Adatelemzéssel optimalizálható a flottabővítés

2025 november 17.

Ma már a versenyképesség egyik fontos tényezője, hogy egy cég mihez kezd azzal a rengeteg adattal, amelyet az autói állítanak elő. A fogyasztás csökkentése, a büntetések elkerülése, a tudatosabb járműhasználat csak a kezdet. Ezekkel az adatokkal lehetőség van egész járműflották optimális összeállítására, előre kalkulálható, hogy benzines, dízeles, hibrid vagy elektromos autókban érdemes gondolkodni új kocsik vásárlása vagy flottaváltás esetében.

A technológia fejlődésével a különböző elektronikus vezérlőegységek (ECU-k) közötti kommunikációt lehetővé tévő CAN (Controller Area Network) hálózat és a fedélzeti egység összekötésével ma már minden olyan adat kinyerhető, amelyet a jármű tud magáról, a fordulatszámtól a hűtővíz hőmérsékletéig, az ajtónyitástól a pótkocsi leakasztásáig. Az okostelefonok és a fejlett telematikai rendszerek lehetővé tették a valós idejű adatgyűjtést és -elemzést, valamint a távoli járműdiagnosztikát. Látszik, hogy hogyan bánik a sofőr a járművel és be is lehet avatkozni az autó védelme vagy a közlekedés biztonsága érdekében.

Az adatokat azonban nemcsak az egyes járműveknél érdemes értelmezni, hanem a teljes flotta szintjén is. Az i-Fleetben keletkező adatok alapján már a flottakezelő is kiszámolhatja a menetlevél funkcióban található adatok alapján, hogy dízeles, benzines vagy hibrid autó használata éri meg jobban az éves átlagfogyasztás és a megtett össztávolság alapján.

Vannak olyan cégek, amelyek az adatok, azaz a járműhasználat elemzésével részletes pénzügyi kalkulációt adnak arra, hogy érdemes-e a járműflottát elektromosra cserélni, ha igen, akkor az milyen beruházást igényel és mekkora megtakarítást hoz. Például: mikor kell lecserélni a meglévő autókat, milyen típusú kocsira éri meg váltani, melyik a jó lízingkonstrukció, érdemes-e saját töltőhálózatot kiépíteni, sőt, töltési tervet is készítenek, hogy mikor, meddig, hol lenne a leghatékonyabb tölteni a járművet.

Ehhez folyamatos adatszolgáltatásra van szükség, de az i-Fleettel ez könnyedén megoldható. Van olyan ügyfelünk, aki tesztelési céllal bérelt elektromos autót és ez alapján számolta ki, hogy érdemes lenne-e a fosszilis meghajtású flottáját lecserélni. A kocsinál a töltési mennyiséget (betöltött kilowatt/alkalom, összesítve a megfelelő időszakra), a töltési időket (hány százalékon állt az akkumulátor és adott idő alatt az hány százalékra emelkedett), valamint a megtett távolságokat és az átlagsebességet figyelembe véve és egy hagyományos, hasonló használatú autó adataival összehasonlítva már egy-két hónap után látszik a tendencia, hogy megérné-e a váltásban gondolkodni az egész flotta szintjén is.  

Nagyban könnyíti a kalkulációt az a fejlesztésünk, amely MOL-kártyás ügyfeleink számára teszi elérhetővé, hogy a tankolási események – mennyiség (liter), időpont, helyszín, sofőr – félóránként automatikusan, strukturáltan jelenjenek meg az i-Fleet rendszerben. Itt lehetőség van szűrésre, összesítésre, exportra és további feldolgozásra is.

312
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!