Február 1-től az eddig autópályamatricával közlekedő autóbuszoknak is át kell térniük a használatarányos útdíjfizetésre. Ezzel összefüggésben eltűnhetnek az utakról a környezetszennyező személyszállító járművek és a Magyarországot csak az olcsósága miatt tranzitként használó külföldi buszok is – mondja az egyik legnagyobb útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell operatív elnöke, Farkas Károly.
Pénteken tette közzé az Építési és Közlekedési Minisztérium a díjköteles közúthálózatra vonatkozó úthasználati jogosultságokkal összefüggő miniszteri rendelet tervezett módosítását. A jogszabálytervezete az uniós irányelvekkel hozza összhangba a magyar előírásokat. A szeptember 1-ig társadalmi egyeztetésen lévő szöveg szerint „az autóbuszok kikerülnek a használati időtartam alapú, e-matricás rendszerből”.
Az eddigi híradásokból az nem derült ki, hogy azért, mert 2024. február 1-től a buszoknak is használatarányosan kell majd kiegyenlíteniük az útdíjat – hasonlóan a teherautókhoz. Ennek megfelelően a jövőben már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy- és kétszámjegyű főutak) használatáért is fizetniük kell a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek, mégpedig annál többet, minél nagyobb a kibocsátott szennyezés.
A jogszabálymódosítás kapcsán a legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell Kft. operatív elnöke, Farkas Károly hangsúlyozta: „eddig sok külföldi személyszállító jármű csak azért választotta Magyarországot, mert még ha némi kerülőt is jelentett, olcsóbb volt megvenni a matricát és korlátlanul használni a gyorsforgalmi utakat, vagy akár teljesen elkerülni az autópályákat. Ez most megszűnhet. Emellett a kibocsátott szennyezés mértékével arányosan nő a díj, ezért idővel eltűnhetnek az utakról a régi, korszerűtlen járművek” – mondta az elektronikus útdíjfizetési rendszer (HU-GO) bevezetésében is közreműködő i-Cell operatív elnöke.
A buszosok akár az interneten is meg tudják venni az úgynevezett viszonylati jegyeket, de ennek számos hátránya van (nem térhet le a kiválasztott útról, maximum öt köztes állomást iktathat be stb.). „Az idén 10 éves elektronikus útdíjfizetési rendszer tapasztalatai is azt mutatják, hogy idővel szinte minden fuvarozó átáll a kényelmesebb és megbízhatóbb fedélzeti egység (OBU) használatára. Ez alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és lehetőség van az utólagos fizetésre is” – jegyezte meg Farkas Károly, a magyar tulajdonú i-Cell operatív elnöke.
Magyarországon idén ünnepli ötödik születésnapját a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer, eközben a közúti áruszállítási ágazat eredményei folyamatosan növekszenek. Egy magyar tulajdonú, a rendszer debütálása óta auditált bevallási közreműködőként tevékenykedő telematikai vállalat továbbképzéssel és folyamatosan fejlődő támogatói háttérrel tájékoztatja és oktatja a közúti áruszállítási ágazatban dolgozó szakembereket. A támogatói háttér továbbfejlesztése 2018 márciusában újabb fejezetéhez érkezett.
A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) legfrissebb Trendek kiadványában lévő előrejelzés szerint a hazai közúti áruszállítási ágazat 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. 2000-ben 17 milliárd tonnakilométer volt évente, ami mára meghaladja az évi 23 milliárd tonnakilométert. A szakemberek pedig 25-30 éven belül évi 33-34 milliárd tonnakilométer körül várják az ágazati teljesítményt. Az eredmények és az optimista előrejelzések hátterében természetesen felfedezhetőek az ágazatot érintő technológiai fejlesztések is, amelyek közül a haszonjármű-ipari innovációk mellett kiemelkedő sikertényezőkként jelennek meg a flottakövető, azaz telematikai rendszerek is.
Az i-Cell Kft. idén húsz éve foglalkozik telematikával, míg az elektronikus útdíjszedési rendszer 2013-as indulása óta szavatolja az útdíjfizetés szabályos és kényelmes módját, s a kezdetektől fogva, folyamatosan fejleszti a járműflották támogatásához szükséges technológiai és ügyfélszolgálati hátterét. Az általa menedzselt rendszerben 2018 elejéig már több mint 35 ezer, az i-Cell Kft. által forgalmazott OBU S550 fedélzeti eszközt regisztráltak és használnak napi szinten útdíj-bevallásra.
A vállalat telematikai statisztikái szerint a sofőrök az elmúlt öt évben csaknem 831 millió regisztrált kilométert tettek meg, s csaknem 638 millió alkalommal vettek igénybe útdíjköteles útszakaszokat, ami hatalmas szám a hazánkban díjköteles útszakaszok[1] kategóriájába tartozó mintegy 6500 kilométernyi autópályához, autóúthoz és főúthoz viszonyítva. Ezért, különös tekintettel a hazai fuvarozók rendkívüli munkabírására és teljesítményére, az i-Cell Kft. az e-útdíj rendszer indulása óta rengeteg időt és energiát fektetett nemcsak az M2M-adatelemzésre alkalmas OBU-eszköz stabil és megbízható működésének biztosításába, hanem az útdíjbírságok megelőzésével és a körültekintő eszközhasználattal kapcsolatos edukációba is.
„Oktatóvideókat készítettünk az OBU S550 körültekintő használatáról, továbbá az összes felületünkön az átláthatóságra és a felhasználói élmény optimalizálására törekszünk. Úgy látjuk, hogy a felhasználók és a fuvarozók tudatossága és tájékozottsága folyamatosan növekszik, ezzel párhuzamosan pedig az OBU S550 készülék és a mindennapos használata iránt tanúsított bizalom is egyre nagyobb. Ezért úgy döntöttünk, hogy 2018 márciusától nem 1, hanem immár 2 év jótállást vállalunk az általunk és a viszonteladóink által értékesített OBU-készülékek rendeltetésszerű használatából fakadó meghibásodásokra. Ez minden jelenlegi és leendő partnerünknek nagy könnyebbséget jelenthet, kivált azoknak, akik már nemcsak útdíj-fizetésre, hanem komplex flottakövetési funkciókra is használják az erre teljes mértékben alkalmas OBU-okoseszközt” – hangsúlyozta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az i-Cell a meghosszabbított jótállási időn és az említett oktatóvideókon kívül folyamatosan bővíti ügyfélszolgálatának, valamint call centerének online és telefonos kapacitását, az OBU S550-es készülékek gyártási és szervizhátterét. Az eszköz működési állapota a szolgáltatáscsomag részeként továbbá a http://obu.ifleet.hu komplex ellenőrző felületen 0-24-ben ellenőrizhető, míg országszerte a vállalat összesen 23 helyszínen jelen lévő szervizhálózata áll az ügyfelek és partnerek rendelkezésére.
[1] Az útdíjköteles útszakaszok hossza 100 méter és 5 kilométer között változik.
Magyarországon idén ünnepli ötödik születésnapját a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer. A jubileum apropóján egy magyar tulajdonú, a rendszer debütálása óta auditált bevallási közreműködőként tevékenykedő telematikai vállalat összegyűjtötte az elektronikus útdíj-bevallásra alkalmas fedélzeti eszközökből kinyert, a napi úthasználattal kapcsolatos legérdekesebb telematikai adatokat.
Az i-Cell Kft. az elektronikus útdíjszedési rendszer 2013-as indulása óta szavatolja az útdíjfizetés szabályos és kényelmes módját, továbbá a kezdetektől fogva folyamatosan fejleszti a járműflották támogatásához szükséges technológiai és ügyfélszolgálati hátterét. A vállalat által menedzselt rendszerben 2018. elejéig már több, mint 35 ezer, az i-Cell Kft. által forgalmazott OBU S550 fedélzeti eszközt regisztráltak és használnak napi szinten útdíj-bevallásra.
E fedélzeti M2M eszközök által biztosított telematikai adatok között pedig olykor igencsak meghökkentő számokat találhatunk.
„A telematikai statisztikáinkból az látható, hogy az elektronikus útdíjrendszer indulása óta a szélvédők alatt megbúvó OBU eszközeink összesen 831 millió megtett kilométert regisztráltak, ami nagyságrendileg 20.736-szor nagyobb a Föld kerületénél és 2.161-szer nagyobb a Föld-Hold távolságnál. Az OBU-k az elmúlt öt év során gyakorlatilag annyit voltak úton, hogy a sofőrök még akár a Marsra is legalább háromszor eljutottak volna!” – emelte ki Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az elmúlt öt évre vonatkozó telematikai adatokból ezen kívül még megállapítható:
a sofőrök a legtöbbször az M1-es (évente csaknem 12,5 milliószor), az M0-s (évente csaknem 5,25 milliószor) és az M5-ös autópályákat (évente csaknem 5,23 milliószor) vették igénybe;
a felhasználók körében a hegyeshalmi határátkelő örvendett a legnagyobb népszerűségnek, az északnyugati szakasznál a fedélzeti készülékek mintegy 1,9 milliószor regisztráltak kilépést;
az elmúlt évek során többszöri szoftverfrissítéssel ellátott OBU fedélzeti készülék nemcsak hang-, hanem fényjelzésekkel is képes kommunikálni, aminek köszönhetően a felvillanó LED visszajelzők nem kevesebb, mint 2,5 milliószor figyelmeztették már a sofőröket, és így a kisebb-nagyobb útdíj-bírságok nagy része is elkerülhetővé vált;
a sofőrök összesen 638 millió alkalommal vettek igénybe útdíjköteles útszakaszokat[1], ami szintén óriási szám a Magyarországon útdíjköteles 500 kilométernyi autópálya, autóút és főút összhosszához képest.
„Az induláshoz képest úgy látjuk, hogy a sofőrök egyre magabiztosabban kezelik a készülékeiket, miközben kialakult az eszköz rutinszerű használata is. Az e-útdíj rendszer indulása óta természetesen mi is rengeteg időt és energiát fektettünk nemcsak az eszköz stabil és megbízható működésének biztosításába, hanem az útdíjbírságok megelőzésével kapcsolatos tájékoztatásba is. Oktatóvideókat készítettünk az OBU S550 körültekintő használatáról, továbbá az összes felületünkön az átláthatóságra és a felhasználói élmény optimalizálására törekszünk” – mondta Farkas Károly.
Az i-Cell az említett oktatóvideókon kívül folyamatosan bővíti ügyfélszolgálatának és call centerének online és telefonos kapacitását, az OBU S550-es készülékek gyártási és szervizhátterét. Az eszköz működési állapota a szolgáltatáscsomag részeként továbbá a http://obu.ifleet.hu komplex ellenőrző felületen 0-24-ben ellenőrizhető.
[1] Az útdíjköteles útszakaszok hossza 100 méter és 5 kilométer között változik.
Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy 2017. november 19. 01:00 és 11:00 óra között a Hu-Go rendszer karbantartása miatt az i-Cell és a Hu-Go közötti adattovábbítási kapcsolat időszakosan hosszabb, akár többórás időszakokra szünetel. A karbantartás ideje alatt a Hu-Go weboldal bírságriasztási, érvénytelen fedélzeti eszköz értesítési és az alacsony egyenleg értesítési kényelmi funkciói szintén nem lesznek elérhetők.
OBU S550 készülékkel rendelkező partnereinknek:
OBU S550 készülékkel rendelkező partnereinknek ezúton jelezzük, hogy az Önök OBU 550 készüléke és Bevallási Közreműködői rendszere problémamentesen üzemel és természetesen továbbra is gyűjti az egyes gépjárművek szakaszjegy tépéseit és ezeket a Hu-Go rendszer karbantartásának befejezése után egyszerre küldi majd be a Hu-Go rendszerbe.
A gépjárművezetők a karbantartási folyamat alatt úgy tapasztalhatják, hogy az OBU eszközök hibátlanul üzemelnek, a háttérben viszont a Hu-Go rendszerben a megtett utak szakaszjegyei nem kerülnek át, emiatt a folyószámlán lévő egyenlegük nem csökken. Éppen ezért az OBU S550 készüléken lévő zöld LED egyenletesen világít a megtett úttól függetlenül. Azon eszközökön, ahol a karbantartás kezdetekor a folyószámla egyenleget jelző zöld LED már villogott, azaz alacsony összeget jelzett, ott a feltöltés után a Hu-Go kapcsolat karbantartása miatt továbbra sem érkezik új információ, tehát ezután is villogni fog. A LED működése akkor áll helyre és jelez majd megfelelő mennyiségű összeget, amikor a szerverkapcsolat is helyreáll, hiszen addig nem kerülnek át a Hu-Go információk az i-Cell rendszerébe, és így az OBU eszközökhöz.
Emiatt kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy, hogy a folyószámlán mindig legyen elegendő mennyiségű pénz a gépjárművek tervezett útjaira, hogy a beküldés elindulása után ne kerüljenek abba a kellemetlen helyzetbe, hogy hirtelen elfogy a folyószámlájukon lévő összeg.
I-Fleet rendszerrel útdíjat bevalló ügyfeleink az eszköz működésében változást ugyan nem tapasztalnak, azonban a háttérben a megtett utak szakaszjegyei ebben az esetben sem kerülnek át a Hu-Go rendszerbe, így a folyószámla egyenlege ebben az esetben sem fog csökkenni. Amint a Hu-Go rendszer karbantartása véget ér, akkor az i-Cell beküldi majd az egyes letépett szakaszjegyeket, azonban ezeknek az ára akkor egyszerre kerül majd levonásra a folyószámláról.
Emiatt kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy, hogy a folyószámlán mindig legyen elegendő mennyiségű pénz a gépjárművek tervezett útjaira, hogy a beküldés elindulása után ne kerüljenek abba a kellemetlen helyzetbe, hogy hirtelen elfogy a folyószámlájukon lévő összeg.
Magyarországon folyamatosan nő az elektronikus útdíjbevallásra alkalmas OBU fedélzeti eszközök száma, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint a hazai járművek OBU-penetrációja idén augusztusra már a 97%-ot is elérte. Az egyik magyar tulajdonú útdíjbevallási közreműködő vállalat úgy látja, hogy ugyan egyre nő az útdíjfizetők tudatossága, azonban a figyelmetlenség, valamint a rendelkezésre álló riasztási funkciók hanyagolása miatt sokan amúgy elkerülhető bírságokat kénytelenek fizetni.
A HU-GO megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer 2013. július 1-jei bevezetése óta az elektronikus útdíjfizetésre használt OBU (On Board Unit) fedélzeti eszközök száma folyamatosan gyarapodik, és eközben, a fuvarozók tudatosságának bizonyítékaként, a rendelkezésre álló egyenlegek is növekednek: a NÚSZ 2016. októberi számításai szerint már mintegy 5,3 milliárd forintos letéti egyenlegről beszélhetünk. A mára jócskán megnövekedett és lassuló ütemben, de még mindig növekedő volumen miatt a felhasználók folyamatos, ám változó intenzitású ellenőrzésnek vannak kitéve.
A NÚSZ épp a jogkövető fuvarozók védelméért hozta létre a HU-GO bírságriasztási funkcióját, ami 30 perces adatkiesés esetén értesítést küld a felhasználónak, aki így – amennyiben figyelemmel kíséri a rendszer jelzéseit – a bírságot is jó eséllyel elkerülheti. A felhasználók tudatosságát illetően azonban még lenne hova fejlődni, miként azt az egyik útdíjbevallási közreműködő saját piaci tapasztalatai is alátámasztják.
„Jelenleg százmilliós nagyságrendű szakaszjegyeket közvetítünk, és több mint 35 ezer OBU-eszköz közreműködésében nyújtunk szolgáltatást. Ezek közül mi úgy látjuk, hogy csupán a készülékek alig több mint felénél, 54%-ban van aktiválva a bírságriasztási funkció. Ha ügyfelekre bontjuk, még tanulságosabb a kép: a cégek csupán 31,7%-a él ezzel a lehetőséggel, azaz a több OBU-t igénybe vevő, nagyobb flottát üzemeltető vállalatok. Az egy-két OBU-t használók körében még sajnos sokan nem figyelnek erre, holott egy esetleges útdíj bírság a kisebb társaságokat sokkal érzékenyebben érintheti” – emelte ki Farkas Károly, az útdíjbevallási közreműködő i-Cell Kft. operatív igazgatója.
Az i-Cell Kft-n keresztül futó, százmilliós nagyságrendű szakaszjegyek esetében eddig kevesebb, mint 1%-os arányban keresték meg a vállalatot büntetési eljárás megindítása miatt.
A megkeresések közül:
74,5%-ban valamilyen eszközhasználati hiba történt, vagyis az eszköz jelezte a hibát/problémát, amit azonban az üzemeltető vagy gépkocsivezető nem kezelt időben, illetve nem vette figyelembe a készülék jelzéseit. (Hiszen az is jelzés, ha a készülék egyáltalán nem világít.)
6,5%-ban HU-GO adatregisztrációs probléma (rendszám, ID azonosító stb.) jelentkezett.
19%-ban pedig volt szakaszjegy, de az ugrásból vagy menetillesztésből történt hiba miatt mégis eljárást indítottak, a büntetést viszont később elengedték.
„Az eszközhasználati hibák közelebbi megvizsgálásakor azt láttuk, hogy az esetek 55%-ában a felhasználók kikapcsolt készülékkel közlekedtek, 30%-ban GSM csatlakozási probléma és felülíródás történt, csaknem 10%-ban pedig nem rendesen adminisztrált, a rendszerről lekapcsolt vagy lecsatlakozott készülék okozta a kellemetlenséget. A fuvarozók önhibáján kívüli vis maior esetek, mint amilyen a készülék- és tápellátási hiba, vagy például a nem kielégítő GPS-jel, csupán az esetek megközelítőleg 5%-ában eredményeztek büntetési eljárást. Vagyis a mi szemszögünkből kijelenthető, hogy nagyobb odafigyeléssel és tudatossággal a bírságolások túlnyomó része is megelőzhető lenne” – tette hozzá Farkas Károly.
Bár idén már három éves a HU-GO, a magyar elektronikus útdíjrendszer, a hazai fuvarozók közül sokak számára még nem vált beidegződéssé a használata, ami sajnos jelentős, akár napi félmillió forintos bírságot is maga után vonhat. Az útdíjbevallási közreműködőként és telematikai szolgáltatóként egyaránt ismert i-Cell ezért Kótai Zoltánt, a saját készítésű road movie-jaival kamionos hírességgé vált nemzetközi gépkocsivezetőt kérte fel az útdíjbevallásra oktatóvideó-sorozatának főszerepére.(…)
A HU-GO útdíjfizetési rendszer karbantartása miatt üzemszünet várható szombatról vasárnapra virradóra- tette közzé a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. (…)
A NÚSZ tájékoztatása szerint a HU-GO rendszert érintő tervezett rendszerkarbantartás miatti üzemszünet várható 2015. április 26-án 01:00 órától 03:00 óráig tartó időszakban.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyes, jól körülhatárolt esetekben hagyta jóvá az elektronikus útdíj bírságok elengedését a bevezetési időszakban még tapasztalatlan felhasználóknak, akik viszonylati jegyet váltottak ugyan, de azt nem mindenben a törvényben előírtaknak megfelelően, hanem késve vagy helytelen bevallás alapján tették. Az Országgyűlés a közérdek sérelme nélkül úgy rögzítette az ideiglenes szabályozást, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók nem kerülnek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben. A kérelmek beadására november 9-től van lehetőség, végső határideje 2015. január 8.(…)
Az i-Cell rekordidő alatt üzembe állított e-útdíj rendszere nyerte meg az év IKT projektjének járó díjat az információs és kommunikációs technológiai ipar egyik legrangosabb hazai eseményén, az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által szervezett MENTA Konferencián.(…)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. úthasználati jogosultságra vonatkozó nyári ellenőrzési tapasztalatai alapján az e-útdíj rendszerben bliccelők aránya a vizuális ellenőrzést követően csupán 1,2%, és ez a szám ráadásul hónapról-hónapra csökken. A rendszer tavalyi bevezetése óta a fuvarozók többsége megtanulta a HU-GO használatát, de még mindig kimutathatók olyan tipikus felhasználói tévesztések, melyekre érdemes felhívni a figyelmet. A jogkövető magatartás elősegítése érdekében a NÚSZ az őszi e-útdíj útmutató című tájékoztató kiadványában újra összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat. A nyomtatott tájékoztató a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, a viszonteladói értékesítési pontokon (pl.: benzinkutakon) és az érdekképviseleteknél és a HU-GO honlapján egyaránt megtalálható.
Az e-útdíj rendszer az indulás óta nagyobb zökkenők nélkül, üzemszerűen, szabályozottan működik. Maradéktalanul teljesítette a költségvetés bevételi elvárásait: augusztus 24-én éjfélig 103,6 milliárd forint volt a megszolgált útdíj összege. A rendszerbe eddig mintegy 40 ezer ügyfél közel 142 ezer gépjárművet regisztrált, ezeknek több mint fele – 76 ezer tehergépjármű – már fedélzeti eszközzel (OBU-val) végzi a bevallást.
– A 6500 kilométer hosszú díjköteles úthálózaton elkészült és működik mind a 101 ellenőrző kapu. Ezek mellett 45 saját és közel 60 rendőrségi mobil adatgyűjtő autó végzi az ellenőrzést, melynek hatékonyságát várhatóan tovább tudjuk növelni az e-matricás és e-útdíjas ellenőrzési rendszerek integrálásával. – közölte Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője, hozzátéve: – Ennek köszönhetően hamarosan az e-útdíjas kamerák alkalmasak lesznek az e-matricás úthasználati jogosultság ellenőrzésére, és fordítva. – (…)
Örömmel Gratulálunk az i-Cell Mobilsoft Zrt-nek kimagasló teljesítményéért, amellyel elnyerték az Invitel Zrt. által alapított Innomax díj harmadik helyezését.
Az Invitel azzal a céllal hozta létre az InnoMax Díjat, hogy támogassa a hazai vállalatok innovációs törekvéseit, és felhívja a figyelmet e cégek fejlesztéseire és erőfeszítéseire. Idén már ötödik alkalommal hirdetik meg a pályázatot, a díj történetében először a civil és non-profit szféra számára is.
Az i-Cell Mobilsoft Zrt. az általuk tervezett megtett úttal arányos HU-Go elektronikus útdíjszedő rendszerért már nem az első innovációs díját érdemelte ki, cikkünkben már korábban is volt alkalmunk gratulálni munkájukért. Az elismerések azonban nem csupán Magyarországról érkeznek, hiszen az Európai Unió a rendszer létrehozását szintén kiemelkedően innovatív megoldásként értékelte.
További, hasonlóan szép sikereket kívánunk az i-Cell Mobilsoft Zrt munkatársainak! (…)
Ezúton gratulálunk a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az I-Cell Mobilsoft Zrt. és az ARH Zrt. sikereihez és az általuk elnyert Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi Innovációs Díjához.
A vállalatok által közös erővel kifejlesztett, forradalmian új HU-GO magyar elektronikus útdíjrendszer a hazai innováció élénkítésében élen járó szervezetek és szakemberek szakmai elismerését is kivívta, hiszen elsőként a világon, nyílt platformként nyújt lehetőséget a csatlakozásra más útdíjszedési közreműködők vagy akár külföldi cégek számára egyaránt. Az új megoldással Magyarország nagy lépést tett egy hosszú távon megvalósuló egységes európai rendszer felé.
Hamarosan új, mobiltelefonra telepíthető alkalmazást tesz elérhetővé a NÚSZ Zrt. A fejlesztés célja többek között az, hogy a közeljövőben az úthasználat díja mobiltelefonon keresztül is kiegyenlíthető legyen gyorsan, kényelmesen és többletköltségtől mentesen. Az OBU-t ( fedélzeti egységet) használó ügyfeleink számára is kényelmesebbé teheti majd az útdíjfizetést, hiszen ezenkívül számukra hasznos funkciók, így az egyenleg mobiltelefonról való feltöltése is a tervek között szerepel a későbbiekben.
Az e-útdíjfizetési rendszeren 2013-as indulása után több fontos fejlesztést hajtottak végre annak érdekében, hogy használata egyre praktikusabbá és gördülékenyebbé váljon. A Hu-GO legújabb, frissen kifejlesztett funkciói arra irányulnak, hogy megkönnyítsék a fedélzeti eszközt használók számára az útdíjfizetéssel kapcsolatos elszámolást, illetve adminisztrációt, ennek előnyeit tehát mind az OBU S550-nel, mind a beépített i-Fleet műholdas gépjárműkövetéssel rendelkező partnereink egyaránt élvezhetik. A kényelmesebb útdíjbevallás érdekében immár bővebben lekérdezhetőek és feldolgozhatóak, valamint exportálhatóak a járművek úthasználati adatai akár a teljes flottára is a megadott időintervallumon belül. A bevallási közreműködőkkel való kapcsolattartásnál továbbra is javasolt a felhasználó saját profilján belül a kapcsolattartók menüpontban olyan kapcsolattartó beállítása, akit a Bevallási Közreműködő vagy a NÚSZ szükség esetén értesíthet. Részletesebb információért kérjük, kattintson ide.
2014. január 28-án, Budapesten, a BÁLNA rendezvénytermében tartott rendezvényen Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter összegezte a HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer fél éves működésének tapasztalatait, nemzetközi sikereit, és köszönő levél formájában elismeréseket adott át a projektben résztvevő szakembereknek.
„A HU-GO rendszer elindításával a hazai közúthálózat finanszírozási rendszerében egy évtizedes kálvária ért véget. Az elektronikus útdíj magyarországi bevezetéséről ugyan már korábban is szó esett, azonban mégis a jelenlegi kabinet volt az, amelyik belekezdett megvalósításába, és a feladatot rövid idő alatt sikerre is tudta vinni. Az e-útdíj bevezetése minden magyar polgár számára előnyös, hiszen a rendszerből származó bevételeket a hazai közúthálózat üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére fordítjuk.” – mondta Németh Lászlóné. „A HU-GO elektronikus díjszedési rendszer sikeres bevezetése hatalmas munkát kívánt és jelentős eredményeket hozott. Ennek a rendszernek a létrehozását méltán nevezhetjük nemzetközi viszonylatban is kimagasló teljesítménynek. Így válhatott a hazai e-útdíj rendszer más uniós tagországok számára is követendő példává.” – tette hozzá a miniszter. (…)