2022 az üzemanyag-takarékos innovációk éve volt

2023 január 19.

Tavaly elsősorban az üzemanyagárakhoz és az ellátási problémákhoz, valamint a rendkívüli gazdasági helyzethez igazodó fejlesztésekkel segítette ügyfelei versenyképességének megőrzését az idén 25 éves fennállását ünneplő i-Cell. 

Minden az üzemanyagról szólt 2022-ben: az egyre növekvő árakról, az egyre nehezebb helyzetbe kerülő vállalkozásokról és a hatósági ár nyomán fellépő hiányról, ezért az i-Cell is mindent ennek a témának rendelt alá. I-Fleet szolgáltatásunk fejlesztése során elsőbbséget élveztek az ezt szolgáló innovációk. Ügyfeleink arról számoltak be, hogy már néhány hét alatt megtérül az i-Fleet eszköz, a havidíj pedig már egyetlen tankolásnál „visszajön”, a flotta méretétől függetlenül – köszönhetően a jobb flottakoordinációnak, a munkatársak „kíméletesebb” vezetési stílusának és a magánutak önkéntes csökkentésének. Emellett akár 30 százalékkal csökkennek a biztosítási díjak is, mivel a biztosítók belekalkulálják, hogy a flottamenedzsment eszközt használók körültekintőbben vezetnek, a lopásvédelem magasabb szintje miatt pedig a casco is olcsóbbá válik. Az i-Cell valamennyi, i-Fleettel rendelkező ügyfele számára elérhetővé tette a fedélzeti adatokhoz kapcsolódó kalkulációs kontrollját, újabb, ingyenes szolgáltatással bővítve üzemanyag-kontroll megoldásainkat. 

Professzionális flottamenedzsment szolgáltatásainkat elérhetővé tettük a kis- és középvállalkozások számára is. Kedvező árú Pro Slim csomagunkat azoknak a céges személy- és kisteherautós flottákat üzemeltető vállalkozásoknak állítottuk össze, akik szintet lépnének és úgy csökkentenék az üzemanyag fogyasztást, az adminisztrációs-, valamint szervizköltségeket, hogy közben javítják szolgáltatásaik minőségét.

Számos új szolgáltatásaink egyike a rakománykövetés, amely azoknak nyújt többféle megoldást, akik mással fuvaroztatnak, de pontosan látni akarják, hol jár a csomag vagy a konténer és mi történik vele. A nagyértékű áruk esetében gyorsan megtérülő eszköznek köszönhetően nemcsak az útvonal követhető valós időben, de a szállítmány idő előtti kinyitásáról vagy esetleges sérüléséről is azonnal értesülhet ügyfelünk.  

Bár tavaly ősszel jelentősen drágultak, illetve kibővültek a parkolási övezetek Budapesten, de az i-Fleet applikációban elérhető okosmegoldás rugalmasan követte a változásokat; az új területhatárokat, a meghosszabbított üzemidőket és az emelkedő tarifákat. Az automatikus parkolási szolgáltatás kizárja a büntetéseket, ráadásul jelentősen egyszerűsíti a parkolási folyamatot és az adminisztrációt, valamint a költségek elszámolását is optimalizálja. A szolgáltatás nemcsak a fővárosban, hanem minden, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerbe tartozó helyszínen elérhető. 

Tavasszal az i-Cell nyerte a Volánbusz Zrt. üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt, mintegy 500 millió forintos közbeszerzési pályázatát. Az ország különböző pontjain összesen 1800 autóbuszt szereltünk fel i-Fleet flottamenedzsment eszközökkel, illetve sofőrazonosító egységekkel és mindezt az aktuális gazdasági nehézségek közepette (pl. chiphiány) is határidőre teljesítettük.   

2022-ben is bennünket választott az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) szakmai partnernek a „Közlekedik a család” országos vetélkedő döntőjének lebonyolításához szükséges technika biztosítására. Emellett – szintén a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a professzionális vitorlázás legfontosabb versenyeihez (Szóló Balatonkerülő, Keszthely-Kenese Szóló, Kétszemélyes Balatonkerülő) is az i-Cell szolgáltatta a nyomkövetést.  

Mivel kinőttük a cég zuglói bázisát, júliusban Óbudára, az i-Cell új irodaházába költöztünk át, így idén már új helyen ünnepeljük a cég alapításának 25. jubileumát.  

A fejlesztések mellett mindig ügyelünk meglévő szolgáltatásaink magas minőségének megőrzésére. 2022-ben mintegy 5 ezer új OBU S550 útdíjbevallásra alkalmas készüléket adtunk el – ez megfelel az elmúlt évek bővülési ütemének. Jelenleg több mint 26 ezer ügyfelet szolgálunk ki az útdíjfizetésben és a flottamenedzsmentben – van, akinek csak egyetlen, de van, akinek több száz autóját szereltük fel készülékeinkkel. Mindeközben az útdíjbevallási közreműködők körében az i-Cell nemcsak megőrizte piacvezető pozícióját, de az eszközmeghibásodás arányát tekintve is a legmegbízhatóbb szolgáltatónak számít. Minderre alapozva 2023-ban is tovább erősítjük termék-, illetve szolgáltatási kínálatunkat, ügyfeleink és partnereink elvárásainak megfelelően.  

1845
Korábbi bejegyzéseink:
Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!