2018 június 14, csütörtök A testreszabott innováció útján 20 év Egyedi fejlesztés i-Fleet OBU S550 útdíjfizetés útdíj útdíjfizetés

A száz százalékban magyar tulajdonú i-Cell Kft. idén már húsz éve foglalkozik telematikával, az elektronikus útdíjszedési rendszer indulása óta szavatolja az útdíjfizetés szabályos és kényelmes módját, míg a kezdetektől fogva folyamatosan fejleszti a hazai és nemzetközi járműflották támogatásához szükséges technológiai és ügyfélszolgálati hátterét. 

 

Farkas Károly

Az i-Cell a webes alapú logisztikai és kontrolling megoldások hazai piacán elsőként jelent meg: a céget 1998-ban, egy járműfelügyelettel kapcsolatos VOLÁN-projekt hívta életre. A Magyarországon ebben az időszakban még ismeretlennek számító szegmens nagy teret engedett a flottakövetéssel kapcsolatos technológiai újításoknak, amelyek eredményeképp 2001-ben az akkor legnagyobb fuvarozási vállalat, a Hungarokamion is az i-Cell telematikai rendszerét választotta.

A töretlen növekedés és az igazi innovációk időszaka csak ezután következett, így a hazai kkv-k után már multinacionális cégek is felfedezték a telematikai vállalat kínálta GPS-es nyomkövető rendszer előnyeit. A járműkövetéssel kapcsolatos szakértelem és a folyamatos technológiai előrelépések akkora lendületet adtak a cégnek, hogy 2013-ban, a saját ötletre és piaci tapasztalatokra épülő, idén már ötödik éve sikeresen működő HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszert sikerült mindössze két és fél hónap alatt kiviteleznie.

Az i-Cell a HU-GO bevezetése óta auditált bevallási közreműködőként is tevékenykedik, és egyre sokszínűbbé teszi innovációs portfólióját, keresve az újabb és újabb kihívásokat.

„A telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalataként idén már húsz éve nyújtunk komplex megoldásokat azoknak, akik felelős munkát kívánnak végezni, a járműflottájukat pedig költséghatékonyan és átláthatóan szeretnék használni. Hiszünk abban, hogy IoT- és M2M-megoldásaink hozzájárulnak partnereink munkájának hatékonyabbá tételéhez, és valós piaci előnyt teremtve számukra, növelni tudják versenyképességüket. Mára már csaknem százmilliós nagyságrendű szakaszjegyet közvetítünk, közel tizenkétezer cég tartozik partnereink közé, aminek köszönhetően az általunk menedzselt rendszerben 2018 elejéig több mint ötvenezer darab élő jármű-regisztráció található”emelte ki Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

Az i-Cell a magyar telematikai piac szakértői támogatása és a logisztikai szektor kiszolgálása mellett az agrárium, a közlekedésbiztonság és a hajókövetés, illetve utastájékoztató fejlesztések és céges igényre szabott feladatkiosztó rendszerek terén is az innováció élharcosának számít. A jelenlegi munkaerő-piaci viszonyokat felmérve olyan testreszabott megoldásokat is kínál, mint az egyedi vállalatirányítási rendszerrel összehangolt feladatkiosztó Android-alkalmazások és szoftverek, amelyek a partnerei erőforrásait optimalizálva tesznek eleget a legmagasabb műszaki és technológiai követelményeknek. És a fejlődés természetesen ezután sem áll meg: jelenleg egy újdonságnak számító zárt üzemanyag-kontrollingrendszer országos bevezetésén dolgoznak.

Az i-Cell elsősorban annak köszönheti a sikereit, hogy a technológiai fejlesztések területén igyekszik mindig egy lépéssel előrébb járni, és egyedi, testreszabott rendszereket kínál. Így nőhetett kisvállalkozásból mára Magyarország vezető telematikai vállalatává, miközben a legnagyobb és legmegbízhatóbb hazai bevallási közreműködők között tartják számon.

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!