A telematika az egyik leggyorsabban fejlődő technológiai ágazat, amely szinte minden hónapban kínál valamilyen újdonságot. Az i-Cell közel 30 évvel ezelőtti alapítása óta igyekszik lépést tartani ezzel a fejlődéssel, amely akkoriban ott tartott, hogy a rendszer 4 óránként küldött egy SMS-t arról, hogy egyórás különbségekkel hol járt az autó, de még ez sem feltétlenül pontos koordináta volt, hanem esetenként a mobiltorony operátor kódszáma. A fordulatot az jelentette, amikor az eszközök elkezdték használni a mobilnetet, kezdetben a 2G-t. Már ezzel az adatforgalommal is sűrűbben küldte be a koordinátákat a rendszer, a térképen lévő kis „bogyó” elindult.
A következő időszak már nemcsak a jármű helyzetéről szólt: a fedélzeti egységre érkező digitális és analóg jeleknek köszönhetően már láthatóvá vált például a gyújtásállapot és nagy előrelépés történt az üzemanyagszint mérésekben. Ezzel sikerült a korábban előforduló visszaélések mértékét leszorítani és minden ilyen eszközt használó ügyfelünk jelentős megtakarításokról számol be. A kettős fegyverzetű kondenzátor elven működő kapacitív szondákat ma is fejlesztjük: a zajszűrés és a zajsimítás folyamatos javításával, a mind nagyobb adatmennyiséggel egyre pontosabb eredményeket tudunk mutatni, kiküszöbölve a rázkódás, a fékezés vagy a gyorsítás miatti átmeneti kilengéseket. Az elégetett üzemanyag mennyiségét átfolyásmérővel vagy ultrahangos mérővel is nyomon lehet követni, vagy akár ezek kombinációjával – az ügyfél igényei szerint.
Idővel az adminisztráció egyszerűsítése is lehetővé vált. Sofőrazonosítás, munkaidő elszámolás, fuvarkiosztó rendszerek bekapcsolása, üzleti és magánutak elkülönítése, kimutatások, adatelemzések, a menetlevél vezetése és digitális tachográf segítik a vállalkozások átláthatóbb működését. Ezeket a szolgáltatásainkat is folyamatosan fejlesztjük, akár egyedi igényekre szabva.
A különböző elektronikus vezérlőegységek (ECU-k) közötti kommunikációt lehetővé tévő CAN (Controller Area Network) hálózat és a fedélzeti egység összekötésével minden olyan adat kinyerhetővé vált, amelyet a jármű tud magáról, a fordulatszámtól a hűtővíz hőmérsékletéig, az ajtónyitástól a pótkocsi leakasztásáig. Az okostelefonok és a fejlett telematikai rendszerek lehetővé tették a valós idejű adatgyűjtést és -elemzést, valamint a távoli járműdiagnosztikát. Látszik, hogy hogyan bánik a sofőr a járművel és be is lehet avatkozni az autó védelme vagy a közlekedés biztonsága érdekében.
Hatalmas fejlődést hozott a 4G – az IoT eszközök, a bluetooth technológia már megjelent a mindennapi használatban. A jövőben az 5G rendszer használatával tovább bővülnek a lehetőségek. Az NB IoT technológia, illetve a mesterséges intelligencia (AI) robbanásszerű fejlődésen megy keresztül és egyre inkább beépül a flottamenedzsment rendszerekbe is. A hipergyors és alacsony késleltetésű adatkapcsolat forradalmasíthatja a járműkövetést, az üzemanyag-felhasználás optimalizálását, valamint az önvezető és intelligens flották fejlődését.
Erről bővebben ITT olvashatnak.

OBU készülék bírság elleni védelemmel.
Nincs havidíj.

Egyedi üzleti igényekre szabható flottakezelés

Innovatív fejlesztések, szoftver megoldások













