2024 november 23, szombat Újabb kiskaput zár be a kormány a fuvarozásban Flottamenedzsment HU-GO i-cell útdíjfizetés

Jövőre az eddigi 48 helyett 2 órában maximálják a teherautók és buszok viszonylati jegyeinek érvényességét az útdíjfizetésben. Ezzel lényegében a fuvarozási piac valamennyi szereplőjét rákényszerítik arra, hogy az automatikus útdíjbevallást lehetővé tevő fedélzeti eszközt vásároljanak, ne pedig papíron vagy az interneten váltsák meg alkalmanként a jegyet. Azonban a vállalkozóknak érdemes egyből professzionális flottamenedzsment eszközre váltani, ha már beruháznak.

A nehézgépjárműveknek 2013-ban bevezetett elektronikus útdíjszedési rendszerben (HU-GO) egészen mostanáig volt egy kiskapu, amelyet leginkább azok tudtak kihasználni, akiknek csak egy járművük van és azt saját maguk vezetik. A fuvarozók több mint 90 százaléka fedélzeti eszközt (OBU) használ, amely alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és az i-Cellnél lehetőség van az utólagos fizetésre is. „Az interneten is megvásárolható viszonylati jegyeknek számos hátránya van (nem térhet le a kiválasztott útról, maximum öt köztes állomást iktathat be stb.), sok mikrovállalkozás mégis inkább ezt használja” – mondta az egyik legnagyobb útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell operatív elnöke. Farkas Károly telematikai szakértő szerint ennek részben a megszokás lehet az oka, de nem kizárható, hogy voltak, akik kihasználták az abban rejlő lehetőséget, hogy a kisebb forgalmú főutakon ritkábban ellenőrzi a teherforgalmat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató.

„Mivel a viszonylati jegy a vásárlás időpontjától kezdődően a következő naptári nap végéig érvényes és ez alatt többször meg lehet fordulni két pont között, így lehetőség volt a visszaélésre – ennek azonban jövőre vége” – hangsúlyozta a telematikai szakértő, emlékeztetve: az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló törvény végrehajtási rendeletét módosító 196/2024. (VII. 8.) kormányrendelet értelmében február 1-től a viszonylati jegy a megváltás időpontjától 120 percig lesz érvényes. Ha valaki ennél hosszabb ideig közlekedik, annak meg kell állnia az újabb jegy megvásárlásához. „Kockáztatni nem érdemes, mert a jogszabályok nem engedik a méltányosságot és a legkisebb bírság is 47-70 ezer forint járműkategóriától függően, de az összeg 281 ezer forintig is felmehet” – tette hozzá a szakértő.

Ugyanakkor vannak előnyei is az intézkedésnek. „Az adminisztráció sokkal egyszerűbbé válik, az OBU eszköz beszerzése egy egyszeri, 30 ezer forintos kiadás, amely havidíj mentesen biztosítja a szolgáltatást” – mondta az i-Cell operatív elnöke. Farkas Károly azt tanácsolja a kisfuvarozóknak: ha már beruháznak, akkor válasszanak professzionális flottamenedzsment eszközt, amely már egy-két járműnél is megéri, különösen ha a vállalkozó nem csak saját maga vezeti a járművet, vagy ha fizetős övezetben kell parkolnia. „Ügyfeleink szerint esetenként néhány hét alatt megtérül az i-Fleet eszköz ára, a havidíj pedig már egyetlen tankolásnál visszajön, a flotta méretétől függetlenül. Ez köszönhető például a kíméletesebb vezetési stílusnak vagy a biztosítási díjak csökkenésének, mivel egyes biztosítók belekalkulálják, hogy a flottamenedzsment eszközt használók körültekintőbben vezetnek, a lopásvédelem magasabb szintje miatt pedig a casco is olcsóbbá válhat – sorolta a szakértő az előnyöket.

2024 szeptember 30, hétfő Versenyzők élete múlhat a műholdas nyomkövetésen GPS nyomkövetés i-cell i-Fleet

A 18 éves Muriel Furrer tragikus halála az országúti kerékpáros vb-n felhívja a figyelmet arra, hogy a stadionokon kívül zajló sportversenyek során életek múlhatnak a műholdas nyomkövetésen. Szombaton éjjel az Egyszemélyes Balatonkerülő Vitorlásversenyen az egyik hajóst ennek köszönhetően sikerült időben kimenteni.

A műholdas nyomkövetést (telematika) évtizedek óta használják a fuvarozók, de egyre nagyobb szerepe van a szabadtéri sportesemények lebonyolításában is, elsősorban a verseny folyamatos nyomon követhetőségében és a személyi biztonságban. „A korszerű, rendkívül könnyű eszközök baj esetén képesek azonnal riasztást küldeni a szervezőknek, ha pedig segítségre van szükség, a koordináták pontos ismerete megkönnyíti a mentést” – mondta Farkas Károly telematikai szakértő, az i-Cell operatív elnöke.

Az elmúlt napokból két példát is hozott: a profi vitorlások egyik legrangosabb hazai megmérettetésén, a Szóló Balatonkerülő Nagykör 2024-en szombaton éjszaka a szervezők észlelték, hogy az egyik hajó mozgásával valami nincs rendben és telefonon sem tudták elérni a kormányost. A rendező motoroshajója azonnal elindult a jel irányába és mivel a versenyző nem volt a fedélzeten, riasztották a vízimentőket is, akik kiterjedt, összehangolt kereséssel gyorsan megtalálták. (A mentéssel kapcsolatos részletek, fotók, hangfelvételek és térképek: https://szolovitorlazas.hu/2024/09/27/szolo-balatonkerulo-nagykor-2024/ .)

A svájci kerékpáros világbajnokságon múlt héten történt halálos balesetről egyelőre kevesebb részletet lehet tudni, de a szervezők elmondták, hogy a kerékpárok GPS-nyomkövetőkkel vannak ellátva. „Csak feltételezéseink lehetnek, azonban a technológiai lehetőségeket ismerve vagy nem a megfelelő eszközöket választották a rendezők, vagy személyi mulasztás történt. Reméljük, kiderülnek a részletek, mert egy ilyen szörnyű tragédiából mindenképpen tanulnunk kell, hogy ne ismétlődhessen meg” – hangsúlyozta Farkas Károly telematikai szakértő.

További részletek a technológiáról a riportban: https://www.youtube.com/watch?v=cyGRlGOVsos

2024 július 26, péntek Minden vontatmány azonosítható Flottamenedzsment i-cell i-Fleet

Áramellátás nélküli eszközöknél is lehetőség van automatikus vontatmányazonosításra – ennek elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások látják hasznát, különösen, ha nagy földterületeket művelnek meg, de az i-Cell által kínált megoldás számos területen hasznos lehet, például a fuvarozásban vagy a konténeres szállítmányozásban is.

Az azonosítás két kiegészítő hardver eszköz kommunikációjából áll, egy ActivTagből és egy olvasóból. Utóbbit a járműbe (pl. traktor) kell bekötni, az ActivTaget pedig a vontatmányon (eke, tárcsa, borona stb.) elhelyezni. Ezzel nyomon követhető és naplózható, hogy melyik traktoron melyik eszköz volt, amikor egy adott földterületen dolgozott, azaz milyen műveletet hajtott végre (pl. műtrágyázott, permetezett, szántott), vagy hogy az adott műveletből nem maradt ki terület, illetve nem volt átfedés sem.

Az adatok megjeleníthetők, így egyszerűsödik az adminisztráció és hatékonyabbá válik a működés. De jól jöhet például pályázatok, kártérítési igények benyújtásakor is, hiszen dokumentálható, hogy például nem egy parlagon heverő területet öntött el az árvíz. Emellett pontosan kimutatható egy-egy munkagép (tárcsázó, permetező, eke stb.) kihasználtsága, nem kell bonyolult számításokat végezni és tervezhetőbbé válik a szerviz intervallumok követése is. Az automatikus vontatmány azonosítással gyakorlatilag kizárható az emberi mulasztás, tévedés, hiszen a rendszer mindig működik, és mindig pontos.

A megoldás hasznos lehet más területeken is. A fuvarozásban vagy a konténeres szállítmányozásban pedig sokkal tervezhetőbbé válik a folyamat: térképen látható a pótkocsik, konténerek mozgása. Egy konténer esetében pontosan nyomon követhető és dokumentálható, hogy mikor érkezett meg a helyszínre, meddig volt ott, mikor szállították onnan el. Mindez minőségbiztosítási célokra is felhasználható, illetve a vitás esetekben egyértelmű helyzetet teremt.

Az ActivTagnek saját akkumulátora van, alkalmas nagyobb hatótávolságú adatkommunikációra és éveken keresztül ellenáll a szélsőséges időjárási körülményeknek is.

2024 július 18, csütörtök Kékszalag Verseny: Az Izgalom Hullámain i-cell i-Fleet nyomkövetés vitorlásverseny

A Kékszalag az egyik legnagyobb és legjelentősebb vitorlás verseny Közép-Európában, amely évente kerül megrendezésre a Balatonon. A versenyen számos hajótípus indul, a tradicionális balatoni vitorlásoktól kezdve a modern katamaránokig, mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabb kategóriát.

Az i-Cell élő nyomkövetés: Ne Maradj Le Egyetlen Pillanatról Sem!

Az i-Cell minden évben élőben követi az 8M OPEN osztály versenyeit. Az idei évben az i-Cell külön oldalt is létrehozott, a 8mopen.ifleet.hu weboldalon, ahol bárki élőben követheti a Kékszalag verseny 8M OPEN osztály versenyzőinek állását. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a szurkolók és az érdeklődők ne maradjanak le a legfontosabb pillanatokról, és valós időben láthassák, hogyan haladnak kedvenc csapataik.

8M OPEN osztály: A gyorsaság és stratégia terepe

A 8M OPEN osztály a Kékszalag verseny egyik legizgalmasabb kategóriája, amelyben a 8 méter hosszú vitorlások versenyeznek egymással. Ez az osztály nem köti meg a hajók típusát vagy kialakítását, így a versenyzők szabadon választhatnak a különböző tervezési és technológiai megoldások közül. Ezáltal a 8M OPEN osztály igazi kihívást jelent mind a tervezők, mind a vitorlázók számára, mivel a győzelemhez nem csak a sebesség, hanem a stratégia és a csapatmunka is elengedhetetlen.

Jellemzői a 8M OPEN osztálynak

  1. Méret és tonnatartomány:

    • A „8M” a hajó hosszát jelöli, ami nagyjából 8 méter (kb. 26 láb).
    • Az osztály nincs szigorúan méretbeli korlátokhoz kötve, így a hajók hossza minimálisan változhat.
  2. Sebesség és teljesítmény:

    • Ezek a hajók gyorsak és dinamikusak, gyakran versenyeznek erősebb szélviszonyok között is.
    • Általában nagy vitorlafelülettel rendelkeznek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsanak különböző szélirányokban.
  3. Szerkezet és anyagok:

    • Az OPEN osztály szabályai lehetővé teszik különböző anyagok használatát, mint például a szénszálas kompozitok, amelyek könnyűek és erősek.
    • A hajótest és a vitorlázat kialakítása innovatív lehet, nincs szigorúan meghatározott standard.
  4. Legénység:

    • A legénység létszáma és elrendezése változó, a hajó méretétől és a verseny típusától függően.
    • A legénység összetétele és képzettsége kritikus a siker szempontjából, mivel az OPEN osztályban nagyobb szerepet kap a hajóvezetés és a taktikai döntések.
  5. Versenyzés:

    • A 8M OPEN osztályú hajók gyakran részt vesznek nemzetközi versenyeken, ahol különböző típusú pályákon és távokon mérkőznek meg.
    • Az OPEN osztály lehetőséget ad az egyéni fejlesztésekre és stratégiákra, ami izgalmasabbá és kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyeket.

Szurkolj élőben, éld át a verseny izgalmát!

Ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Kövesd élőben a 8M OPEN osztály versenyzőit, és tapasztald meg a verseny izgalmát a saját otthonod kényelméből. 

Csatlakozz te is a szurkolók táborához, és buzdítsd a versenyzőket a célvonalig! Látogass el a 8mopen.ifleet.hu oldalra, és kövesd élőben a Kékszalag verseny legizgalmasabb pillanatait!

2024 július 9, kedd Eszközmenedzsment mindenkinek Flottamenedzsment GPS nyomkövetés i-cell i-Fleet közlekedésbiztonság

Konténer, élő állat, szerszám, pótkocsi, hűtött áru, veszélyes munkát végző kolléga, sportoló, robogózó kamasz – ma már minden nyomon követhető és kezelhető. A legfőbb előnyök pedig: a nagyobb biztonság, az egyszerűbb adminisztráció és a hatékonyabb működés.

Az i-Cell bárhová felszerelhető jeladói – összekapcsolva az i-Fleet rendszerrel – minden iparágban nagy segítséget jelentenek. Az eszközök folyamatos követhetősége szintén lehetővé teszi a flottakezelést, a működés elemzését, javítva az eszközök kihasználtságát, a hatékonyságot és csökkentve az adminisztrációt. Mindemellett megelőzheti a lopásokat és biztonságosabb munkakörnyezetet teremthet.

Az általunk forgalmazott készülékek vízállók, bárhová rögzíthetők és gyakorlatilag bármilyen egyedi igényt ki tudnak elégíteni. Ilyen például az ajtónyitás érzékelés vagy fényérzékelés; egy normális esetben sötét konténerben elhelyezett készülék riaszt, ha kinyitották a konténert (és így fény érte az eszközt). Ez fordítottan is működik, tehát fény hiányára szintén tud riasztani. A belső hőmérséklet figyelésével nélkülözhetetlen a hűtött áru (élelmiszerek, gyógyszerek stb.) biztonságos szállításánál. Népszerű a geokerítés funkció is: ennek használatával ki lehet jelölni egy vagy több telephelyet és szeparálni lehet a tárgy zónán belüli és kívüli aktivitásait. A fixen telepített berendezések (pl. trafó, generátor, inverter) hirtelen „elindulásakor” riaszt a készülék, így a rendőrséget is azonnal értesítheti a vállalkozó. A lopásvédelem közvetett előnye, hogy az eltulajdonított ingóságot rögtön visszakaphatja a jogos tulajdonosa (mert egyértelmű, hogy kinek a tulajdona, a rendőrségnek nem kell lefoglalnia), ráadásul a biztosítási díjak is csökkenthetők.

 

Szinte nincs olyan felhasználási terület, ahol ne lenne érdemes bevezetni a használatát, az extrém sportversenyektől (pl. kerékpározás, tájfutás, ultramaraton) az építőiparon át a mezőgazdaságig. A személyi biztonságnál felbecsülhetetlen, akár emberéletekben mérhető szerepe van. Ha valaki (sportoló, turista, kiránduló) akár a lakott területektől távol eltéved vagy baleset éri, a helyszín rögtön beazonosítható, de van pánik gomb is, amely vészhelyzet esetén azonnali riasztást küld, ha megnyomják. Egy veszélyes munkát végző, vagy veszélyes terepen dolgozó kollégánál értékes perceket lehet nyerni egy baleset bekövetkezésekor. A készülék jó választás lehet azoknak a szülőknek is, akik a járulékos kockázatok miatt nem merik kamasz gyermeküknek megvenni az áhított robogót, elektromos rollert, vagy akár a kerékpárt. Az eszköz automatikus riasztást tud küldeni a szülő telefonjára, ha felborul a jármű, vagy ha a gyerek letér a hazafelé vezető útvonalról. A szögelfordulást mérő készülékkel az építőanyag szállításnál ellenőrizhető, hogy a cementet vagy a betont 100 százalékban lebillentették-e a rendeltetési helyére.

Azok az eszközök, amelyek csak napi pár alkalommal küldenek jelet, vagy olyankor, amikor valami lopásra utaló esemény történik, akár 5-10 évig (!) is működni tudnak töltés, illetve csere nélkül a saját akkumulátorukról. Az inkább a személyi biztonság növeléséhez (sportversenyek, veszélyes munkák) ajánlott, néhány percenként „bejelentkező” készülékek is több napig bírják, a körülményektől függően.

2024 április 29, hétfő Biztonságos közlekedés támogatása avagy a vezetési stílus elemzés előnyei Flottamenedzsment i-cell i-Fleet közlekedésbiztonság

Gyorsabban és egyszerűbben lehet a jövőben C és C-E kategóriás jogosítványhoz jutni. A sofőrhiány enyhítését célzó döntés azonban komoly kihívás elé állíthatja a fuvarozó cégeket a tapasztalatlan járművezetők munkába állásával. A rutintalanság megmutatkozhat a magasabb üzemanyagfogyasztásban, a motor és a gumik élettartamának csökkenésében, a szervizköltségek emelkedésében. Megoldás lehet az újoncok vezetési stílusának analizálása, amely a költségmegtakarítás és a biztonságosabb közlekedés mellett a jármű eladásánál is értéknövelő tényező.

A sofőrhiány enyhítése érdekében módosítaná a kormány a közúti járművezetők és közlekedési szakemberek képzésének szabályait úgy, hogy B kategóriás jogosítvánnyal, rövidített képzési idővel megszerezhető legyen a C és C-E kategóriás vezetői engedély. A rendeletváltozással rövidülne a képzési idő, valamint csökkennének a költségek is. Az érdekvédelmi szervezetek által támogatott módosítás ugyanakkor komoly kihívást jelenthet a fuvarozó cégeknek a tapasztalatlan sofőrök munkába állásával.

A járművezetői rutintalanság megmutatkozhat a magasabb üzemanyagfogyasztásban, vagy a motor és a gumik élettartamának csökkenésében, a szervizköltségek emelkedésében – ez a jelenlegi vállalkozói terhek mellett egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Megoldást jelenthet a problémára az i-Fleet Green Driving kiegészítő szolgáltatása, amely a vezetési stílusok elemzésével hozzájárul egy sokkal tudatosabb járműhasználathoz.

 

Hirtelen gyorsítás, erős fékezés, nagy kanyarsebesség, gyorshajtás, magas fordulatszám, magas fordulatszám hideg motornál, alapjáraton történő hosszú várakozás – ezek mind hozzájárulnak a magasabb üzemanyag-fogyasztáshoz, a jármű élettartamának csökkenéséhez. Ezek kiküszöbölésével nemcsak komoly megtakarítás érhető el az üzemanyag- és szervizköltségekben, hanem felelősségteljes, környezettudatos és fenntartható flottaüzemeltetés is kialakítható. Egy riasztás beállítása (pl. sebességtúllépés) esetén pedig a flottakezelő azonnal jelezheti a sofőrnek, hogy figyeljen oda.

Az adatok az autóba beszerelt egység gyorsulásmérőiből és a fedélzeti elektronikából kinyerhető információkból származnak. A szoftver alapesetben a 0,3 g feletti gyorsításokat és lassításokat, a jelentős kanyarsebességet, az autópályás gyorshajtást, az öt percen túli alapjáratot, a 4000/perc feletti fordulatszámot, illetve a még be nem melegedett motor erős kihúzatását is naplózza. Az egyes felhasználók vezetési stílusából, közúti viselkedéséből a szoftver egy 1 és 10 közötti pontszámot kalkulál, amely a webes felületen napi bontásban lekérdezhető, de az i-Cell az igényelt rendszerességgel elküldi az egyes sofőrök pontszámát is. A vezetési stílusának elemzése segíti a sofőröket abban, hogy gyorsabban beletanuljanak a feladatukba, a cégeknek pedig mindez nemcsak közvetlen költségmegtakarítást jelenthet, de jó alapot teremt egy premizálási rendszer kialakításához.

Ügyfeleink tapasztalatai alapján az i-Fleet Green Driving használata az autó eladásánál is előnyt és értéknövelő tényezőt jelent: a jelentésekkel ugyanis igazolható, hogy az adott rendszámú autót nem hajtották agyon, nem húzatták hideg motorral, vagy akár a leszabályozásig.

2024 április 17, szerda Lopásvédelem – nem csak járműtulajdonosoknak GPS nyomkövetés i-cell i-Fleet nyomkövetés

Az ügyfeleinktől kapott visszajelzések mutatják meg teljes körűen, hogy az i-Cellnél elérhető különböző eszközöknek, nyomkövetőknek, rendszereknek nemcsak közvetlen, hanem számos közvetett előnyük is van. Így van ez a vagyonvédelem szempontjából kiemelten hasznos GPS jeladóink esetében is – ezek ráadásul nemcsak járműtulajdonosoknak nyújtanak biztonságos és hatékony megoldást.

Egy mezőgazdasággal foglalkozó ügyfelünk nemrégiben egy speciális esetről számolt be nekünk. A cég a lakott területektől távoli termőföldjeit villanypásztorral védi a vadaktól. Ezt az elektromos kerítést akkumulátorról, illetve napelemekről működtetik – ehhez pedig inverterek kellenek. Az egyenáramot váltóárammá alakító készülékek milliós értéket képviselnek, ezért a vállalkozás úgy döntött, hogy ezekbe az i-Cell GPS jeladóit szerelteti, amelyeket természetesen összekapcsoltak az i-Fleet rendszerrel. Ez az ő esetükben „fordított” elven működik: akkor küld riasztást, amikor „elindul”, azaz, amikor az invertert valaki illetéktelen leszereli.

„A riasztást követően azonnal értesítettük a rendőrséget, amellyel közösen a mobil applikáción nyomon tudtuk követni, hogy merre jár az inverterünk. Az egység nemcsak az adott családi házhoz vezetett el minket a faluban, de azt is pontosan megmutatta, hogy a kert végén lévő sufniban melyik sarokba rejtette azt el a tolvaj” – mesélte az agrárcég műszaki igazgatója.

De nemcsak az a fontos, hogy a készülék sértetlenül került elő, hanem az is, hogy azt rögtön visszakapták a rendőrségtől. „Mivel a nyomkövetés alapján teljesen egyértelmű volt, hogy az inverter a miénk, a rendőrségnek nem kellett lefoglalnia az eszközt, hogy aztán heteken át vizsgálja, kinek a tulajdonában van és honnan lopták el. Így a lehető leghamarabb vissza is tudtuk szerelni a helyére és a rövid kiesés miatt nem keletkezett kárunk a földeken” – mondta ügyfelünk, aki azt is megjegyezte: a GPS jeladó olyan apró és olyan helyen van elrejtve, hogy azt illetéktelen nem találja meg, ezért nem is lehet lefeszegetni, letörni, vagy más módon kiiktatni azt.

Ügyfelek egyedi igényeiknek megfelelően számos lehetőség közül tudnak választani. Ilyen például az ajtónyitás érzékelés vagy a fényérzékelés; egy normális esetben sötét konténerben elhelyezett eszköz riaszt, ha kinyitották a konténert (és így fény érte az eszközt). Ez fordítottan is működik, tehát fény hiányára szintén tud riasztani. Geo-zóna használatával ki lehet jelölni egy vagy több telephelyet és szeparálni lehet a tárgy terephelyen belüli és kívüli aktivitásait. Ezek mind bevált, ügyfeleink által kedvelt megoldások. Fontos tudni, hogy mivel ezek az eszközök csak napi pár alkalommal küldenek jelet, vagy olyankor, amikor valami lopásra utaló esemény történik, akár több évig is működni tudnak töltés, illetve csere nélkül a saját akkumulátorukról.

Mindemellett az eszközök észlelni tudják bizonyos hálózati zavarók (jammer) jelenlétét. Ha van még rá lehetőség, akkor erről azonnal riasztást küldenek, de amint újra lesz hálózat, akkor mindenképpen, illetve ilyen esetekben egy kimenet megvezérlésével be tudják zárni az ajtókat, gátolni tudják a gyújtást, valamint szirénát vagy hasonló figyelemfelkeltő / elrettentő készüléket tudnak aktiválni.

Speciális esetekben ajánlott két különböző egység együttes használata. Az egyik a szokásos módon, járműkövetőként van beszerelve, a másik máshol van elhelyezve és a saját akkumulátoráról működik. Ez csak bizonyos időközönként (pl. napi pár alkalommal) aktiválódik és bluetoothon keresztül ellenőrzi a másik eszköz állapotát. Ha nem kap választ, akkor azonnal riaszt. Ez azért is hasznos lehet, mert előfordulhat, hogy a zavaró rövid hatótávolsága miatt az egyik eszközt érinti, a másikat viszont nem, vagy a tolvaj megtalálja a követőt és el is távolítja, de arra már nem gondol, hogy lehet egy másik is.

2024 március 21, csütörtök Útdíjfizetés hamarosan – mire kell figyelni a buszosoknak? HU-GO i-cell OBU S550 útdíj útdíjfizetés

Húsvét hétfőre esik április 1., amikor az autóbuszok is áttérnek a megtett úttal arányos díjfizetésre. Ezt a legtöbben fedélzeti egység (OBU) használatával oldják meg, azonban a NÚSZ nem ajánlja, hogy március 31-ig regisztrálják járműveiket a HU-GO portálon. Az i-Cell ügyfeleinek azonban nincs ilyen problémájuk: megoldható, hogy ne kelljen az ünnepek alatt ezzel foglalkozniuk és plusz költséget sem fizetnek.

Megszűnik a buszok időalapú útdíjfizetése és április 1-től a teherautókhoz hasonlóan, használatarányosan kell majd fizetniük. Változás lesz abban is, hogy már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy-, két- és háromszámjegyű főutak) használata is fizetőssé válik a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek. A díj annál magasabb lesz, minél nagyobb a kibocsátott szennyezés. Az útdíj függ attól is, hogy 5 tonna alatti (M2), vagy 5 tonna feletti (M3) a busz súlya – ezt a forgalmi engedély „J” mezejében lévő kategória szerint kell beállítani.

A HU-GO weboldalon március 16. óta elérhető a buszos regisztráció részletes elkészítése, de oktatóvideók is rendelkezésre állnak. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálat (NÚSZ) Zrt. azt ajánlja, hogy március 31-ig még senki ne regisztrálja még a járműveit a portálon, vagy ha mégis, a megvásárolt eszközt semmiképp ne üzemeltesse. Amennyiben ezt valaki már megtette és az egyenlegét is feltöltötte, arra is van megoldás.

A legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező telematikai, illetve útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell segíti az ügyfeleit abban, hogy tudják tartani a jogszabályban megszabott határidőt, de ne kelljen plusz költséget vállalniuk, mert előre dolgoznak és a húsvéti ünnepek alatt se kelljen ezzel foglalkozniuk. A már regisztrált és M2/M3 kategóriába sorolt járműveknél be lehet állítani a BUSZ kategóriát, így ezek közlekedhetnek az OBU S550 egységgel, de április 1-ig nem fizetnek az úthasználatért. Az i-Cell ehhez kapcsolódó megoldását az alábbi linken érik el a telematikai cég ügyfelei.

Aki esetleg még mindig nem szerezte be a használatarányos útdíj kényelmes és pontos fizetését lehetővé tevő OBU készüléket, most is megteheti az i-Cell-nél.

2024 február 29, csütörtök Útdíjbevallás helyett flottamenedzsment Flottamenedzsment i-cell i-Fleet nyomkövetés útdíjfizetés

Nemcsak a használatarányos útdíj bevezetése, hanem a növekvő üzemanyagárak is egyre nagyobb terhet jelentenek a buszos vállalkozásoknak. Ezért érdemes olyan eszközt beszerezni, amely az automatikus útdíjfizetés mellett alkalmas az üzemanyagköltségek, az adminisztráció és akár a biztosítási díjak csökkentésére is, miközben naprakész adatokat szolgáltat az esetleges műszaki problémák feltárásához, hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez, a hatékonyabb forgalomirányításhoz és a nagyobb ügyfél-elégedettséghez. A legnagyobb buszos referenciával rendelkező telematikai cég, az i-Cell ügyfeleinek tapasztalatai szerint már egy tankolás visszahozza a havidíjat, de a fedélzeti egység ára is néhány hét alatt megtérülhet.

 

Április 1-től jelentősen megnőnek a buszos vállalkozások kiadásai, mivel a 9 főnél nagyobb járművek átkerülnek a használatarányos útdíjrendszerbe. Az már korábban kiderült, hogy a rengeteg adminisztrációval járó, mindig egyenként megváltandó viszonylati jegy vásárlásával szemben a buszosok többsége fedélzeti eszköz (OBU) felszerelésében gondolkozik. A készülék ugyanis alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és az i-Cell-nél lehetőség van az utólagos fizetésre is.

A legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező telematikai, illetve útdíjbevallási közreműködő cég ugyanakkor azt tanácsolja a vállalkozóknak, hogy ha már beruháznak, akkor válasszanak professzionális flottamenedzsment eszközt, amely az egészen kicsi, 2-3 tagú flottánál is megéri. Az i-Cell másfél éve a Volánbusz 1800 járművet szerelte fel ilyen i-Fleet készülékkel.

Ez az automatikus útdíjfizetés mellett meghatározza a jármű pontos helyzetét, nyomon követi, hogy mikor ért a megállóba az autóbusz és mennyit várakozott ott. Emellett lehetővé teszi a klímaberendezés vagy a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok egyértelmű kivizsgálását is, elősegítve a fogyasztóvédelmi és ügyfélelégedettségi szempontok fokozott érvényesülését. Továbbá hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez például azzal, hogy érzékeli az alacsony akkumulátorfeszültséget, a telephelyen hosszabb ideig parkoló autóbuszoknál. A fejlesztés nemcsak a járművezetők, a műszaki és az adminisztratív területen dolgozók munkáját segíti, de megkönnyíti a forgalomirányítást és nagyban hozzájárul a cég kiszámíthatóbb és takarékosabb működéséhez.

Az adatok elemzéséből kiderülhet, hogy a magasabb fogyasztást műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy esetleg rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. A rendszer méri a gázolaj-fogyasztást, beleértve az utazási komforttal összefüggő fogyasztást (fűtés, klimatizálás), ezáltal hatékonyabban ösztönözhető a gazdaságos járműüzemeltetés.

„Ügyfeleink arról számoltak be, hogy esetenként csupán néhány hét alatt megtérül az i-Fleet eszköz ára, a havidíj pedig már egyetlen tankolásnál visszajön, a flotta méretétől függetlenül” – mondta a cég operatív elnöke. Farkas Károly szerint mindez a jobb flottakoordinációnak, a munkatársak kíméletesebb vezetési stílusának és a magánutak önkéntes csökkentésének is köszönhető.

„Emellett sokkal olcsóbbak lehetnek a biztosítási díjak is, mivel egyes biztosítók belekalkulálják, hogy a flottamenedzsment eszközt használók körültekintőbben vezetnek, a lopásvédelem magasabb szintje miatt pedig a casco is olcsóbbá válhat. Több ügyfelünk jelezte, hogy az i-Fleet használata óta csökkent az üresjárati idő, az ún. idle time, amely az általános tapasztalatok szerint az üzemanyag-pazarlásnál a lista élén áll. Ráadásul megnőtt a járművek élettartama, tervezhetőbbé váltak a karbantartások, nem beszélve a munkaidő-nyilvántartás egyszerűsödéséről, vagy a flottakoordináció kényelméről” – sorolta Farkas Károly. Hozzátette: mivel minden ügyfélnek egyedi igényei vannak, az i-Fleet szolgáltatásait – az automatikus parkolási lehetőségtől a fedélzeti adatokhoz kapcsolódó kalkulációs kontrollig – a cégek elvárásaihoz igazítja az i-Cell.

2023 augusztus 29, kedd JÖVŐRE MÁR HASZNÁLATARÁNYOSAN FIZETIK AZ ÚTDÍJAT A BUSZOK HU-GO i-cell útdíj útdíjfizetés

Február 1-től az eddig autópályamatricával közlekedő autóbuszoknak is át kell térniük a használatarányos útdíjfizetésre. Ezzel összefüggésben eltűnhetnek az utakról a környezetszennyező személyszállító járművek és a Magyarországot csak az olcsósága miatt tranzitként használó külföldi buszok is – mondja az egyik legnagyobb útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell operatív elnöke, Farkas Károly.

Pénteken tette közzé az Építési és Közlekedési Minisztérium a díjköteles közúthálózatra vonatkozó úthasználati jogosultságokkal összefüggő miniszteri rendelet tervezett módosítását. A jogszabálytervezete az uniós irányelvekkel hozza összhangba a magyar előírásokat. A szeptember 1-ig társadalmi egyeztetésen lévő szöveg szerint „az autóbuszok kikerülnek a használati időtartam alapú, e-matricás rendszerből”.

Az eddigi híradásokból az nem derült ki, hogy azért, mert 2024. február 1-től a buszoknak is használatarányosan kell majd kiegyenlíteniük az útdíjat – hasonlóan a teherautókhoz. Ennek megfelelően a jövőben már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy- és kétszámjegyű főutak) használatáért is fizetniük kell a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek, mégpedig annál többet, minél nagyobb a kibocsátott szennyezés.

A jogszabálymódosítás kapcsán a legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell Kft. operatív elnöke, Farkas Károly hangsúlyozta: „eddig sok külföldi személyszállító jármű csak azért választotta Magyarországot, mert még ha némi kerülőt is jelentett, olcsóbb volt megvenni a matricát és korlátlanul használni a gyorsforgalmi utakat, vagy akár teljesen elkerülni az autópályákat. Ez most megszűnhet. Emellett a kibocsátott szennyezés mértékével arányosan nő a díj, ezért idővel eltűnhetnek az utakról a régi, korszerűtlen járművek” – mondta az elektronikus útdíjfizetési rendszer (HU-GO) bevezetésében is közreműködő i-Cell operatív elnöke.

A buszosok akár az interneten is meg tudják venni az úgynevezett viszonylati jegyeket, de ennek számos hátránya van (nem térhet le a kiválasztott útról, maximum öt köztes állomást iktathat be stb.). „Az idén 10 éves elektronikus útdíjfizetési rendszer tapasztalatai is azt mutatják, hogy idővel szinte minden fuvarozó átáll a kényelmesebb és megbízhatóbb fedélzeti egység (OBU) használatára. Ez alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és lehetőség van az utólagos fizetésre is” – jegyezte meg Farkas Károly, a magyar tulajdonú i-Cell operatív elnöke.

2023 július 1, szombat 10 éves az útdíj – 10 éves az OBU i-cell obu útdíj

2500 milliárd forint összbevétel, 12 százalékos teherforgalom növekedés a közutakon, egyre több környezetbarát tehergépjármű, az M1 a legforgalmasabb út, az M0 déli szektora a legforgalmasabb szakasz, a magyar közúti fuvarozók száma stagnál, de kétszer annyi a török teherautó, mint az induláskor. Csak néhány érdekesség a 10 éves elektronikus útdíjról, amelyet az i-Cell fejlesztett.

július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. A 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a kibocsátott szennyezés alapján kell fizetniük az autópályák, első- és másodrendű főutak, egyéb útszakaszok használatáért.

Az i-Cell által fejlesztett HU-GO elektronikus útdíjrendszer díjköteles hálózata induláskor 6500 kilométer volt, az infrastruktúra fejlődésével jelenleg meghaladja a 7300 kilométert. Hivatalos statisztikák szerint 10 év alatt megközelítőleg 2500 milliárd forint bevételre tett szert az állam az útdíjakból. Tavaly 430 ezer jármű 355 milliárd forintot fizetett az úthasználatért, tíz éve ez az arány 380 ezer és 163 milliárd forint volt, vagyis mintegy 12 százalékkal nőtt a közúti fuvarozás mértéke.

A hivatalos adatokból az is kiderül, hogy modernizálódik a járműpark, egyre kevesebb környezetszennyező tehergépjármű használja az utakat. Csak az elmúlt öt évben a legmagasabb, E6 kategóriába sorolt járművek száma két és félszeresére nőtt, míg az E5 kategóriájúak 42 százalékot estek. A tehergépjárművek a gyorsforgalmi utakat (autópályákat) részesítik előnyben: két és félszer többet használják, mint a főútvonalakat. A legforgalmasabb szakasz az M0 körgyűrű 30 és 36 kilométer közötti szelvénye (M5 és M4 leágazás), míg teljes hosszában az M1 a legforgalmasabb útvonal – ebben egyébként évek óta nincsen változás.

Tíz év alatt szinte minden fuvarozó átállt a fedélzeti egység (OBU) használatára: míg induláskor a 40 százalékot sem érte el az arányuk, ma már 96 százalék feletti. A magyar felségjelzésű járművek számában gyakorlatilag nem történt változás: az első teljes évben (2014) és tavaly is szinte darabra ugyanannyi, mintegy 106 ezer teherautó használta az utakat.

A legtöbb külföldi tehergépjármű Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovákiából és Németországból érkezik hozzánk – ebben szintén nincs érdemi változás. Ugyanakkor megduplázódott a török fuvarozók aránya, Romániából pedig másfélszer annyian jönnek, mint 10 évvel ezelőtt. Jelentősen emelkedett a lengyel és a bolgár felségjelzésű járművek száma is, míg a szlovák és a német nagymértékben csökkent 2013 óta – derül ki az összesített statisztikákból.

2013-ban az i-Cell saját koncepció alapján fejlesztette a HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszert, melyet az Európai Unió a leginnovatívabb megoldásként értékelt. Cégünk 2013 óta a piac egyik legmeghatározóbb szereplője, az eszközmeghibásodás arányát tekintve pedig a legmegbízhatóbb szolgáltató. Ennek egyik legfontosabb elismerése, hogy 2020 óta az i-Cell a nemzetközi szinten az egyik piacvezetőnek számító Telepass magyarországi partnere, de több más nemzetközi vállalattal is együttműködünk az elektronikus útdíjbevallásban.

Vizsgálataink szerint 10 év után is megbízhatóan működnek az e-útdíj rendszer bevezetésekor értékesített OBU készülékeink, ezért már évek óta egyedülállóan hosszú, hároméves garanciát adunk a rendeltetésszerű használatából fakadó meghibásodásokra. Közel 4 ezer eszközt használnak ügyfeleink 2013 óta, tucatnyi készülékünk pedig már száznál (!) is több különböző járműben megfordult, szintén problémamentesen.

2023 február 22, szerda QR-kódos fejlesztések az i-Cellnél Egyedi fejlesztés i-cell i-Fleet járműkövetés

Megkönnyíti a sofőrazonosítást, használható minőségbiztosítási célokra, olcsóbb és egyszerűbb a beszerelése – ezeket az előnyöket egyesítik QR-kódos fejlesztéseink, amelyek bármely hardveres eszközünkhöz kapcsolhatók.

Az i-Cell fejlesztésének köszönhetően újabb eszköz teszi kényelmesebbé és takarékosabbá cége működését. A QR-kóddal működő egységet minden vállalkozás számára ajánljuk, ahol használnak sofőrazonosítást. Ehhez az eszközhöz azonban nincs szükség külön olvasófejre, kártyára vagy DALLAS-kulcsra, ezért a beszereléséhez sincs szükség a műszerfal megfúrására, sem pedig külön sofőrazonosító készülékre, amely szintén plusz költséget jelenthet. A járművezetők dolgát is megkönnyíti a fejlesztés, hiszen egyszerűbb a bejelentkezés és nem kell külön figyelnie, hogy nála legyen a kártya.

A sofőrazonosítás okos telefonnal, az i-Fleet applikáción keresztül történik: a QR-kód lényegében az autó rendszáma, míg az app a sofőr azonosítóját ismeri; beolvasáskor így kapcsolódik össze a jármű a vezetővel. A QR-kódokat ügyfeleink az i-Fleet felületen keresztül tudják egy kattintással elkészíteni, illetve letölteni, vektor grafikus formátumban, hogy a QR-kód bármilyen méretben jól nyomtatható legyen.

Az i-Fleet és a QR-kód olvasó összekapcsolható járművel, sofőrrel, szállítmánnyal és helyadatokkal is, így alkalmas nemcsak a cég működésének átláthatóbbá tételére és az adminisztráció egyszerűsítésére, hanem minőségbiztosítási célokra, a szolgáltatás színvonalának javítására.

Gyakorlatilag bármilyen olyan feladatot a QR-kódok mögé lehet tenni, amelyet a sofőrnek kell elvégeznie. Például a kiszállított csomagokra lehet tenni, oda lehet adni az ügyfélnek – ezzel kiváltható a sokkal drágább csomagkövető szolgáltatás, hiszen ily módon ez telefonnal is megoldható. Ételszállítással foglalkozó ügyfelünk így például azonnal látja a felületen, amikor a klienshez megérkezik az ebéd, ezzel megelőzhetők az ügyfélpanaszok, illetve egyértelműen kivizsgálható egy esetleges reklamáció is. De kiváltható vele a belépőkártya, sőt, a jármű kinyitását is meg lehet vele oldani.

2023 január 2, hétfő Új ügyvezető az i-Cell élén i-cell

Január 1-től Varró Balázs, az eddigi operatív vezető vette át az ügyvezetést Farkas Károlytól, aki mostantól az i-Cell igazgatóságának elnökeként, a cégcsoport szintjén felel a stratégiai tervezésért és az innovatív döntésekért. Varró Balázs a másik ügyvezető, dr. Farkas Ferenc mellett felel a vállalat közvetlen irányításáért.

„Farkas Károly ügyvezetése alatt vált az i-Cell Kft. Magyarország egyik leginnovatívabb, több szegmensben piacvezető telematikai vállalkozásává. A jövőbeni irányt közösen jelöltük ki, továbbra is a megbízhatóságra, a minőségre és a professzionalizmusra helyezzük a hangsúlyt az i-Cell működésében” – mondta Varró Balázs az ügyvezető váltásról. Hozzátette: a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is az ügyfelek visszajelzései alapján priorizálják a fejlesztéseket, folyamatosan a felhasználói igényekhez igazítva és bővítve a cég szolgáltatásait.

„A MOL Nyrt. 2021-es belépésével, stratégiai partnerségével az i-Cell szintet lépett az idén éppen negyedszázados történetében. Ahhoz, hogy erre alapozva tovább erősítsük hazai pozícióinkat, illetve folytassuk a terjeszkedést nemzetközi piacokon, a cég irányítási szintjeit is az új kihívásokhoz igazítottuk” – fogalmazott a leköszönt ügyvezető. Farkas Károly szerint ennek megfelelően Varró Balázs az elmúlt időszakban fokozatosan átvette az operatív üzemeltetés mellett az üzletfejlesztés, az értékesítés és a HR irányítását is, így az átállás zökkenőmentesen történik.

2022 november 7, hétfő Átadtuk a Volánbusz üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszerét Flottamenedzsment i-cell

1800 autóbuszt szerelt fel flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel az i-Cell. Az egyedi fejlesztésű technológia csökkenti a gázolajfogyasztást, amely a jelenlegi üzemanyag árak mellett létfontosságú. Emellett az i-Fleet naprakész adatokat szolgáltat a Volánbuszok esetleges műszaki problémáinak feltárásához, hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez, a hatékonyabb forgalomirányításhoz és a nagyobb ügyfél-elégedettséghez is.

Tavasszal az i-Cell nyerte a Volánbusz Zrt. üzemanyag kontrolling- és flottamenedzsment rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt, mintegy 500 millió forintos közbeszerzési pályázatát. A telematikai cég vállalta, hogy az ország különböző pontjain összesen 1800 autóbuszt szerel fel flottamenedzsment eszközökkel, illetve sofőrazonosító egységekkel és mindezt az aktuális gazdasági nehézségek közepette (pl. chiphiány) is határidőre teljesítette.

A beérkező tankolási információk, illetve az egyes útszakaszokra megállapított átlagfogyasztástól eltérő adatok napi szintű elemzése megmutatja, hogy a fogyasztásnövekedést műszaki probléma, megváltozott forgalmi körülmény, idegenkezűség vagy esetleg rosszul megválasztott vezetéstechnika okozta-e. Ennek köszönhetően a cég képes gyorsan és hatékonyan közbeavatkozni a takarékosabb üzemanyagfelhasználás érdekében. A Volánbusz a beszerzéstől a felhasználásig folyamatos kontroll alatt tudja tartani a járművek által felhasznált dízel mennyiségét. A rendszer minden sofőr estében külön is méri a gázolaj-fogyasztást, beleértve az utazási komforttal összefüggő fogyasztást (fűtés, klimatizálás), ezáltal hatékonyabban ösztönözhető a gazdaságos járműüzemeltetés. Mindez a jelenlegi üzemanyag-árak mellett kulcsfontosságú minden vállalkozás, így a Volánusz Zrt. számára is.

Az i-Fleet meghatározza a jármű pontos helyzetét, nyomon követi, hogy mikor ért a megállóba az autóbusz és mennyit várakozott ott, de lehetővé teszi a klímaberendezés vagy a fűtés működésével kapcsolatos utaspanaszok egyértelmű kivizsgálását is, hozzájárulva a fogyasztóvédelmi és ügyfélelégedettségi szempontok fokozott érvényesüléséhez. Mindemellett hozzájárul a járatkimaradások megelőzéséhez azzal, hogy érzékeli az alacsony akkumulátorfeszültséget a telephelyen hosszabb ideig parkoló autóbuszoknál. A fejlesztés nemcsak a járművezetők, a műszaki és az adminisztratív területen dolgozók munkáját segíti, de megkönnyíti a forgalomirányítást és nagyban hozzájárul a Volánbusz Zrt. kiszámíthatóbb és takarékosabb működéséhez.

„Nagyon büszke vagyok a szerelőcsapatunkra, amely derekasan helytállt és a legnehezebb körülmények között is meg tudott birkózni ezzel a hatalmas feladattal” – mondta a projektről Farkas Károly. Az i-Cell ügyvezetője hangsúlyozta: „cégünk a Volánbusszal együttműködve a jövőben további fejlesztésekkel segíti az eddig használt termékekben rejlő lehetőségek még jobb kihasználását”.

A két vállalat együttműködése nem újkeletű. 2005-ben még a Körös Volán volt az i-Cell első üzemanyag kontrolling megoldását használó partnere, ezt számos, jelentős megtakarítást eredményező fejlesztés követte az elmúlt közel két évtized során. Legutóbb 2019-ben, szintén a Volánbusz egyik jogelődjénél, az ÉMMK-nál épített ki az i-Cell intelligens üzemanyagkút rendszerrel integrált felügyeleti megoldást.

2022 január 20, csütörtök Új lendületet vett az i-Cell i-cell

2021 mérföldkövet jelent az i-Cell történelmében: cégünk a MOL Nyrt.-vel lépett stratégiai partnerségre. Ezt a Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow Europe Magántőkealap tulajdonrész-szerzése alapozta meg, hiszen az alap egyik legnagyobb befektetője a MOL. Az elmúlt egy évben számos közös fejlesztés valósult meg, miközben az i-Cell tovább erősítette piaci pozícióit. 2022-ben további minőségi, a két vállalat ügyfeleinek igényeire szabott termékfejlesztésen dolgozunk.

Közel negyedszázados történelme egyik legfontosabb évét zárta az i-Cell Kft.: egy tőkeerős hazai befektető megjelenése, valamint a MOL szakmai partnersége, aktív támogatása lehetőséget teremtett arra, hogy – hazai pozícióit megerősítve – a nemzetközi piacokon is terjeszkedjen. A Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow Europe Magántőkealap – melynek egyik legnagyobb befektetője a MOL Nyrt. – tulajdonrész-szerzését egy éve jelentették be.

Az év legnagyobb közös dobása a PostPay szolgáltatás volt, amely minden vállalkozás, így a KKV-k számára is elérhetővé teszi a használatarányos útdíjak (HU-GO) utólagos kiegyenlítését. A fejlesztésnek köszönhetően átláthatóbbá és kezelhetőbbé válnak a cégek fuvarozással kapcsolatos költségei, miközben az adminisztrációs terhek jelentősen mérséklődnek. A PostPay szolgáltatás a MOL-csoport flottakártyáival (MOL Group Europe, MOL Group Hungary) és i-Cell OBU készülékkel rendelkező ügyfelek számára elérhető ami továbbra is a megbízhatóságot jelenti az útdíjbevallásra.

Az olajipari nagyvállalat és az i-Cell együttműködésének első konkrét lépése egyébként a MOL Limo 300 járműve számára nyújtott automatikus parkolási szolgáltatás biztosítása volt. A FleetParking természetesen az i-Fleet szolgáltatást használó vállalati ügyfelek számára is elérhető kényelmi szolgáltatás. Ezt a projektet követték a MOLTRANS Kft. gépjárműveibe szerelt útdíjfizetési készülékek. A MOL Nyrt. leányvállalata, amely a MOL töltőállomásokat, valamint a nagykereskedelmi vevőket látja el üzemanyagokkal, Magyarország legnagyobb fuvarozói közé tartozik. Az i-Cell és a MOL további közös projekteken dolgozik, amelyek célja, hogy a telematikai cég hazai pozícióját megerősítve a nemzetközi piacokon terjeszkedjen tovább, miközben még több minőségi, a két vállalat ügyfeleinek igényeire szabott termékfejlesztés valósulhat meg.

A fejlesztések mellett az i-Cell tavaly is kiemelt figyelmet fordított meglévő szolgáltatásai minőségének megőrzésére és partneri kapcsolatainak bővítésére. 2021-ben közel 10 ezer új OBU S550 útdíjbevallásra alkalmas készüléket adtunk el – ez megfelel az elmúlt évek bővülési ütemének. Jelenleg több mint 23 ezer ügyfelet szolgálunk ki az útdíjfizetésben és a flottamenedzsmentben – van, akinek csak egyetlen, de van, akinek több száz autóját szereltük fel készülékeinkkel.

Az i-Cell szakértőként közreműködött a Hír Tv új ismeretterjesztő műsorában, amelyben az autóipar prominens szereplői nyújtanak betekintést a magyar tulajdonú társaságok innovációs és technológia érdekességeibe. 2021-ben is bennünket választott az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) szakmai partnernek a „Közlekedik a család” országos vetélkedő döntőjének lebonyolításához szükséges technika biztosítására. Tavaly már negyedik alkalommal kapta meg a legkiválóbb üzleti márkáknak járó elismerést az i-Cell. A Business Superbrands díj elnyerése fontos visszajelzés számunkra, hiszen igazolja, hogy helyesen döntöttünk, amikor a megbízhatóságra, a minőségre és a professzionalizmusra helyeztük a hangsúlyt az i-Cell működésében. Mindeközben az útdíjbevallási közreműködők körében az i-Cell nemcsak megőrizte piacvezető pozícióját, de az eszközmeghibásodás arányát tekintve is a legmegbízhatóbb szolgáltatónak számít. A 2021-ben elindított fejlesztéseink eredményeként idén tovább erősítjük a termék és szolgáltatási kínálatunkat, ügyfeleink és partnereink elvárásainak megfelelően. Továbbra is várjuk véleményét, javaslatait, hiszen ügyfeleink visszajelzései alapján priorizáljuk fejlesztéseinket, folyamatosan a felhasználói igényekhez igazítva és bővítve szolgáltatásainkat.

2021 november 24, szerda Ismét Business Superbrands díjas az i-Cell i-cell

Idén már negyedik alkalommal kapta meg a legkiválóbb üzleti márkáknak járó elismerést az i-Cell. A Business Superbrands a világ mintegy 90 országában a minőség és a hitelesség garanciája, a magas minőséget szimbolizáló védjegy.

„2021 mérföldkő az i-Cell közel negyedszázados történelmében: a MOL Nyrt. megjelenésével – mint befektető és mint szakmai partner – új korszakot nyitottunk, amelyet közös projektjeink sikere, illetve piaci pozícióink megszilárdítása is fémjelez. A Superbrands díj elnyerése igazolja, hogy jó úton járunk; az innováció tovább erősítette azokat az értékeket, amelyekre a működésünket alapoztuk: a megbízhatóságot, a minőséget és a professzionalizmust” – mondta a díjról az i-Cell ügyvezetője. Farkas Károly hangsúlyozta: az idén már negyedszer megszerzett kitüntető cím elsősorban a cégnél dolgozó nagyszerű csapatnak köszönhető.

A kitüntetés odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően 22 tagú, független, elismert marketing szakemberekből és vállalatvezetőkből álló bizottság dönt. A díjra pályázni nem lehet, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei javaslata alapján. A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki; olyan cégeket, amelyek elsősorban más vállalkozásokkal állnak kapcsolatban.

2021 szeptember 2, csütörtök Az i-Cell biztosítja a MOLTRANS számára az útdíjfizetést i-cell útdíjfizetés

A MOL Limók számára biztosított parkolási szolgáltatás után a MOLTRANS Kft. gépjárműveibe szerelt útdíjfizetési készülékekkel folytatódik a MOL Nyrt. és az i-Cell együttműködése, amely a nagyvállalat közvetett érdekeltségszerzéséhez kapcsolódóan valósul meg.

A MOLTRANS a MOL Nyrt. leányvállalata, amely a MOL töltőállomásokat, valamint a nagykereskedelmi vevőket (pl. mezőgazdasági- és transzport cégeket) látja el benzinnel, gázolajjal, illetve prémium üzemanyagokkal. Magyarország legnagyobb fuvarozói közé tartozik, mintegy 120 tankautóból álló flottája évente 17 millió kilométert tesz meg. A közelmúltban a MOLTRANS gépjárműveit az i-Cell OBU készülékeivel szerelték fel. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer használatához szükséges fedélzeti eszközök egy díjmentesen használható online felülethez csatlakoznak, amely a maximális bírság elleni védelmet is nyújt.

„Mivel a tankautóink napi 40-50 ezer kilométert is megtesznek annak érdekében, hogy az anyacégünktől is elvárt pontossággal szolgálják ki az ügyfeleket, a MOLTRANS számára fontos az olyan professzionális háttérszolgáltatás, mint amilyet az i-Cell biztosít a GPS alapú útdíjfizetésben” – mondta a két cég együttműködéséről Kozma Szabolcs ügyvezető.

„Az i-Cell nemcsak az útdíjbevallási közreműködők körében piacvezető, de az eszközmeghibásodás arányát tekintve is a legmegbízhatóbb szolgáltató” – hangsúlyozta a telematikai vállalat ügyvezetője. Farkas Károly emlékeztetett: tavaly az i-Cell három évre bővítette az OBU készülékekre érvényes, addig is egyedülállóan hosszú, kétéves jótállását.

Januárban jelentette be az i-Cell, illetve a Lead Ventures, hogy a scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántőkebefektető társaság kezelésében lévő Enter Tomorrow Europe Magántőkealap tulajdonrészt szerzett az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik vezető szereplőjének számító magyar vállalkozásban. A Lead Ventures 50-50 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője, így kézenfekvő volt, hogy az olajipari nagyvállalattal szorosabb, szakmai alapú együttműködést alakítson ki Magyarország leginnovatívabb hazai tulajdonú telematikai cége.

Ennek a stratégiai partnerségnek két, már megvalósult konkrét lépése, hogy a MOL Limo számára az i-Cell biztosítja az automatikus parkolási szolgáltatást, illetve hogy a MOLTRANS Kft. járműveit OBU útdíj fizetésre alkalmas készülékkel szerelték fel. A MOL Nyrt. és az i-Cell további közös projekteken dolgozik, amelyeknek célja, hogy a telematikai vállalat hazai pozíciót megerősítve a nemzetközi piacokon terjeszkedjen tovább.

2021 május 25, kedd Az i-Cell már a Hír Tv-ben is Flottamenedzsment GPS nyomkövetés i-cell

Szakértőként és támogató partnerként közreműködik az i-Cell a Hír Tv új ismeretterjesztő műsorában, amelyben az autóipar prominens szereplői nyújtanak betekintést a magyar tulajdonú társaságok innovációs és technológia érdekességeibe.

Edukációs műsort indított a Hír Tv az autóiparhoz kapcsolódó innovációs és technológiai érdekességek bemutatására. A televíziós magazin célja elsősorban nem járművek vagy termékek előtérbe állítása, hanem az ismeretterjesztés: a folyamatokat, a megoldásokat, a fejlesztéseket, illetve a mögöttük álló embereket és vállalkozásokat mutatják be. Leginkább arra kíváncsiak, hogy ezek a dinamikusan fejlődő, kreatív cégek hogyan teszik lehetővé egy speciális vásárlói igény teljesítését vagy egy egyedi kívánság megvalósulását. A témák között szerepel az energetika, a robotika, a design, az autóipar víziói, újításai, tervei, koncepciói.

A Helyzetjelző című műsor támogató partnere és szakértő együttműködője az i-Cell Kft. Az első adásban ügyvezetőnk, Farkas Károly beszélt a GPS alapú nyomkövetésről, a műholdas navigációs rendszerek működéséről, hasznosítási lehetőségeiről, a technológia előnyeiről, a valós időben megjeleníthető adatokról és a bővíthető funkciókról, a menetlevél vezetésétől a beállítható riasztásokig. „Gyakorlatilag nincs olyan szakma, ahol ezt ne lehetne használni, legyen szó agráriumról, értékesítési hálózatról vagy fuvarozó cégről” – hangsúlyozta Farkas Károly.

 

2021 január 21, csütörtök A Lead Ventures tulajdonszerzésével és a MOL támogatásával regionálisan terjeszkedne az i-Cell i-cell

Budapest, 2021. január 20. A MOL-lal kezd közös termékfejlesztésekbe és a nemzetközi piacokat célozza az i-Cell, amelyben a közelmúltban szerzett tulajdonrészt a Lead Ventures. A scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántőkebefektető cég 100 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője. Az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik kiemelkedő vállalkozásának számító i-Cell célja, hogy a mintegy 6 milliárd eurósra becsült európai telematikai piac meghatározó regionális szereplőjévé váljon a Lead Ventures és a MOL támogatásával.

Az i-Cell 1998-as alapítása óta a telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalata. A szegmens kiemelkedő szereplője a haszongépjárműveknek nyújtott flottakövetési szolgáltatásaival, a 2013-as indulás óta egyik piacvezetője az elektronikus útdíjszedési rendszernek. A cég emellett az eszközmeghibásodás arányát tekintve a legmegbízhatóbb szolgáltatónak számít.

„Professzionális, ügyfeleink igényeihez igazodó megoldásaink olyan cégek mindennapi munkájához nyújtanak támogatást, mint a magyar fuvarozási piac egyik legnagyobb vállalata, a Gelbmann, vagy a szintén a piacvezetők közé tartozó, emeléstechnikával foglalkozó Megakrán Nyrt.” – mondta az i-Cell ügyvezetője. Farkas Károly hangsúlyozta: a Lead Ventures befektetése révén lehetőségük nyílik közös termékfejlesztésekre a MOL Nyrt-vel, és az első projektekkel már néhány hónapon belül el is készülnek. „A tőkeerős befektető megjelenése, valamint a MOL szakmai partnersége, aktív támogatása lehetőséget teremt az i-Cell-nek arra, hogy – hazai pozícióit megerősítve – a nemzetközi piacokon is terjeszkedjen” – tette hozzá Farkas Károly ügyvezető.

Azzal, hogy a határokon belül, kicsiben megvalósított elképzeléseinek regionális kiterjesztésén, felskálázásán dolgozik, az i-Cell gyakorlatilag tankönyvi példa volt a számunkra” – fogalmazott Dunai András, az energetika és az üzleti szolgáltatások mellett főként a mobilitásban óriási kitörési lehetőségeket látó Lead Ventures partnere, hozzátéve: mivel érettebb fázisban lévő cégről van szó  a tranzakció, amellyel 50 százalékos tulajdonrészt szereznek a telematikai vállalkozásban, nagyon közel áll a klasszikus magántőkebefektetésekhez (private equity). Dunai András szerint teherforgalom bővülésével és a fizetős rendszerbe bevont újabb útszakaszokkal a társaság hazai fejlődési kilátásai több mint biztatók, ugyanakkor a szakember regionális ambícióknak is látja a létjogosultságát: az európai haszonjárművekbe szerelt telematikai eszközök penetrációjának kiemelkedő a dinamikája, amely a 2018-as 17-ről 2022-re várhatóan 30 százalékosra nőhet, ami így 6,3 milliárd eurós összforgalmat jelentene a kontinens egészére nézve.

 

Sajtókapcsolat:

Nagy Szilvia

+36 30 221 4943

sajto@icellkft.hu

2020 december 10, csütörtök Pénzadománnyal és üdülési lehetőséggel támogatja az egészségügyi dolgozókat az i-Cell i-cell

Egymillió forinttal támogatja az i-Cell a koronavírus járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgozó mentősöket, az Országos Mentőszolgálat Alapítványt, tíz egészségügyi dolgozó családjának pedig egyhetes balatoni üdülést ajánlott fel a cég a www.fogjunkossze.hu weboldalon keresztül, elsők között csatlakozva a kezdeményezéshez.

A pénzadományt szerdán adta át Farkas Károly, a telematikai cég vezetője az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének, Győrfi Pálnak.

,,Hálásak vagyunk a segítségért, sokat jelent számunkra minden támogatás, ami hozzájárul ahhoz, hogy minden nap újult erővel folytassuk a munkánkat. A koronavírus járvány elleni küzdelemben a frontvonalban dolgozunk. Bajtársaink eddig több mint 60 ezer fertőzésgyanús, vagy igazoltan koronavírus fertőzött betegnek nyújtottak segítséget, és több mint 430 ezer ember járványügyi mintavételét végezték el. Mindezt maximális hivatástudattal, professzionális színvonalon tesszük, ezzel is minden egyes napon megszolgálva az ország bizalmát, ami az elmúlt időszakban tovább erősödött. Az i-Cell támogatása is munkánk elismerését testesíti meg és erőt ad nekünk ahhoz, hogy azt töretlen lelkesedéssel és elkötelezettséggel folytathassuk.” – mondta Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

„Ezekben a rendkívüli időkben még inkább felértékelődnek azok a gesztusok, amelyek kifejezik: ami történik, az a mi ügyünk is. Felelősséggel tartozunk azért, hogy mi is megtegyük, ami módunkban áll, hogy támogassuk azokat, akiknek most tényleg minden segítség számít” – fogalmazott Farkas Károly.

2020 november 17, kedd Business Superbrands díjas lett az i-Cell i-cell

Harmadik alkalommal kapta meg a legkiválóbb üzleti márkáknak járó elismerést az i-Cell. A Business Superbrands a magas minőséget szimbolizáló védjegy, amely a világ mintegy 90 országában a minőség és a hitelesség garanciája.

„A Superbrands díj elnyerése fontos visszajelzés számunkra, hiszen igazolja, hogy helyesen döntöttünk, amikor a megbízhatóságra, a minőségre és a professzionalizmusra helyeztük a hangsúlyt az i-Cell működésében” – mondta a díjról Farkas Károly, cégvezető, hangsúlyozva: a kitüntető cím megszerzése az itt dolgozó munkatársak elhivatottságának és felkészültségének köszönhető. „Ez mindannyiunk közös büszkesége” – tette hozzá.

A kitüntetés odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően 22 tagú, független, elismert marketing szakemberekből és vállalatvezetőkből álló bizottság dönt. A díjra pályázni nem lehet, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei javaslata alapján. A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki; olyan cégeket, amelyek elsősorban más vállalkozásokkal állnak kapcsolatban.

2020 október 19, hétfő Közlekedésbiztonságban is partner az i-Cell i-cell i-Fleet

A hazai közlekedésbiztonság ügyét kiemelten támogató cégként az i-Cell az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) szakmai partnereként idén is csúcstechnológiával járult hozzá a „Közlekedik a család” országos vetélkedő döntőjének lebonyolításához. Az i-Fleet nyomkövető rendszere tette lehetővé, hogy valós időben, pontosan, a tévedés kizárásával állapíthassák meg a verseny állását, illetve eredményét.

Idén már kilencedik alkalommal rendezték meg Magyarország legnagyobb közlekedésbiztonsági vetélkedőjét, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára – mindarra, ami iránt az i-Cell is elkötelezett. A szeptember 19. és október 4. között lebonyolított versenyen mintegy 500 gyermekes család indult. Az október 17-18-i, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megrendezett döntőbe 20 résztvevő jutott be, és a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte meg a fődíjat, egy Škoda Scala típusú személyautót.

2019 május 6, hétfő Nincs büntetés és felesleges költség az i-Cell parkolási okosmegoldásával Egyedi fejlesztés Flottamenedzsment Gépjárműkövetés i-cell i-Fleet M2M mobil parkolás

Emberi közreműködés nélküli, intelligens parkolási rendszert fejlesztett az i-Cell. A magyar piacon egyedülálló okosmegoldás nemcsak idő- és költségtakarékos, de a büntetéseket is kizárja.

Az M2M és az iOT megoldások korában egyre nagyobb az igény a korszerű szolgáltatások és a felhasználóbarát fejlesztések létrehozására. Az egymással kommunikálni képes intelligens eszközök, az emberi közreműködés nélküli adatáramlás hatékony, időt takarít meg, továbbá csökkenti a kockázatot és a költségeket. Az i-Cell ennek szellemében olyan applikációt fejlesztett, melynek célja, hogy ügyfelei számára megkönnyítse a parkolási folyamatot, és segítsen optimalizálni a költségek elszámolását.

A magyar tulajdonú vállalat fejlesztése a hazai piacon egyedülálló. A Fleet Parking alkalmazás túlmutat a jelenleg használatban lévő parkolójegy-vásárlási formákon: megállás után azonnal felismeri a zónát és annak időrendjét, monitorozza a minimális- és maximális parkolási időhosszt, valamint egy pop-up értesítéssel rögtön figyelmezteti a sofőrt, aki egyetlen mozdulattal elindíthatja a parkolást, amely a felső időkorlát elérésekor automatikusan meghosszabbodik. Az autó beindításakor a rendszer figyelmeztet a parkolás leállítására. Mindezzel elkerülhetők a feleslegesen, előre megvásárolt órák, az elfelejtett parkolás-leállítások, és természetesen a bírságok is. A szolgáltatás az i-Cell flottakövető rendszerét, az i – Fleet szolgáltatást igénylők és használó ügyfelek tudják használni.

„Vállalatunk 2002-ben Európában elsőként fejlesztette ki saját mobilparkolási rendszerét, amely 2003-ban elnyerte az Európai Parkolási Szövetség ’Legjobb utcai mobilparkolás’ díját. A Fleet Parking applikációt a mobillal történő parkolási megoldások újabb mérföldkövének tekinthetjük, aminek köszönhetően ügyfeleink okostelefonjaik segítségével, egy mozdulattal parkolhatnak. A kényelmes és biztonságos megoldást kínáló applikáció használatával a bírságok gyakorlatilag kizártak” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

A parkolási költségek elszámolása havonta, egy összegben történik, ami jelentős terhet vesz le az ügyfelek válláról. Az egyedi vállalatirányítási rendszerrel összehangolt feladatkiosztó Android-alkalmazásokhoz és szoftverekhez hasonlóan a Fleet Parking App is része az i-Cell Kft. professzionális megoldásokat nyújtó flottamenedzsment-kínálatának, amelyek a partnerek erőforrásait optimalizálva tesznek eleget a legmagasabb műszaki és technológiai követelményeknek.

2018 augusztus 16, csütörtök A vitorlázók igénye hívta életre a legújabb Balatonkerülő versenyt Balatonkerülő i-cell vitorlásverseny

Budapest, 2018. augusztus 16. – A „8m Open” kétszemélyes Balatonkerülő versenyt idén elsőként rendezik meg augusztus 18-19 között, aminek a szólóvitorlázáshoz hasonlóan a célja a technikai és taktikai tudás felmérése, csak párban. Az új versenyről, a mezőnyről és az online is nyomon követhető megmérettetésről Fa Nándor, a versenyt alapító Fa Hajó Kft. ügyvezetője mesél.

Mi az új vitorlásverseny lényege, miben különbözik a hazai és nemzetközi versenyektől?

A kétszemélyes Balatonkerülő egy tesztverseny a 8m nyitott kategóriának, amit a szólóversenyek előkészítésére fejlesztettünk ki. A verseny idén kísérleti jelleggel indul, amit alapvetően kipróbálni és meghonosítani kívánunk, hiszen ezek már évek óta jellemzik a nagy formátumú nemzetközi szólóversenyek felkészülési szakaszait. A páros tesztkörrel fejlődést és tanulási lehetőséget szeretnénk biztosítani a nevezőknek, ahol csapatban is felmérhetik hajózási és kormányosi képességeiket.

Melyek voltak az új verseny életre hívásának szempontjai, célkitűzései?

Elsősorban a versenyzőkben merült fel az igény, hogy 8 méteres modern hajókkal indulhassanak egy Balatonkerülő versenyen. A páros verseny ötlete nem számít újnak, mivel a szólóversenyeket jellemzően megelőzi egy előkészítő, bemelegítő kör, ami tesztként szolgál a feleknek, és segít megtanítani, felmérni a saját határokat és a helytállást. Összességében egy mentális és fizikai edzés a szólóvitorlázásra.

Kik lesznek a résztvevők?

Alapvetően a szólóvitorlázókat érdekeli a verseny, mert nekik nyújt lehetőséget a tapasztalatszerzésre, de emellett a profi pályavitorlázókat is várjuk, akik kipróbálnák magukat egy hosszabb távú versenyen. A Majthényi Szabolcs – Goszleth Marcell páros például nemrég jelezte a részvételt, annak ellenére, hogy nem szólóvitorlás karriert építenek. Ebből is látszik, hogy az új verseny a más mezőnyben élen járó vitorlázók fantáziáját is megmozgatja.

Mi a szerepe, funkciója a vitorlásversenyek során a hajókövetésnek?

A nyomkövetés háromféle okból fontos: a flottakövető rendszer és a hozzá tartozó online felület egyrészt a versenyzők folyamatos láthatóságát és folyamatos követhetőségét szavatolja, valamint szakmai felügyelettel egybekötött biztonságot is eredményez a későbbi órákban versenyzők számára. A kontrolling rendszer további két előnye, hogy elősegíti a szabályok betartását, nem utolsó sorban pedig jelen idejű információkkal szolgál a verseny állását online követni vágyóknak.

 

A versenyzők augusztus 18-án (szombaton) 10:00 órakor a csopaki Kereked Vitorlázó Klub mólója előtt kitűzött rajtvonaltól indulnak majd, a befutás végleges határideje pedig augusztus 19. (vasárnap) 16:00 óra. A versenyt a http://www.szolovitorlazas.hu oldalon lehet majd élőben követni.

A kép forrása: Christophe Favreau/SOH/Vendée Globe

2018 június 25, hétfő Idén is az i-Cell felügyelte a „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági verseny döntőjét i-cell i-Fleet közlekedésbiztonság

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság és az i-Cell több éves múltra visszatekintő szakmai kapcsolatára tekintettel az immáron hetedik alkalommal megszervezett „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő döntőjének lebonyolításához az i-Cell 2018-ban is csúcstechnológiával járult hozzá. Az idei évben sem volt kérdés, hogy az i-Cell mint a hazai közlekedésbiztonság ügyét kiemelten támogató vállalat ismételten a „Közlekedik a család” kezdeményezés mellé áll: a verseny célja ugyanis, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, ami a vállalat életében is kiemelkedő szereppel bír.

A vetélkedő két fordulóból állt: a megyei selejtezőkből, amit a baleset-megelőzési bizottságok húsz helyszínen rendeztek meg közel 1000 család részvételével, és az országos döntőből. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló döntőt 2018. június 23-24-én, hét helyszínen bonyolították le, a biztonságos közlekedést, követhetőséget, a felügyeletet és a résztvevők védelmét pedig idén is az i-Cell Kft. i-Fleet flottakövető rendszere szavatolta.  A vállalat a nyertes családnak ráadásul különdíjjal is készült: a legeredményesebben és legbiztonságosabban versenyző Vas megyei Németh család egy 1 éves nyomkövetésre jogosító vouchert vehetett át a díjátadón.

További információ a döntőről és a díjátadóról: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/kozlekedik-a-csalad-orszagos-donto-1

2018 június 22, péntek Szakmai támogatási program a magyar tudás itthon tartásáért i-cell i-Fleet tehetséggondozás utánpótlás

A tudásalapú technológiai ágazatokban növekvő értéket képvisel az újabb generációk képzése, az utánpótlás biztosítása. A telematika vezető magyar tulajdonú vállalata, az i-Cell Kft. most olyan támogatási programot indít el, amellyel hosszú távon erősíti az utánpótlás lehetőségeit, illetve a legifjabb generációkat szakmai és munkaerőpiaci helyzetbe hozza.

A magyar technológiai vállalatok multinacionális cégekkel versengenek a piacon; ez az állítás ma már kiemelten igaz az „agyakért” folytatott küzdelem területére. A magyar vállalatoknak a versenyképes munkaadói brand felépítése érdekében vonzó karrierképet, a szakmai fejlődés ívét kell nyújtaniuk a fiatalok számára. Az idén húsz éves i-Cell Kft. most induló támogatási programjával a kályhánál kezdi a legifjabbak motiválását: az idei évben pártfogásába veszi a több szakmai díjat is elnyert kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium Robotika szakkörét, ahol olyan fiatal és tehetséges informatikus palánták nevelése és képzése folyik, akik az elmúlt évek során már európai szinten is bizonyítottak. A vállalat törekszik az innovatív szemlélettel rendelkező ifjúság ambícióinak megfelelő támogatást és fejlődési lehetőséget biztosítani mind a gimnáziumi tanulmányaik során, mind a munkaerőpiacra történő belépésüket követően.

„Az együttműködés azzal kezdődött, hogy 2018 tavaszán a gimnázium szakköre egy szerencsétlen tűzeset következtében közel 3 millió forintos kárt szenvedett, ami teljesen ellehetetlenítette a működést. Az i-Cell ebben a helyzetben a szakmai munka folytatásához szükséges pénzügyi támogatást nyújtott, de ezen túl természetesen hosszú távú partnerségben gondolkozunk és jelenleg egy közös szakmai ösztöndíjprogram megteremtésén dolgozunk, aminek elnyerésével az anyagi támogatás mellett saját fejlesztői táborunkhoz is csatlakozhatnak a diákok.” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

Az i-Cell Kft. életében kiemelkedően fontos a tehetséggondozási programok kialakítása és az ambiciózus, fiatal szakemberek felkarolása, aminek ékes bizonyítéka a több mint három éves szakmai kapcsolat a budapesti Schönherz Iskolaszövetkezettel, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával. A szakmai együttműködésnek köszönhetően a mérnökhallgatók már az első évben részt vehetnek egy célzott gyakornoki programban, aminek keretein belül nem csak megismerkedhetnek egy hazai KKV működésével, de szakmai inputot és támogatást kapnak, gyakorlati tudást szerezhetnek, az egyetem befejezése után pedig biztos és stabil állás várja őket egy gyorsan fejlődő középvállalkozásnál.

 

2016 november 28, hétfő MagyarBrands díjat kapott az i-Cell Mobilsoft Zrt. i-cell

A MagyarBrands célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a hazai vállalkozások méltó képviselői itthon és a határon túl is. A 2012-ben alapított i-Cell Mobilsoft Zrt. a magyar tulajdonban lévő informatikai vállalatok mezőnyében maradéktalanul megfelel e kritériumoknak. A rekordidő alatt üzembe állított HU-GO elektronikus útdíjrendszerrel korábban Az év IKT fejlesztésének járó díjat is elnyerte, továbbá mint Európa egyik leginkább felhasználóbarát útdíjfizetési rendszerével, számos nemzetközi méltatást és elismerést is kiérdemelt.

A vállalathoz köthető továbbá még az online árukövető rendszer, az EKÁER, illetve a Véda Közúti Intelligens Kamerahálózat megvalósítása is, de a hazai okosvárosokhoz elengedhetetlen intelligens parkolási rendszer kialakításában is részt vállalt.

Nagy öröm, hogy a díj és a MagyarBrands márkákhoz kapcsolt értékek révén az i-Cell Mobilsoft Zrt. megbízhatósága és elismertsége, eddig elért teljesítményének láthatósága is tovább növekedhet.

2016 november 15, kedd Gyászhír i-cell

 

Az i-Cell megrendülten tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy az i-Fleet support csapatának vezetője, Dencs Zoltán 37 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Zoli több mint tizenkét éve erősítette vállalatunk működését, szakmai tudása, empátiája és segítőkészsége pótolhatatlanná tették sok ügyfelünk és munkatársai számára egyaránt.

Dencs Zoltánt az i-Cell saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedünk.

2016 október 12, szerda Az i-Cell 10 éves partnerei Flottamenedzsment i-cell

Az i-Cell idén 18 éve a hazai telematikai piac meghatározó szereplője, és idén 10 éve partnere a Prévost Hungária Kft-nek és a K és V Kft-nek. A telematikához kapcsolódó technológiai fejlődés intenzitását tekintve mindkét szám figyelemre méltó, hiszen az elmúlt évtizedben gyökeresen átalakultak úgy a telematikai szolgáltatások, mint az ügyféligények. Cikkünkben az évtizedes lojalitás és a több mint másfél évtizedes versenyképesség hátterébe nyújtunk bepillantást.

A flottakövetés árufuvarozásban való elterjedésének kezdetekor a szolgáltató épp csak meg tudta mondani az ügyfelének, hogy hol tartózkodnak a járművei, ám ez az információ abban az időben már jelentősen növelni tudta a fuvarozók hatékonyságát. Mára a telematika egy olyan komplex szolgáltatáscsomagot jelent, amely a járművek üzemeltetésétől a járművezetők hatékonyságmérésén és képzésén át a szállított áru állapotáig, a teljes logisztikai folyamatba integrálva képes megtartani és növelni a vállalkozások versenyképességét.

Az i-Cell az elmúlt 18 évben folyamatosan igyekezett fejlesztéseivel az ügyféligények elébe menni, testreszabott megoldásaival pedig képes volt az egyedi elvárásoknak is megfelelni.

A K és V Kft. egyike azoknak az ügyfeleknek, akik idén tíz éve az i-Cell telematikai szolgáltatásait veszik igénybe. „Mi annak idején megnéztük és teszteltük a piacon lévő összes rendszert, mert tisztában voltunk a telematikai szolgáltatás jelentőségével. Az i-Cellnek már tíz évvel ezelőtt is voltak versenytársai. Végül azért döntöttünk az i-Cell mellett, mert az övék volt a legkönnyebben kezelhető, legáttekinthetőbb és leglogikusabb rendszer. Még ma is úgy gondolom, hogy jól döntöttünk. Természetesen azóta évről-évre kapunk megkereséseket és ajánlatokat más telematikai szolgáltatóktól, s mi alapvetően nem zárkózunk el attól, hogy megismerjünk más megoldásokat. Sőt, sokszor megkeresnek bennünket azzal is, hogy ingyenesen kiváltják a jelenlegi telematikai rendszerünket és fizetik az átállással kapcsolatos összes költségünket, csak váltsunk, de az az igazság, hogy a mai napig egyetlen konkurens szolgáltató sem tudott jobbat mutatni az i-Cell rendszerénél” – fogalmazott Varga József, a nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó K és V Kft. ügyvezetője.

A nemzetközi árufuvarozás egyik magas szakmai színvonalat képviselő szereplője a Prévost Hungária Kft., amely tíz évvel ezelőtt ugyancsak az i-Cell telematikai szolgáltatása mellett tette le a voksát, s a mai napig kitart mellette. A Prévost Hungária Kft. ügyvezetője, Szabó György szerint a telematika a szállítmányozás terén a fuvaroptimalizásában nyújt mind nagyobb segítséget, és ebbe az irányba mutathatnak a jövőbeni fejlesztések is: „A jó telematikai rendszer például az üresfutások minimalizálásával tudja optimalizálni a futásteljesítményt, jelentősen hatékonyabbá téve a szállítmányozást. Ma már üzemelnek olyan fuvaroptimalizálási rendszerek, amelyek több fuvarozócég szinergiáját képesek megteremteni, s amelynek operátora egy-egy olyan szolgáltató, mint az i-Cell, aki sok-sok járműpark kapacitását látja párhuzamosan.  A telematikai rendszerünknek köszönhetően ma már kényes szállítmányok esetében biztosítani tudjuk a szállíttatónak, hogy saját maga nyissa és zárja elktronikusan, a távolból a pótkocsinkat, vagy az operátorunk ellenőrizni tudja a hűtőkocsik rakterének hőmérsékletét. Mindez nagymértékben növeli a szállítmányozás biztonságát és minőségét. Az ügyfeleink – akik közül nem egy rendszeresen auditál bennünket – folyamatosan arra késztetnek bennünket, hogy egyre hatékonyabbak és olcsóbbak legyünk. Ehhez ötletek és kreativitás szükséges, az i-Cellben pedig megtaláltuk és megtartottuk azt a rugalmas és kreatív partnert, aki képes velünk tartani ezen az úton.”

Az i-Cell idén a 10 éves partnerséget is megjelenítő matricákkal látta el a Prévost Hungária Kft. és a K és V Kft. járműveit.

img_0075-3

 

sam_9816

 

2016 szeptember 26, hétfő Western csizmás fenegyerekek helyett magasan kvalifikált szakemberek Flottamenedzsment i-cell i-Fleet nyomkövetés

Magyarországon a közúti áruszállítás a kétezres évek végének átmeneti visszaesése óta az egyik legdinamikusabb fejlődési potenciállal rendelkező ágazat: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Trendek kiadványának előrejelzése szerint ötévente 10 százalék körüli teljesítménynövekedéssel 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. Miközben az ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a csúcsra járatásához szükséges technológiai fejlesztések egyre felkészültebb és képzettebb kollégákat követelnek.

A hazai közúti áruszállítási ágazat teljesítménye az ezredfordulón 18 milliárd tonnakilométer volt évente, mára jóval meghaladja az évi 30 milliárd tonnakilométert, s a szakemberek 25-30 éven belül évi 45 milliárd tonnakilométer körül várják az ágazati teljesítményt. Az eredmények és az optimista előrejelzések hátterében egyértelműen felfedezhetőek az ágazat körüli technológiai fejlesztések, amelyek közül a haszonjármű-ipari innováció mellett kiemelkedő sikertényezőként jelennek meg a flottakövető, azaz telematikai rendszerek.
A telematikai szolgáltatást igénybe vevő áruszállító vállalkozás tíz évvel ezelőtt azt tudta, hogy hol járnak az egyes járművei; mára azonban ennél jóval komplexebb, a költségoptimalizálásban – tehát a versenyképesség megtartásában és növelésében – is nélkülözhetetlen megoldásokat kap. „A közúti árufuvarozás és a mára ettől el nem választható logisztika számára a tervezhetőség az egyik legfontosabb tényező. A tervezéshez pedig információkra és az információk célzott eljuttatására van szükségünk. Mára a telematikai szolgáltatónktól nem csak arra vonatkozó információkat kapunk, hogy hol jár a járművünk, hanem folyamatosan követni tudjuk annak összes paraméterét, információkat kaphatunk a szállított áruról. A telematikai rendszer a szállítmányozás teljes folyamatának monitorozására alkalmas, amivel jelentősen hozzájárul a tervezhetőséghez és költségek optimalizáláshoz” – fogalmazott Varga József, a nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó K és V Kft. ügyvezetője.

A telematikai rendszerek fejlődésének eredményeként jelentőset változott a gépjárművezetők feladata, képzése és a tőlük elvárt kompetenciák köre is. A vezetéstechnikai és a jármű működésével kapcsolatos paraméterek monitorozása lehetővé teszi, hogy minden sofőr a biztonság és a költséghatékonyság keretei között tartva használja a tehergépjárművet, illetve, hogy a telematikai rendszerek által szolgáltatott adatok alapján a pilóták személyre szabott képzéseket kapjanak. „A köztudatban korábban a western csizmát viselő, szabad szájú, az utakat korlátlanul uraló kamionosok képe honosodott meg. Ennek a képnek mára szinte semmi köze sincs a valósághoz. A tehergépjármű vezetőket szigorú követelmények között tartják az elvárások, amelyeket a telematikai rendszereknek köszönhetően tudunk érvényesíteni” – emelte ki Szabó György, a nemzetközi fuvarozó Prévost Hungária Kft. ügyvezetője.
A magyar közúti árufuvarozói ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal néz szembe, amelynek egyik oka éppen a mind magasabb elvárásokból fakad. A telematikai rendszerek szolgáltatásait kiaknázó fuvarozó vállalatok a legtöbb esetben a pontos monitoring által mért üzemanyag-megtakarítást a járművezetők dinamikus bérezési rendszerébe építik motivációs elemként, ugyanakkor teljesítményük értékelésében jelentős szerepet játszanak a megfigyelt vezetéstechnikai paraméterek is. „Az egyszerű flottakövetés korszaka végérvényesen lezárult. A telematikai szolgáltatónak nem elég egy alaprendszert kínálnia, csak az ügyfelek igényei szerint végrehajtott fejlesztésekkel tudja megtartani versenyképességét. Mára a telematikai rendszert sok esetben a vállalatirányítási rendszerhez, a raktárnyilvántartást vagy a megrendeléseket kezelő rendszerekhez integráljuk, mert az így megjeleníthető adatok időt és pénzt takarítanak meg ügyfeleinknek” – foglalta össze Farkas Károly, a hazai tulajdonú telematikai szolgáltató, az i-Cell Kft. operatív igazgatója. (A Prévost Hungária Kft. és a K és V Kft. egyaránt idén tíz esztendeje az i-Cell Kft. partnere.)

A közúti fuvarozói ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a KTI Trendek kiadványának 2013-as adatai szerint Magyarországon a teljes áruszállítás 75,5 százaléka közúton, 20,5 százaléka vasúton, 4,1 százaléka pedig vízen történt. Ugyancsak 2013-ban a közúti árufuvarozás aránya az Egyesült Királyságban, Dániában és Olaszországban 86 százalék, míg Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban és Írországban a 90 százalékot is meghaladta.

2016 augusztus 7, vasárnap 44 éves teherautó kapott útdíjbevallásra szolgáló fedélzeti egységet i-cell nyomkövetés

Az 1972-es évjáratú, felújított Csepel D-344-es teherautó generálozott motorjával, volánja mögött tulajdonosával, Nagy Áronnal, szédítő, 50-60-as tempóval közeledett idén májusban a Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozóra, ahová meghívást kapott. OT-s rendszámú teherautó nem vehet részt a közúti áruszállításban, Áron kerüli a fizetős útszakaszokat, ennek ellenére mégis rátévedt egyre, s hiába vásárolt az első benzinkútnál viszonylati jegyet, megbírságolták. Szerencsére ilyen soha többé nem fordulhat elő vele: szerdán az i-Cell felszerelte a járművet egy útdíjbevallásra szolgáló OBU S550 készülékkel.

(…)

2016 július 4, hétfő Az i-Cell felügyelte az idei „Közlekedik a család” versenyt i-cell i-Fleet közlekedésbiztonság

A közlekedésbiztonsági megmérettetés sikeréhez és a nyereményekhez az i-Cell csúcstechnológiával járult hozzá.

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által immár ötödszörre megszervezett „Közlekedik a család” verseny országos döntőjét 2016. június 19-én tartották több helyszínen, köztük Budapesten, Budaörsön, Zsámbékon, Esztergomban és Visegrádon is. Egy percig nem volt kérdés, hogy az i-Cell mint a hazai közlekedésbiztonság kérdését kiemelt ügyként támogató vállalat a „Közlekedik a család” kezdeményezése mellé áll. A Bizottság és az i-Cell szakmai kapcsolata, együttműködése ráadásul több éves múltra tekint vissza, hiszen az i-Cell Arany Pedál-díjért zajló közlekedésbiztonsági versenyei az ORFK-OBB szakmai támogatásával valósultak meg.

Most az i-Cell technológiai közreműködésének köszönhetően, a „Közlekedik a család” június 19-i döntőjén résztvevő 20 jármű mindegyikébe beszereltek 1-1 i-Fleet flottakövető eszközt. A rendszert, felhasználóbarát kialakítása és sokrétű funkciói miatt a döntős versenyzők egy pillanat alatt megkedvelték. A szoros versengésből végül a szombathelyi Polgár család került ki győztesen, akik a fődíjon kívül az i-Cell jóvoltából 6 hónapos, díjmentes i-Fleet szolgáltatást is kaptak, a szolgáltatás időtartama alatt Magyarország területén valósidejű járműkövetéssel, okostelefonos és webes hozzáféréssel.

Az i-Fleet csomagot Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója adta át a nyertes Polgár család képviselőjének.

2016 május 9, hétfő A precíziós gazdálkodás fejlesztései segíthetnek az uniós pályázati adatlapok kitöltésében i-cell Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

A hazai mezőgazdaság szereplőinek egyre több, adatkezeléssel kapcsolatos feladatot kell ellátniuk. Ez sok terhet tesz a gazdák vállára, különösképpen akkor, ha európai uniós támogatási forrásokat vesznek igénybe, hiszen e támogatások elnyeréséhez rengeteg adminisztrációs munka is kötődik. Az ehhez hasonló problémákra jelenthetnek megoldást a precíziós gazdálkodás azon fejlesztései, amelyek automatizált módon képesek a termeléssel összefüggő adatokat monitorozni, illetve azokat egy gombnyomással táblázatba rendezni. (…)

2016 február 25, csütörtök Felmérés készül a precíziós gazdálkodás hazai helyzetéről i-cell Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

Egyre többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság jövője a költséghatékony és környezetkímélő precíziós gazdálkodással kapcsolatos fejlesztések és eszközök szélesebb körű alkalmazásában rejlik. Egy magyar technológiai vállalat a II. PREGA Konferencián kezdte el feltérképezni a precíziós gazdálkodás jelenlegi állapotát – a kutatás szakmai szervezetek és agrárkamarák bevonásával, két hónapon keresztül zajlik. A magyar gazdák véleményét tükröző felmérés eredményei az agrárszektor összes szereplőjének tartogathatnak tanulságokat. (…)

2016 február 11, csütörtök Az ügyfelek elégedettek az i-Fleettel i-cell i-Fleet közlekedésbiztonság

Az i-Cell megkérdezte a felhasználókat, hogy az első kézből származó véleményeket figyelembe véve tudjon jövőbeni fejlesztéseket végrehajtani.

A tavaly év végén végzett felmérés eredményei alapján az i-Fleet járműkövető rendszert választó ügyfelek túlnyomó része, mintegy 76%-a elégedett a telematikai szolgáltatással. Az elégedetten nyilatkozó felhasználók leginkább a rendszer rugalmasságát, a folyamatos újításokat, a fogyasztás- és sebességmérés funkciókat, valamint az okostelefonos felületet és a mobil hozzáférhetőséget méltatták. (…)

2014 október 14, kedd Intelligens közlekedési rendszer a Volánnál i-cell obu

2014 szeptember 4, csütörtök „A magyarok megmutatták a világnak…” i-cell sajtó útdíj

Újabb külföldi elismerést aratott a tavaly elindult hazai e-útdíj rendszer: ez alkalommal az útdíjrendszer bevezetését tervező finnek érdeklődését keltette fel a rekordidő alatt, mérsékelt költségvetésből megvalósított magyar megoldás, melynek szakmai ötletadója és fejlesztője is az i-Cell volt.  (…)

2014 július 24, csütörtök Átvette VB-ajándékát az első i-Cell nyertes i-cell verseny

Az i-Cell a labdarúgó VB-hez kapcsolódó exkluzív nyereményekkel is motiválja partnereit OBU jótállásuk meghosszabbítására. Július 15-én elsőként a Kuntej Zrt. vette át a focirajongók számára igen értékes ajándékot.

(…)

2014 március 7, péntek Mobil kalibráló állomás az i-Cell Kft-nél! i-cell mobil

A megfelelő háttértámogatás és rugalmas szervizszolgáltatás megléte rendkívül fontos minden elektronikai cikk megvásárlása esetén, különösen, ha ezen elektronikai cikkek gépjárművekbe kerülnek beépítésre. Az általunk forgalmazott műholdas gépjárműkövető rendszerek esetében cégünk a jó minőség mellett kiemelt figyelmet fordít az elsőrangú szolgáltatásra is, így arra is, hogy a beszerelés vagy szükség szerint a javítás mihamarabb és a lehető legkevesebb kellemetlenséggel történhessen meg. Ezért a még jobb kiszolgálást biztosítandó, februárban szerviz részlegünk gépjárműflottáját felújítottuk és kibővítettük, valamint a lehetőséget megragadva egy új, kényelmi szolgáltatással is igyekszünk kedveskedni partnereinknek. Flottánk bővítésével egyidejűleg kialakítottunk egy mobil kalibráló állomást, amellyel kapacitív szondát rendelő ügyfeleink válláról vesszük le azt a terhet, hogy saját infrastruktúrát biztosítsanak a kalibráláshoz. A kapacitív szonda előnye, hogy a jármű üzemanyagtankjában lévő üzemanyag mennyiséget minden pillanatban nyomon követhetővé teszi, és információt ad akkor is, ha a jármű felügyelet nélkül áll, használata tehát időt és pénzt egyaránt megtakarít a felhasználónak. A kapacitív szonda egyéb előnyeiről kérdezzen bennünket elérhetőségeink bármelyikén, munkatársaink készséggel állnak minden kedves ügyfelünk rendelkezésére.

2014 február 20, csütörtök Magyarországon egyedülálló OBU szervizhálózat az i-Cell Kft-nél i-cell szerviz

Cégünk Magyarországon egyedülálló szervizhálózata révén lehetőséget nyújt minden kedves ügyfelünknek arra, hogy OBU készülékét a hozzá legközelebb eső nagyvárosban javíttassa vagy akár kicserélje, elkerülve ezzel a visszaküldéssel és várakozással járó kellemetlenségeket. Szervizpontjaink között egyaránt szerepelnek piacvezető tehergépjármű márkaszervizek, mint a Volvo, Scania, Almádi Truck illetve Delta Truck, valamint a VDO (Tachograf) Magyarországi vezérképviselete. Szervizhálózatunk azonban nem csupán a jótállás keretében végzett javításokkal, útdíj bevallására alkalmas eszközök illetve alkatrészek értékesítésével segít, hanem emellett tanácsadással is várja minden kedves ügyfelünket, amennyiben szükséges. (…)

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!