Modellértékű utastájékoztatási fejlesztés indul a Balatonnál

2015 április 23.

 A MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit is közös felületeken teszi elérhetővé idéntől a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt, amelynek fejlesztését az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végzi.

Hazánkban az elkövetkező években komoly informatikai fejlesztések várhatóak a közösségi közlekedéshez kapcsolódóan. Az egyes közösségi közlekedési közszolgáltatók már beruháztak különféle intelligens, valós idejű utastájékoztatási rendszerek megvalósításába, erre példa a Volán társaságok, a MÁV vagy a BKK megoldásai. A következő evolúciós lépés ezeknek a rendszereknek az összekapcsolása, ami nagymértékben javítani fogja az utazók komfortját, ezzel pedig a hazai közösségi közlekedés szolgáltatási minőségét.

Ennek első hazai, idén megvalósuló példája az i-Cell által fejlesztett és a Siófoki Önkormányzat, a MÁV és a BAHART konzorciuma, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt, amely 377 millió forintos, EU-s támogatású költségvetésből köti össze a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adatait. A projekt eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat és tájékozódhatnak a különféle járatokról.

„A májusban induló fejlesztés valóban modellértékű, hiszen integrálja a balatoni közösségi közlekedésben résztvevő közszolgáltató társaságok járatainak információit. A rendszer három adatbázisból táplálkozik: a MÁV utasinformációs rendszeréből, a Volánok valós idejű utastájékoztatását biztosító transmodel adattárból, és a BAHART járatinformációiból. A már működő utastájékoztatási rendszerek közötti átjárhatóságot az úgynevezett SIRI interfész biztosítja, ez teszi lehetővé, hogy az egymástól független rendszerek integrált, valós idejű utastájékoztatási szolgáltatást tudjanak nyújtani. A projekt keretében a Balaton partján, főképp a déli parton, 52 kültéri elektronikus utastájékoztató eszközt helyezünk ki vasútállomásokon, buszmegállókban, pályaudvarokon, illetve kikötőkben. Az ezeken megjelenő információkat a központi vezérlőszoftver kezeli, illetve ez az egység kommunikál az egyes társaságok rendszereivel, ahonnan bekéri az adatokat” nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

Az i-Cell 2013 elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló utastájékoztatási rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál, tavaly pedig az Alba Volán 240 járművével indult el az i-Cell-rendszer.

A balatoni integrált utastájékoztatási rendszer fejlesztése májusban indul és négy hónap alatt készül el. Ezt követően, egy hónapos tesztüzemi időszak után vehetik használatba az utazók.

1650
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!