A járványhelyzetben is jól alkalmazható megoldásokat kínál az i-Cell

2021 március 24.

A járvány hatásai megmutatkoznak az i-Cell ügyfeleinek forgalmában is – ez derül ki az elmúlt időszak adataiból. Csökkent a megtett kilométerek száma, mind az útdíjfizetés, mind pedig a flottakövetés adatai alapján, nemzetközi és hazai viszonylatban is, miközben az építőipari vállalkozások esetében egyértelmű bővülés látszik. Cégünk továbbra is minden támogatást megad partnereinek ahhoz, hogy a költségek mérséklésével, az adminisztráció csökkentésével és a működés átláthatóbbá tételével ezekben a nehéz időkben is növelhessék versenyképességüket.

Munkatársaink összesítették az i-Cell ügyfeleinek OBU-készülék-, illetve i-Fleet adatait, hogy megnézzék, milyen hatása van a koronavírus-járványnak a fuvarozásra, illetve általában a flottahasználatra. A vizsgálat kiterjedt a külföldről érkező, Magyarországon átmenő forgalomra is. A 2019 március – 2020 március, illetve a 2020 március – 2021 március időszakot összehasonlító számok azt mutatják, hogy az elektronikus útdíjfizetési rendszerünket használó gépjárművek által megtett táv egy év alatt mintegy 9 százalékkal csökkent – és ebben benne vannak a tavaly nyári, átmeneti fellendülést hozó hónapok adatai is.

A Magyarországon átmenő nemzetközi forgalmat vizsgálva kiderült, hogy a vírus által különösen súlyosan érintett Szlovákiából mintegy 18 százalékkal csökkent a forgalom, illetve a megtett táv. Ukrajnából 15, Szlovéniából 11, Romániából 5 százalékkal kevesebb fuvar érkezett az elmúlt egy évben a 2020 március előtti időszakhoz képest. A Bulgáriából és Ausztriából érkező forgalom stagnált, miközben Bosznia-Hercegovinából, Szerbiából, Olaszországból, Montenegróból, Moldovából, Oroszországból, Törökországból és Görögországból induló szállítmányok mértéke jelentősen, 10-24 százalék közötti mértékben emelkedett. Az építőiparban működő partnereink ugyanakkor az elmúlt egy évben átlagosan 1,5 járművel bővítették flottaállományukat és jelentősen nőtt az összes megtett távolság aránya, valamint az egy gépjárműre vetített átlagos távolság is mintegy ezer kilométerrel emelkedett.

Szakértőink szerint elsősorban a nyersanyagszállítás nagymértékű csökkenése mutatkozik meg az adatokban, de a pandémia a hazai kisfuvarozókat és a logisztikai vállalkozásokat is rosszul érintette. Az i-Cell azonban továbbra is áll az ügyfelei rendelkezésére és akár egyedi fejlesztésekkel is segíti partnereit, hogy a költségek további csökkentésével, az adminisztráció minél nagyobb mértékű automatikussá tételével, illetve a transzparens működés feltételeinek megteremtésével tovább növelhessék versenyképességüket.

Az i-Fleet flottamenedzsment már rövid távon is megtérülhet, hiszen a járművek üzemeltetési költségein többet lehet megtakarítani, mint azt sokan gondolnák. Kevesebb üzemanyag, kevesebb szervizköltség, kevesebb adminisztrációs teher, kisebb lízingdíj és ami mindennek köszönhető: jobb minőségű szolgáltatások. Mindehhez pedig moduláris alapú, az egyéni igényekre szabott szolgáltatásokat kínál az i-Cell. Ezek igénylése és elérése maximálisan igazodik a járványhelyzethez, mert az online platformokon egyszerűen, kontakt nélkül intézhetők a szolgáltatások. Ezzel is támogatjuk a vállalkozások működésének folyamatosságát.

2116
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!