem térhet le a kiválasztott útról és maximum öt köztes állomást iktathat be. Így ha időközben módosul a megbízás, akkor a viszonylati jegyet is újra kell váltani” – hangsúlyozta Farkas Károly, az i-Cell operatív elnöke.

Február 1-től a 9 személyesnél nagyobb autóbuszoknak is használatarányosan kell fizetniük az útdíjat, ráadásul nemcsak az autópályákon, hanem a gyorsforgalmi utakon is. A matricás rendszer megszűnésével a buszos vállalkozásoknak több fontos döntést kell meghozniuk versenyképességük megőrzése érdekében.

 

Szakmai fórumot tartott a buszok használatarányos útdíjfizetéséről a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete. A NiT Hungary múlt heti országos tagi találkozóján részt vettek az i-Cell Kft. szakértői, hogy a február 1-i bevezetést megelőző teendőkkel, eszközbeszerzésekkel kapcsolatos kérdésekre személyesen válaszoljanak, illetve tanácsokkal segítsék a buszos vállalkozásokat.

 

A rendezvényen egyértelműen kiderült, hogy a rengeteg adminisztrációval járó, mindig egyenként megváltandó viszonylati jegy vásárlásával szemben a buszosok többsége fedélzeti eszköz (OBU) felszerelésében gondolkozik. A készülék ugyanis alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és az i-Cellnél lehetőség van az utólagos fizetésre is. A témában elérhetők videók, amelyek részletesen bemutatják az OBU-k beszerelését, működését és használatát.

 

A halasztott útdíjfizetési, azaz PostPay szolgáltatás a MOL és az i-Cell közös fejlesztése. „Nincs külön költség vagy kezelési díj, így a kis- és középvállalkozások számára különösen vonzó a konstrukció. Az útdíjfizetéssel kapcsolatos kiadások átláthatóbbá és kezelhetőbbé válnak, miközben az adminisztrációs terhek jelentősen mérséklődnek” – hangsúlyozta Farkas Károly, az i-Cell operatív elnöke.

Farkas Károly, az i-Cell operatív elnöke válaszol a buszos vállalkozók kérdéseire a NiT rendezvényén október 18-án
Farkas Károly, az i-Cell operatív elnöke válaszol a buszos vállalkozók kérdéseire a NiT rendezvényén október 18-án

A teherfuvarozóknál megszokott gyakorlat – a HU-GO egyenlegre előre feltöltött „pre-paid” útdíjfizetés – helyett választható, utólagos útdíjbevallás előnye, hogy az elszámolási időszak végén (kéthetente vagy havonta), egy összegben, plusz költségek nélkül lehet kiegyenlíteni a használatarányos útdíjat. Ebben az esetben nem kell tartani az alacsony feltöltöttségű vagy kiürülő egyenlegű számlától – vagyis a bírságok is megelőzhetők. A PostPay szolgáltatás a MOL-csoport flottakártyáival (MOL Group Europe, MOL Group Hungary) és i-Cell OBU-val rendelkező ügyfelek számára elérhető. A készülék az i-Cell webshopjában is megvásárolható.

Visszatérő kérdés volt a rendezvényen, hogy minden járműbe külön meg kell-e venni a készüléket az utólagos útdíjfizetéshez. A válasz igen, mivel rendszám alapján azonosít az útdíjfizetési rendszer. Sokakat érdekelt, hogy mikor érdemes megvásárolni az eszközt. Farkas Károly szerint az i-Cellnél egyelőre elegendő a raktárkészlet, de minél hamarabb dönt valaki a beszerzésről, annál előbb kapja meg a készüléket. Ráadásul az i-Cell egyedülálló szolgáltatást nyújt abban, hogy az OBU-t akár azonnal el tudja kezdeni használni a vállalkozó, így előzetesen (és díjmentesen) nagyságrendi kalkulációt tud készíteni, hogy mekkora kiadásokra kell felkészülnie február 1-től. Ez nagy segítséget jelent a versenytárgyalások, árajánlatok leadása előtt.

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is megrendezte a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt. Az augusztus utolsó hétvégéjén tartott országos döntő lebonyolításához idén is csúcstechnológiájú nyomkövető rendszerével járult hozzá az i-Cell; a biztonságos közlekedést, a résztvevők védelméről, követhetőségéről és felügyeletéről az i-Fleet flottakövető rendszer gondoskodott.

A vetélkedő célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közlekedési magatartás fontosságára. A 19 megyére és a fővárosra is kiterjedő versenyeken olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes B-kategóriás vezetői engedélye, a gyerek(ek) életkora pedig 6 és 17 év között van.

A „Közlekedik a család” országos döntőjének lebonyolításában hosszú évek óta az i-Cell az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai partnere; cégünk idén is örömmel mondott igent a rendőrség felkérésére. A biztonságos közlekedés felügyeletéről, a résztvevők védelméről, követhetőségéről és felügyeletéről ezúttal is a csúcstechnológiájú i-Fleet flottakövető rendszer gondoskodott.

A döntőben Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye területén, hét állomáson teljesítettek a családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat. A verseny fődíját, egy Škoda Kamiq típusú személygépkocsit a Baranya megyei Beregi család nyerte.

Hozzájárulás a felhasznált üzemanyag mennyiségének csökkenéséhez, az utaspanaszok hatékonyabb kivizsgálása, esetleges járatkimaradások megelőzése, naprakész adatok, műszaki problémák feltárása, új alapokra helyezett, fenntarthatóbb üzemeltetés – csak néhány példa, hogy milyen eredményeket hozott az i-Cell egyedi fejlesztése a Volánbusznál. A három megyében 2019-ben bevezetett komplex üzemanyag-monitoring és -kontrollingrendszer folyamatosan ellenőrzi a gázolaj mennyiségét a beszerzéstől a felhasználásig.

A Volánbusz Zrt. jogelődje, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) Zrt. 2019 elején vezette be az i-Cell által fejlesztett intelligens üzemanyagkút-rendszert. A beruházás részeként közel ezer autóbuszt szereltek fel i-Fleet nyomkövető egységgel, és 12 kutat automatizáltak, majd hangoltak össze a zárt üzemanyag-felügyeleti rendszerrel. Az ÉMKK Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helyközi közlekedését, valamint Nyíregyháza, Ózd, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Balmazújváros és Hajdúszoboszló helyi közlekedését biztosította a közlekedési központok tavaly őszi integrációjáig. A Volánbusz ezer buszra és 20 üzemanyagtartályra kialakított, komplex üzemanyag-monitoring és -kontrollingrendszert vett át az ÉMKK-tól, amely azóta is működik. Lényege, hogy a kútra való beérkezéstől egészen a motorban történő elégetésig végigkövethető az üzemanyag útja. A hálózat egyes pontjain mért tankolási adatok automatikusan bekerülnek a felügyeleti rendszerbe, amely a várttól eltérő értékek esetén azonnal riaszt.

Forrás: Volánbusz Zrt.

Az eddigi tapasztalatok igazolták az intelligens üzemanyagkút-rendszer hatékonyságát. Bevezetése óta a volt ÉMKK szervezeti egységeinél folyamatosan csökken a felhasznált üzemanyag mennyisége, ami más tényezők (hőmérséklet, üzemanyag-megtakarítást ösztönző rendszer, menetrend, utazási szokások változása) mellett az i-Cell fejlesztésének is köszönhető. Az üzemanyag-monitoring operatív tevékenységét, valamint a további szakterületek munkáját, napi feladatainak elvégzését nagymértékben támogatják az i-Fleet által szolgáltatott adatok.

A beérkező tankolási információk napi szintű elemzése segíti a szakembereket annak megállapításában, hogy az esetleges fogyasztásnövekedést műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. Az i-Fleet olyan területeken is hatékony segítséget nyújt, mint például a klímaberendezés és a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok kivizsgálása, a járművek pontos helyzetének meghatározása műszaki mentésnél, az alacsony akkumulátorfeszültség érzékelése a telephelyeken parkoló autóbuszoknál (esetleges járatkimaradások megelőzése), a felhasznált üzemanyag-mennyiség ellenőrzése szervizeléskor, a menetlevél-módosítások elmaradása vagy a rendszer esetleges szabotálása.

Az i-Cell a Volánbusszal együttműködve a jövőben további fejlesztésekkel segíti az intelligens üzemanyagkút-rendszerben rejlő lehetőségek még jobb kihasználását.

Magyarország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. intelligens üzemanyagkút-rendszer üzemeltetését kezdte meg, mely biztosítja az üzemanyag útjának követhetőségét a kútra érkezéstől egészen az elégetésig. A rendszer ideális megoldás lehet a közlekedési és szállítmányozási vállalatok számára, mivel segítségével az üzemanyag felhasználási módjáról naprakész és teljes körű információkat kaphatunk.

2018. folyamán az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. saját üzemanyagkút hálózatán vezették be azt a teljes körű kontrolling megoldást, ami a kutakon és a járműben található üzemanyagkészletet együttesen képes monitorozni. A kúthálózat szintjén egy automatizált mérőrendszer felügyeli a kútban tárolt üzemanyagot és annak mozgását, járműszinten pedig a flottakövető rendszer végzi az üzemanyagszint-mérést. A kettő integrálásával valósult meg a teljes körű üzemanyag ellenőrzés, amivel a kútra történő beérkezéstől egészen az elégetésig végig követhető az üzemanyag útja. A hálózat egyes pontjain mért tankolási adatokat a rendszer automatikusan továbbítja a felügyeleti rendszernek, ami eltérés esetén azonnal riaszt.

„Az i-Cell által átadott rendszer több szempontból is új alapokra helyezte az üzemeltetést. Autóbuszainkon egy napon belül több gépjárművezető dolgozik, akik együttesen használják fel a feladatuk elvégzéséhez felvett üzemanyagot. Az általuk felhasznált üzemanyag mennyiségét csak a megtett kilométer arányában tudtuk viszonyítani. A rendszer bevezetésével és azzal, hogy a járművekbe sofőrazonosító rendszer is beépítésre került, személyre szólóan tudjuk mérni az üzemanyag felhasználást. Fontos eleme még e fogyasztásmérési rendszernek az utazási komfortra, azaz a fűtésre és a klimatizálásra felhasznált üzemanyag mérése. Társaságunk – hasonlóan más Közlekedési Központokhoz – a gépjárművezetőknél a gazdaságos járműüzemeltetés ösztönzésére üzemanyag megtakarítási rendszert alkalmaz. Ennek fontos része, hogy az utazási komfort fenntartására felhasznált üzemanyagot el tudjuk különíteni a feladat ellátására felhasznált üzemanyag mennyiségétől. Ezzel egy igazságosabb ösztönzési rendszert tudunk működtetni. Miután a rendszer a járművezetők vezetési stílusának elemzésére is képes, a gépjárművezetőink képzése során oktatási céllal is alkalmazni tudjuk. Összességében elmondható, hogy az új rendszerrel nagy lépést tettünk a XXI. századi, fenntarthatóbb üzemeltetés felé.”– mondta Durucz József, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. járműüzemeltési osztályvezetője.

A fejlesztés továbbá képes egy rendszerben kezelni a tankolási adatokat, segítségével a tankolás és az üzemanyag felhasználása mindig személyhez köthető, valamint pontos képet ad az üzemanyag felhasználásának helyéről, idejéről és mértékéről is. Az innovatív megoldást a magyar tulajdonú i-Cell Kft. fejlesztette.

„A hazánkban hiánypótlónak számító zárt üzemanyagkontroll rendszer fejlesztésével cégünk újabb mérföldkőhöz érkezett. Az egyedi ügyféligényre szabott rendszer teljes körű kiépítésére összesen fél év állt rendelkezésünkre, ami alatt közel ezer buszt szereltünk fel i-Fleet nyomkövető rendszerünkkel, 12 darab kutat automatizáltunk, majd hangoltunk össze felügyeleti rendszerünkkel. A 2019. januárjában lezajlott átadás-átvételt egy egy hónapos próbaüzem követte, aminek lezárása után kijelenthető, hogy a rendszer a várakozásoknak megfelelően, stabilan működik.”– mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

Az üzemanyag felhasználásának nyomon követésére alkalmas megoldás a közösségi közlekedést biztosító vállalatokon kívül minden olyan cégnek hatékony megoldás, ahol elektronikus formátumban rendelkezésre állnak a tankolási adatok, függetlenül attól, hogy saját kútról, vagy közforgalmú hálózatról tankolnak a járművek. Az i-Cell Kft. éppen ezért a következő lépésben az agrárszektorra terjeszti ki a megoldást és tervben van nyilvános kúthálózatok integrálása is.

Az üzemanyag kontroll rendszer működéséről készített videó az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=bJVYHSgU5qQ

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság és az i-Cell több éves múltra visszatekintő szakmai kapcsolatára tekintettel az immáron hetedik alkalommal megszervezett „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő döntőjének lebonyolításához az i-Cell 2018-ban is csúcstechnológiával járult hozzá. Az idei évben sem volt kérdés, hogy az i-Cell mint a hazai közlekedésbiztonság ügyét kiemelten támogató vállalat ismételten a „Közlekedik a család” kezdeményezés mellé áll: a verseny célja ugyanis, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, ami a vállalat életében is kiemelkedő szereppel bír.

A vetélkedő két fordulóból állt: a megyei selejtezőkből, amit a baleset-megelőzési bizottságok húsz helyszínen rendeztek meg közel 1000 család részvételével, és az országos döntőből. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló döntőt 2018. június 23-24-én, hét helyszínen bonyolították le, a biztonságos közlekedést, követhetőséget, a felügyeletet és a résztvevők védelmét pedig idén is az i-Cell Kft. i-Fleet flottakövető rendszere szavatolta.  A vállalat a nyertes családnak ráadásul különdíjjal is készült: a legeredményesebben és legbiztonságosabban versenyző Vas megyei Németh család egy 1 éves nyomkövetésre jogosító vouchert vehetett át a díjátadón.

További információ a döntőről és a díjátadóról: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/kozlekedik-a-csalad-orszagos-donto-1

A MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit is közös felületeken teszi elérhetővé a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt, amelynek fejlesztését az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végezte. A rendszer jelenleg tesztüzemben működik.

Idén májusban kezdődött és októberben fejeződött be a balatoni közösségi közlekedés versenyképességének javításában mérföldkőnek számító, a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adatait egyetlen utastájékoztatási rendszerben integráló fejlesztés. Az egyes közösségi közlekedési közszolgáltatók már beruháztak különféle intelligens, valós idejű utastájékoztatási rendszerek megvalósításába, erre példa a Volán társaságok vagy a BKK megoldásai. A következő evolúciós lépés – amely nagymértékben javítani fogja az utazók komfortját, ezzel pedig a hazai közösségi közlekedés szolgáltatási minőségét – ezeknek a rendszereknek az integrálása, amelynek első hazai, most elkészült példáját az i-Cell valósította meg. A Siófoki Önkormányzat, a MÁV és a BAHART konzorciumát képviselő Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt 377 millió forintos, EU-s támogatású költségvetéssel rendelkezett. A beruházás eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat, és tájékozódhatnak a különféle járatokról.

A fejlesztés keretében:

  • a MÁV területén hét vasútállomáson (Siófok, Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonlelle, Fonyód, Balatonmáriafürdő, Balatonszentgyörgy) összesen 40 db színes, kül- és beltéri, 32-70” méretű LED kijelzőt,
  • a Siófoki Önkormányzat területén öt buszmegállóban összesen 6 db 32”-os napelemes, kültéri, színes LED kijelzőt,
  • a Balatoni Hajózási Zrt. öt kikötőjében (Siófok, Fonyód, Badacsony, Tihany, Balatonfüred) pedig 6 db kül- és beltéri, 32-50” méretű színes LED kijelzőt szereltek fel.

A kijelzők a helyi és a helyközi Volán járatokat, a MÁV valós idejű adatait és a BAHART menetrendszerinti járatait jelenítik meg. A MÁV, a BAHART és a Volánok adatait összegyűjtő központi egység Fonyódon, a MÁV informatikai helyiségében található.

„A májusban induló fejlesztés modellértékű, hiszen integrálja a balatoni közösségi közlekedésben résztvevő közszolgáltató társaságok járatainak információit. A rendszer három adatbázisból táplálkozik: a MÁV utasinformációs rendszeréből, a Volánok valós idejű utastájékoztatását biztosító transzmodell adattárból és a BAHART járatinformációiból. A már működő utastájékoztatási rendszerek közötti átjárhatóságot az úgynevezett SIRI interfész biztosítja, ez teszi lehetővé, hogy az egymástól független rendszerek integrált szolgáltatást tudjanak nyújtani. A rendszer jelenleg tesztelés alatt áll, végleges átadása október 30-án lesz” nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

Az i-Cell 2013. elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló utastájékoztatási rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál, tavaly pedig az Alba Volán 240 járművével indult el az i-Cell-rendszer.

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!