Egyre több olyan turista látogat el Budapestre, aki csak néhány napot tölt a fővárosban, és egyetlen hétvége alatt akarja megismerni a látnivalóit. A Mr. NILSZ Kft. és az i-Cell együttműködésével kidolgozott okosmegoldás komfortosabbá teszi a városnézést, tovább növelve ezzel Magyarország turisztikai vonzerejét.
A turizmus folyamatos fejlődésével, valamint a Magyarországra érkező fapados repülőjáratok számának növekedésével egyre népszerűbb hop-on hop-off városnézés, hiszen ez az egyik leghatékonyabb és legkényelmesebb módja annak, hogy Budapestet akár két nap alatt megismerje a látogató. A menetrend szerint, előre meghatározott útvonalon közlekedő és kijelölt megállóhelyeken megálló városnéző buszokat évente sok külföldi turista veszi igénybe Budapesten.
A szolgáltatás terén piacvezetőnek számító Mr. NILSZ Kft. – a nemzetközi City Sightseeing Worldwide franchise tagja – partnerével, a Program Centrum Kft.-vel a közelmúltban bevezette budapesti buszain a GPS alapú nyomkövetést, amelyre külön applikációt alakított ki az i-Cell Kft.-vel együttműködésben.
A fejlesztés során a mintegy 30 budapesti városnéző busz bekerült az i-Cell nyomkövető rendszerébe, amelynek köszönhetően a mobiltelefonos appon keresztül az utasok is láthatják, hogy mikor merre járnak a járművek. A Guide me applikációba bekerült a CitySightseeing Budapest buszainak útvonala, indulási ideje és aktuális pozíciója a digitális térképen, emellett a felhasználók aktuális tartózkodási helyéhez igazítják a tájékoztatást.
Ennek köszönhetően a turisták pontosabban és gyorsabban tudnak tájékozódni, előre megtervezhetik budapesti tartózkodásukat, lecsökkentve a fölösleges várakozás idejét. A GPS alapú flottakövetésnek köszönhetően a reklamációk is jobban kezelhetők, hiszen pontosan látni lehet, hogy mikor érkeztek meg a buszok a megállójukba és mennyi időt töltöttek el ott.
Emberi közreműködés nélküli, intelligens parkolási rendszert fejlesztett az i-Cell. A magyar piacon egyedülálló okosmegoldás nemcsak idő- és költségtakarékos, de a büntetéseket is kizárja.
Az M2M és az iOT megoldások korában egyre nagyobb az igény a korszerű szolgáltatások és a felhasználóbarát fejlesztések létrehozására. Az egymással kommunikálni képes intelligens eszközök, az emberi közreműködés nélküli adatáramlás hatékony, időt takarít meg, továbbá csökkenti a kockázatot és a költségeket. Az i-Cell ennek szellemében olyan applikációt fejlesztett, melynek célja, hogy ügyfelei számára megkönnyítse a parkolási folyamatot, és segítsen optimalizálni a költségek elszámolását.
A magyar tulajdonú vállalat fejlesztése a hazai piacon egyedülálló. A Fleet Parking alkalmazás túlmutat a jelenleg használatban lévő parkolójegy-vásárlási formákon: megállás után azonnal felismeri a zónát és annak időrendjét, monitorozza a minimális- és maximális parkolási időhosszt, valamint egy pop-up értesítéssel rögtön figyelmezteti a sofőrt, aki egyetlen mozdulattal elindíthatja a parkolást, amely a felső időkorlát elérésekor automatikusan meghosszabbodik. Az autó beindításakor a rendszer figyelmeztet a parkolás leállítására. Mindezzel elkerülhetők a feleslegesen, előre megvásárolt órák, az elfelejtett parkolás-leállítások, és természetesen a bírságok is. A szolgáltatás az i-Cell flottakövető rendszerét, az i – Fleet szolgáltatást igénylők és használó ügyfelek tudják használni.
„Vállalatunk 2002-ben Európában elsőként fejlesztette ki saját mobilparkolási rendszerét, amely 2003-ban elnyerte az Európai Parkolási Szövetség ’Legjobb utcai mobilparkolás’ díját. A Fleet Parking applikációt a mobillal történő parkolási megoldások újabb mérföldkövének tekinthetjük, aminek köszönhetően ügyfeleink okostelefonjaik segítségével, egy mozdulattal parkolhatnak. A kényelmes és biztonságos megoldást kínáló applikáció használatával a bírságok gyakorlatilag kizártak” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
A parkolási költségek elszámolása havonta, egy összegben történik, ami jelentős terhet vesz le az ügyfelek válláról. Az egyedi vállalatirányítási rendszerrel összehangolt feladatkiosztó Android-alkalmazásokhoz és szoftverekhez hasonlóan a Fleet Parking App is része az i-Cell Kft. professzionális megoldásokat nyújtó flottamenedzsment-kínálatának, amelyek a partnerek erőforrásait optimalizálva tesznek eleget a legmagasabb műszaki és technológiai követelményeknek.
Magyarország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. intelligens üzemanyagkút-rendszer üzemeltetését kezdte meg, mely biztosítja az üzemanyag útjának követhetőségét a kútra érkezéstől egészen az elégetésig. A rendszer ideális megoldás lehet a közlekedési és szállítmányozási vállalatok számára, mivel segítségével az üzemanyag felhasználási módjáról naprakész és teljes körű információkat kaphatunk.
2018. folyamán az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. saját üzemanyagkút hálózatán vezették be azt a teljes körű kontrolling megoldást, ami a kutakon és a járműben található üzemanyagkészletet együttesen képes monitorozni. A kúthálózat szintjén egy automatizált mérőrendszer felügyeli a kútban tárolt üzemanyagot és annak mozgását, járműszinten pedig a flottakövető rendszer végzi az üzemanyagszint-mérést. A kettő integrálásával valósult meg a teljes körű üzemanyag ellenőrzés, amivel a kútra történő beérkezéstől egészen az elégetésig végig követhető az üzemanyag útja. A hálózat egyes pontjain mért tankolási adatokat a rendszer automatikusan továbbítja a felügyeleti rendszernek, ami eltérés esetén azonnal riaszt.
„Az i-Cell által átadott rendszer több szempontból is új alapokra helyezte az üzemeltetést. Autóbuszainkon egy napon belül több gépjárművezető dolgozik, akik együttesen használják fel a feladatuk elvégzéséhez felvett üzemanyagot. Az általuk felhasznált üzemanyag mennyiségét csak a megtett kilométer arányában tudtuk viszonyítani. A rendszer bevezetésével és azzal, hogy a járművekbe sofőrazonosító rendszer is beépítésre került, személyre szólóan tudjuk mérni az üzemanyag felhasználást. Fontos eleme még e fogyasztásmérési rendszernek az utazási komfortra, azaz a fűtésre és a klimatizálásra felhasznált üzemanyag mérése. Társaságunk – hasonlóan más Közlekedési Központokhoz – a gépjárművezetőknél a gazdaságos járműüzemeltetés ösztönzésére üzemanyag megtakarítási rendszert alkalmaz. Ennek fontos része, hogy az utazási komfort fenntartására felhasznált üzemanyagot el tudjuk különíteni a feladat ellátására felhasznált üzemanyag mennyiségétől. Ezzel egy igazságosabb ösztönzési rendszert tudunk működtetni. Miután a rendszer a járművezetők vezetési stílusának elemzésére is képes, a gépjárművezetőink képzése során oktatási céllal is alkalmazni tudjuk. Összességében elmondható, hogy az új rendszerrel nagy lépést tettünk a XXI. századi, fenntarthatóbb üzemeltetés felé.”– mondta Durucz József, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. járműüzemeltési osztályvezetője.
A fejlesztés továbbá képes egy rendszerben kezelni a tankolási adatokat, segítségével a tankolás és az üzemanyag felhasználása mindig személyhez köthető, valamint pontos képet ad az üzemanyag felhasználásának helyéről, idejéről és mértékéről is. Az innovatív megoldást a magyar tulajdonú i-Cell Kft. fejlesztette.
„A hazánkban hiánypótlónak számító zárt üzemanyagkontroll rendszer fejlesztésével cégünk újabb mérföldkőhöz érkezett. Az egyedi ügyféligényre szabott rendszer teljes körű kiépítésére összesen fél év állt rendelkezésünkre, ami alatt közel ezer buszt szereltünk fel i-Fleet nyomkövető rendszerünkkel, 12 darab kutat automatizáltunk, majd hangoltunk össze felügyeleti rendszerünkkel. A 2019. januárjában lezajlott átadás-átvételt egy egy hónapos próbaüzem követte, aminek lezárása után kijelenthető, hogy a rendszer a várakozásoknak megfelelően, stabilan működik.”– mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az üzemanyag felhasználásának nyomon követésére alkalmas megoldás a közösségi közlekedést biztosító vállalatokon kívül minden olyan cégnek hatékony megoldás, ahol elektronikus formátumban rendelkezésre állnak a tankolási adatok, függetlenül attól, hogy saját kútról, vagy közforgalmú hálózatról tankolnak a járművek. Az i-Cell Kft. éppen ezért a következő lépésben az agrárszektorra terjeszti ki a megoldást és tervben van nyilvános kúthálózatok integrálása is.
Az üzemanyag kontroll rendszer működéséről készített videó az alábbi linken érhető el:
A PREGA Konferencia és Kiállítás Magyarország első számú agrár-digitalizációs fóruma, aminek célja az innovatív újdonságok bemutatása és az ágazati szereplők közti szakmai párbeszéd kialakítása. Az ötödik alkalommal megrendezett esemény idén 100 előadással és 40 kiállítóval több mint ezer érdeklődőt tudott megmozgatni. Az i-Cell Kft, mint a mezőgazdasági fejlesztések terén is élen járó telematikai vállalat már kezdetek óta szakmai partnere a konferenciának, így a vállalat az idén is a kiemelt kiállítók között szerepelt. A rendezvényen az i-Cell egy előadás keretében a nemrég indított, saját fejlesztésű zárt üzemanyagkontroll rendszer mezőgazdasági felhasználását is bemutatta az érdeklődőknek.
Az i-Cell Kft. már tíz éve van jelen az agrárszektorban különböző precíziós mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztésével, amivel megkönnyíti a gazdák mindennapjait. A kifejezetten a mezőgazdasági szereplők igényeire fejlesztett járműkövetési megoldást sikeresen és nagy megelégedéssel használják ügyfelei. Az agrárszektorban használatos fejlesztések terén a vállalat idén új mérföldkőhöz érkezett, amit a Prega konferencián mutatott be a szakmai közönségnek.
A vállalat legújabb fejlesztéséről Bolyán Péter vezető i-Fleet értékesítő tartott előadást „Minden csepp számít! – a zárt üzemanyag kontroll rendszer működése” címmel. Előadásában elmondta, hogy a zárt üzemanyagkontroll rendszer elsősorban az üzemanyag felhasználását optimalizálja, ugyanis segítségével a kútba érkezéstől egészen az elégetésig végigkövethető az üzemanyag útja. A hazai piacon egyedülállónak számító fejlesztés továbbá képes egy rendszerben kezelni a tankolási adatokat, segítségével a tankolás és az üzemanyag felhasználása mindig személyhez köthető, valamint pontos képet ad az üzemanyag felhasználásának helyéről, idejéről és mértékéről is.
Bolyán Péter szakmai előadásában továbbá kiemelte, hogy az agráriumban kifejezetten előnyös a rendszer használata, hiszen parcellára, munkaműveletre és üzemórára vonatkozóan is lebontható az elégetett üzemanyag, így a munka részértékéről is információt kaphatunk. Végül pedig rámutatott, hogy az új rendszer használatával növelhető a cégek versenyképessége, tovább növelhető a profit, mindemellett pedig csökkenthetőek a termelési költségek is.
A rendszer működéséről és felhasználásáról bővebben itt olvashat.
A holnap startoló Egyszemélyes Balatonkerülő 2018 vitorlásverseny másodjára lesz követhető online is. A tabletre és okostelefonra is optimalizált felületen mind az érdeklődők mind a szervezők valós idejű információkat kaphatnak a versenyzők pontos tartózkodási helyéről, a megtett útvonalról, sebességükről és az egymáshoz viszonyított helyzetükről is. A szervezőknek ezen túl lehetőségük lesz követni a motoros rendezőhajókat is.
A flottakövető rendszer és a hozzá tartozó online felület nemcsak a versenyzők folyamatos láthatóságát és követhetőségét szavatolja, hanem szakmai felügyelettel egybekötött biztonságot is eredményez a későbbi órákban versenyzők számára. A kontrolling rendszer további előnye, hogy jelen idejű információkkal szolgál a verseny állását online követni vágyóknak, továbbá elősegíti a szabályok betartását is. A Fa Hajó Kft. immár ötödik alkalommal működik együtt az idén húsz éves i-Cell Kft-vel a verseny lebonyolítását érintő online, GPS alapú járműkövetés megvalósításában.
A versenyzők a csopaki kikötő előtti területről indulnak majd, a verseny célja a lehetséges leghosszabb kör megtétele a Balatonon, a három kihelyezett bóját megkerülve. A rajt szeptember 29-én, szombaton, 10:00 órakor esedékes, a befutás végleges határideje pedig szeptember 30, vasárnap, 16:00 óra.
A verseny állása a www.szolovitorlazas.hu oldalról elérhető térképen követhető nyomon, az esemény teljes ideje alatt.
Az i-Cell Kft. egyedi fejlesztésű, jelen idejű nyomkövető rendszerének köszönhetően a Keszthely-Kenese 2018 teljes ideje alatt összesen mintegy 1000 ember követte nyomon a szólóvitorlázók útját a Balatonon, és összesen 48.250 alkalommal pillantottak rá a hajók útvonalára az érdeklődők.
A hajók a versenyen egyenként 266 kilométert tettek meg, a vitorlások átlagsebessége 8 km/h körül alakult, a leggyorsabb a „Márta Mária” és a „Nelson Flottalízing” voltak, esetenként akár 21 km/h-ás sebességgel.
A Keszthely-Kenese versenyen jóval a befutási határidő előtt, nagyszerű teljesítménnyel értek célba a nevezettek. A legrövidebb, győztes befutási idő 8 óra 36 perc, amely a Fahajóval versenyző Nedbál Noel érdeme, de az utolsóként célba érő versenyző is kevesebb, mint 12 óra alatt suhant át a tavon. Az i-Cell Kft. idén is különdíjjal jutalmazta a leginnovatívabb taktikával versenyző kormányost: a kenesei kikötőben tartott díjátadón a „Tantál” névre keresztelt hajóval induló Fazekas Gábor vehette át az egy éves díjtalan nyomkövetési szolgáltatásra jogosító vouchert.
A hajókba szerelt speciális nyomkövető eszközöknek köszönhetően a verseny állását online is figyelemmel lehetett követni: a hajók az i-Cell OBU (On Board Unit) készülékeinek köszönhetően, legkésőbb percenként, de minden komolyabb irányváltás esetén azonnal küldtek GPS-jelet a központi szervernek, ennek megfelelően a pozícióadatok folyamatosan frissültek, amivel szavatolni lehetett a jelen idejű nyomkövetést.
A pontos befutási sorrend és az eseményről készült fotók a http://szolovitorlazas.hu/2018/06/02/keszthely-kenese-szolo-befuto/ oldalon tekinthetők meg.
A száz százalékban magyar tulajdonú i-Cell Kft. idén már húsz éve foglalkozik telematikával, az elektronikus útdíjszedési rendszer indulása óta szavatolja az útdíjfizetés szabályos és kényelmes módját, míg a kezdetektől fogva folyamatosan fejleszti a hazai és nemzetközi járműflották támogatásához szükséges technológiai és ügyfélszolgálati hátterét.
Az i-Cell a webes alapú logisztikai és kontrolling megoldások hazai piacán elsőként jelent meg: a céget 1998-ban, egy járműfelügyelettel kapcsolatos VOLÁN-projekt hívta életre. A Magyarországon ebben az időszakban még ismeretlennek számító szegmens nagy teret engedett a flottakövetéssel kapcsolatos technológiai újításoknak, amelyek eredményeképp 2001-ben az akkor legnagyobb fuvarozási vállalat, a Hungarokamion is az i-Cell telematikai rendszerét választotta.
A töretlen növekedés és az igazi innovációk időszaka csak ezután következett, így a hazai kkv-k után már multinacionális cégek is felfedezték a telematikai vállalat kínálta GPS-es nyomkövető rendszer előnyeit. A járműkövetéssel kapcsolatos szakértelem és a folyamatos technológiai előrelépések akkora lendületet adtak a cégnek, hogy 2013-ban, a saját ötletre és piaci tapasztalatokra épülő, idén már ötödik éve sikeresen működő HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszert sikerült mindössze két és fél hónap alatt kiviteleznie.
Az i-Cell a HU-GO bevezetése óta auditált bevallási közreműködőként is tevékenykedik, és egyre sokszínűbbé teszi innovációs portfólióját, keresve az újabb és újabb kihívásokat.
„A telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalataként idén már húsz éve nyújtunk komplex megoldásokat azoknak, akik felelős munkát kívánnak végezni, a járműflottájukat pedig költséghatékonyan és átláthatóan szeretnék használni. Hiszünk abban, hogy IoT- és M2M-megoldásaink hozzájárulnak partnereink munkájának hatékonyabbá tételéhez, és valós piaci előnyt teremtve számukra, növelni tudják versenyképességüket. Mára már csaknem százmilliós nagyságrendű szakaszjegyet közvetítünk, közel tizenkétezer cég tartozik partnereink közé, aminek köszönhetően az általunk menedzselt rendszerben 2018 elejéig több mint ötvenezer darab élő jármű-regisztráció található” – emelte ki Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az i-Cell a magyar telematikai piac szakértői támogatása és a logisztikai szektor kiszolgálása mellett az agrárium, a közlekedésbiztonság és a hajókövetés, illetve utastájékoztató fejlesztések és céges igényre szabott feladatkiosztó rendszerek terén is az innováció élharcosának számít. A jelenlegi munkaerő-piaci viszonyokat felmérve olyan testreszabott megoldásokat is kínál, mint az egyedi vállalatirányítási rendszerrel összehangolt feladatkiosztó Android-alkalmazások és szoftverek, amelyek a partnerei erőforrásait optimalizálva tesznek eleget a legmagasabb műszaki és technológiai követelményeknek. És a fejlődés természetesen ezután sem áll meg: jelenleg egy újdonságnak számító zárt üzemanyag-kontrollingrendszer országos bevezetésén dolgoznak.
Az i-Cell elsősorban annak köszönheti a sikereit, hogy a technológiai fejlesztések területén igyekszik mindig egy lépéssel előrébb járni, és egyedi, testreszabott rendszereket kínál. Így nőhetett kisvállalkozásból mára Magyarország vezető telematikai vállalatává, miközben a legnagyobb és legmegbízhatóbb hazai bevallási közreműködők között tartják számon.
A Dolgok Internetén alapuló megoldások egyre elterjedtebbek Magyarországon, s egyre nagyobb szerepet kapnak a logisztikai ágazatban is. A XXI. században a fenntarthatóság és a környezettudatosság kiemelt szempontok a közúti áruszállításban mind szabályozói, mind befektetői, mind pedig fogyasztói oldalról, a fenntarthatóság köré épülő, M2M-alapú technológiák megválasztása és használata is hasonlóan előremutató változásokat ígérhet az elkövetkező években.
A hálózatba kapcsolt, M2M és Dolgok Internete-alapú rendszerek fejlődése és terjedése az elmúlt cirka egy évtizedben folyamatos és megállíthatatlan. A gépek közti kommunikáción nyugvó technológiák térnyerésével a logisztikai ágazatban is lényegesen könnyebbé vált az adminisztráció és a feladatkiosztás folyamata, komolyabbá az átláthatóság és az ellátási lánc felügyelete, kisebbé a papírhalom és az elherdált munkaórák mennyisége.
A vállalatirányítási rendszerrel összehangolt Dolgok Internete-megoldások nemcsak a különböző részlegek, hanem a sokszor több országnyira tartózkodó kamionok és a logisztikai központ, illetve vezetőség között is lehetővé teszik az azonnali információcserét, legyen szó hatékonyabb feladatkiosztásról és útvonal-optimalizálásról, a járművek prediktív karbantartásáról és rakományvédelemről, vagy épp a raktér-hőmérséklet figyeléséről, időt és erőforrásokat megtakarítva annak a vállalatnak, amely időben felismeri és kiaknázza a technológia nyújtotta lehetőségeket.
Az elkövetkező időszakban is egyre erősödő fejlesztési igény mutatkozik a fenntartható megoldások iránt, amelyekkel a közúti áruszállítás piaci szereplői további márkaismertségre, nagyobb ügyfél-elégedettségre és hangsúlyosabb piaci jelenlétre is szert tehetnek. Ilyen lehet a költségeket csökkentő és a folyamatokat megolajozó, felhőalapú Big Data adatanalitika, vagy például 5-10 éven belül az elektromos furgonok és teherautók terjedése, esetleg a kicsit távolabbi jövőben az önvezető, autonóm kamionkonvojok megjelenése az országutakon a károsanyag-kibocsátás csökkentése végett.
Ezekhez a trendekhez csatlakozik szervesen a hétköznapjaink során a PayPass érintős fizetési folyamatból ismerős RFID, azaz az automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia csomagszállítási és logisztikai szektorban történő alkalmazása. A rádiófrekvenciás azonosító rendszerrel ellátott kártyák használatában és integrálásában egy hazai tulajdonú telematikai vállalat 2018 elején előremutató eredményeket ért el, amiket a járműflottát üzemeltető, logisztikával foglalkozó magyar cégek javára, bel- és külföldi versenyképességük támogatására szeretne fordítani.
Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója elmondta: „20 éves tapasztalataink és piaci ismereteink azt mutatják, hogy folyamatosan növekvő igény mutatkozik a komplex telematikai megoldások iránt, azonban a kisebb vállalatok nem mindig engedhetik meg maguknak, hogy akár évről évre teljesen lecseréljék a technológiai infrastruktúrájukat. Ezért nekünk is okosabbnak kell lennünk, hogy minél több hazai vállalat élhessen a modern M2M-technológia előnyeivel. Ebben az esetben az ügyfeleinknél már meglévő kártyás beléptető és azonosító rendszert telepítettük a logisztikai vagy csomagszállítási cég járműveibe, majd összehangoltuk azt az i-Fleet járműkövetési rendszerünkkel. Ezáltal nemcsak a flottamenedzsmentben, hanem például a sofőrök azonosításában is támogatást képes nyújtani. A kártyaolvasót ráadásul úgy konfiguráltuk, hogy ne kelljen teljesen új infrastruktúrát kiépíteni, hogy kompatibilis legyen a cég már létező kártyarendszerével. Lényegében az eredendően nyomógombos panelt egy olyan komplex megoldásra cseréljük, ami könnyebbé és átláthatóbbá teszi a sofőrök azonosítását, megkönnyítve a munkaidő elszámolást és az azonosítás folyamatát egyszerűsíti. Ráadásul egy már létező rendszerbe, testre szabottan, egyedi igények szerint ágyazzuk a fejlesztést, tovább „okosítva” és még gördülékenyebbé téve a hálózatba kapcsolt céges életet.”
Az i-Cell Kft. által fejlesztett RFID-kártya legfőbb előnyei közé tartozik, hogy a felhasználónál már meglévő azonosítási adatbázisból dolgozik, és a munkatársak céges beléptető/azonosító kártyájával képes megoldani az azonosítást, így nem kell külön PIN kódot generálni- Ezen túl alkalmas munkaidő elszámolására is, és összehangolható az akár okostelefonról vagy tabletről elérhető i-Fleet flottakövetési rendszerrel
Egy egyedi fejlesztésű, jelen idejű nyomkövető rendszernek köszönhetően a Balatonkerülő Vitorlásverseny teljes ideje alatt összesen mintegy 1500-an követték nyomon a szólóvitorlázók útját a Balaton körül. A maximális, egyidejű nézettséget az első helyezett befutásának pillanataiban regisztrálták: több mint 400 ember izgulta végig a célba érés előtti fél órát.
A MOL 2017 Balatonkerülő Egyszemélyes Vitorlásversenyen jóval a befutási határidő előtt, nagyszerű teljesítménnyel értek célba a nevezettek. A legrövidebb, győztes befutási idő 10 óra 53 perc, de az utolsóként célba érő versenyző is kevesebb, mint 15 óra alatt tette meg a kört.
A hajókba szerelt speciális nyomkövető eszközöknek köszönhetően a verseny állását online is figyelemmel lehetett követni: a hajók az i-Cell OBU (On Board Unit) készülékeinek köszönhetően percenként küldtek GPS-jelet a központi szervernek, ennek megfelelően a pozícióadatok folyamatosan frissültek, amivel szavatolni lehetett a jelen idejű nyomkövetést.
Az esemény hivatalos honlapján, a www.szolovitorlazas.hu oldalon elérhető felületen a hajók pozíciójuk szerinti rangsorban jelentek meg az oldalpanelben, a részletes információs blokk pedig az egyes versenyzőkre kattintva ugrott fel, ahol a vitorlások aktuális sebessége, iránya és a vezető versenyzőhöz való távolságuk is látható volt. Ezen túl, a kijelölést követően, a hajó pontos nyomvonala is kirajzolódott a térképen. További újításként felkerültek a bójakerülések pontos időpontjai és a pályaszakasz teljesítésének százalékos aránya is, emellett a versenyzők eltérő stratégiáit felmérő összehasonlítás funkció is komoly szerepet kapott.
„A telematikai okosfejlesztések mára már jóval túlmutatnak az egyszerű járműkövetésen. A hajókövetés piacán eddig kínált járműkövetési megoldásokat figyelembe véve a hajós társadalom telematikai kiszolgálásának színvonala jelenleg alacsony. Az eddigi és a jövőbeni fejlesztéseinek elsődleges célja, hogy betöltsük ezt a tátongó űrt a vitorlásversenyek telematikai támogatottságában. Ehhez kitűnő szakmai platformot biztosítottak az idei Vendée Globe-on is sikeresen szereplő Fa Nándor szólóvitorlázó legenda szervezésében indult vitorlásversenyek, és a Fa Hajó Kft-vel megvalósult, s a jövőben is folytatódó szakmai együttműködés, együttgondolkodás. Egyedi igények alapján fejlesztett rendszereinkkel immár a hajózási szektorban felmerülő igényeket is ki tudjuk szolgálni”– mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
A pontos befutási sorrend és az eseményről készült fotók a www.szolovitorlazas.hu oldalon tekinthetők meg.
A MOL 2017 Balatonkerülő Egyszemélyes Vitorlásverseny hazai és külföldi vitorlázóknak nyújt lehetőséget technikai és taktikai tudásuk felmérésére. A megmérettetés során a versenyzők biztonságát és a szakmai felügyeletet ismét egy magyar tulajdonú telematikai vállalat, Fa Nándor szólóvitorlázó legenda kiemelt szakmai partnere biztosítja.
A nyár eleji Keszthely-Kenese Szóló 2017-es versenyt támogató telematikai vállalat, az együttműködés folytatásaként, kifejezetten az őszi vitorlás versenyre továbbfejlesztett nyomkövető felülettel biztosítja a sikeres és szabályos versengés menetét. A kizárólag erre az eseményre és ebből a célból fejlesztett, testreszabott hajókövetési rendszer egyedi igényként, a lehető legbiztonságosabb lebonyolítás érdekében merült fel, hiszen alkalmazásával a tervezetten kétnapos verseny hatékony éjszakai felügyelete is megoldható.
A rendszer így nem csak a versenyzők folyamatos láthatóságát és állandó követhetőségét szavatolja, hanem szakmai felügyelettel egybekötött biztonságot is eredményez a kései órákban hajózók számára. A kontrolling rendszer további előnye, hogy jelen idejű információkkal szolgál a verseny állását online követni vágyóknak, továbbá elősegíti a szabályok betartását, betartatását is.
„Kiemelt projektként kezeljük, hogy a Fa Nándorral és a Fa Hajó Kft-vel megvalósult szakmai együttműködés folytatásaképp ismét egy stabil és precíz rendszerrel járulhassunk hozzá a verseny sikeres lebonyolításához. A jelenlegi fejlesztés során a könnyen értelmezhető, mégis komplex információcsomag integrálását tartottuk szem előtt, és természetesen ügyeltünk az átlátható, letisztult felület, valamint az ötcsillagos felhasználói élmény biztosítására is. A térképen az alap nyomkövetési lehetőségek mellett beépítettük a hajók szűrésének opcióját is, ezáltal egyes hajók nyomvonalainak összehasonlítására is lehetőség nyílik. A rendszer továbbfejlesztett verziója pedig külön öröm lehet az éppen úton lévő, vagy a versenyt az otthonuk melegéből követni vágyó felhasználók számára, hiszen a webes megjelenítés mellett már okoseszközökre optimalizált felületet is kialakítottunk” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
A versenyzők a balatonfüredi kikötő előtti területről indulnak majd, a verseny célja a lehetséges leghosszabb kör megtétele a Balatonon, a három kihelyezett bóját is megkerülve. A rajt október 7-én, szombaton, 10:00 órakor esedékes, a befutás végleges határideje pedig október 9-e, hétfő, 10:00 óra.
A verseny állása a www.szolovitorlazas.hu oldalról elérhető térképen követhető nyomon, az esemény teljes ideje alatt.
OBU készülék bírság elleni védelemmel.
Nincs havidíj.
Egyedi üzleti igényekre szabható flottakezelés
Innovatív fejlesztések, szoftver megoldások