2020 március 31, kedd A mezőgazdasági járművek az egy évvel ezelőtti időszakhoz hasonló intenzitással dolgoznak GPS nyomkövetés i-Fleet Mezőgazdaság

Ez derül ki a flottakövetési szolgáltatást is nyújtó i-Cell járműkövető rendszerének adatai alapján. Az adatok természetesen az i-Cell ügyfeleinek járműmozgását mutatják, így tendenciákra lehet belőlük következtetni, de nem tekinthetők országosan reprezentatívnak.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontos mezőgazdasági ágazatban a munkagépek használatában nem tapasztalható változás az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest – ezt mutatják az egyik legjelentősebb, magyar tulajdonú telematikai cég járműkövetési adatai. Az i-Cell az elmúlt két hét adatainak elemzése során arra jutott, hogy az ügyfelei közé tartozó mezőgazdasági vállalkozások haszongépei (jellemzően traktorok) a tavalyi év hasonló időszakában tapasztaltak szerint dolgoznak a földeken: az egy évvel korábbihoz képest körülbelül fél százalékkal több kilométert tettek meg, és mintegy 11 százalékkal több jármű vesz részt a tavaszi munkálatokban.

A mezőgazdasági termelés szintjének fenntartását segítendő a cég minden téren támogatja ügyfeleit. Ennek érdekében egy online oktató rendszert is kialakított, így igény esetén digitális távoktatással is támogatást nyújt ügyfeleinek.

Az útdíjbevallási közreműködők körében piacvezető cég 17500 ügyfele mintegy 60 ezer járművének adatait elemezve azt is megállapította, hogy a fuvarozás terén egyelőre nem jellemző az országos szinten tapasztalható közúti forgalomcsökkenés. Érdekesség, hogy bár az OBU rendszerek adatai alapján a 86-os és M86-os út teherforgalma több mint 40 százalékkal visszaesett, közben azonban az M1-esé 10, a 3-as és a 8-as úté pedig mintegy 27 százalékkal emelkedett. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer statisztikái azt mutatják, hogy tavalyhoz hasonlóan idén márciusban is jelentősen emelkedett a megtett távolság az építőipari, illetve útépítő cégek járművei esetében, vagyis a szezon a korábban megszokotthoz hasonlóan kezdődött meg.

Ezzel párhuzamosan 2020 elején újabb rekordot döntött az OBU értékesítés az i-Cellnél. Bár a közvetlenül vásárló ügyfelek rövid idő alatt átálltak az online vásárlásra, a viszonteladói hálózat offline és online értékesítése egyaránt zavartalanul folytatódik – természetesen a hatályos rendelkezéseknek megfelelően.

2016 június 7, kedd Felmérés – A megkérdezett gazdák 88%-a venne részt technológiai továbbképzésen agrár Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

Egy vállalat magyar gazdák bevonásával készített hiánypótló felmérést, melynek célja a precíziós gazdálkodás hazai állapotának feltérképezése, a sok esetben bonyolult technológiai részletkérdések tisztázása volt. A felmérés eredményei a gazdák első kézből származó véleményei és meglátásai alapján világítanak rá a precíziós mezőgazdaság fejlesztésre szoruló területeire.

(…)

2016 május 9, hétfő A precíziós gazdálkodás fejlesztései segíthetnek az uniós pályázati adatlapok kitöltésében i-cell Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

A hazai mezőgazdaság szereplőinek egyre több, adatkezeléssel kapcsolatos feladatot kell ellátniuk. Ez sok terhet tesz a gazdák vállára, különösképpen akkor, ha európai uniós támogatási forrásokat vesznek igénybe, hiszen e támogatások elnyeréséhez rengeteg adminisztrációs munka is kötődik. Az ehhez hasonló problémákra jelenthetnek megoldást a precíziós gazdálkodás azon fejlesztései, amelyek automatizált módon képesek a termeléssel összefüggő adatokat monitorozni, illetve azokat egy gombnyomással táblázatba rendezni. (…)

2016 február 25, csütörtök Felmérés készül a precíziós gazdálkodás hazai helyzetéről i-cell Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

Egyre többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság jövője a költséghatékony és környezetkímélő precíziós gazdálkodással kapcsolatos fejlesztések és eszközök szélesebb körű alkalmazásában rejlik. Egy magyar technológiai vállalat a II. PREGA Konferencián kezdte el feltérképezni a precíziós gazdálkodás jelenlegi állapotát – a kutatás szakmai szervezetek és agrárkamarák bevonásával, két hónapon keresztül zajlik. A magyar gazdák véleményét tükröző felmérés eredményei az agrárszektor összes szereplőjének tartogathatnak tanulságokat. (…)

2015 július 22, szerda Egyre több gazda élhet a precíziós mezőgazdálkodás előnyeivel Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás sajtóközlemény

Mind többen és többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság jövője a költséghatékony és környezetkímélő precíziós gazdálkodással kapcsolatos fejlesztések és eszközök szélesebb körű alkalmazásában rejlik. Egy magyar technológiai vállalat most tesztfelhívás keretei között nyújt lehetőséget a kisebb területen és gépparkkal gazdálkodók számára, hogy kipróbálják a legkorszerűbb, GPS-alapú méréstechnikai módszeren alapuló megoldás nyújtotta előnyöket.
(…)

2015 június 26, péntek Tábláról táblára i-Fleet Agro Mezőgazdaság mezőgazdasági gép nyomkövetés

A négy leggyakoribb kérdés a járműkövetésről a mezőgazdaságban

Közelgő idénymunkák idején látványosan növekszik az igény a munkafolyamatok optimalizálására, a GPS-es nyomkövetéssel ellátott rendszerekkel kapcsolatban azonban rendre ugyanazok a kérdések merülnek fel. Az i-Cell most összefoglalja és megválaszolja a precíziós mezőgazdálkodást övező kérdéseket. (…)

2015 június 16, kedd Gazdálkodj okosan! környezetvédelem Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás

Okosgazdálkodás, olcsóbb gazdálkodás?

A precíziós gazdálkodás nagyban eltér attól, mint amikor az ember a saját kis kertjében termel, de még a hagyományos mezőgazdálkodástól is fényévekre van.

A gépek közötti kommunikáción alapuló M2M technológiák egyre nagyobb szerepet töltenek be a hétköznapokban, a sok munkagépet mozgató és igénylő foglalkozásokra, vállalkozásokra – mint jelen esetünkben a mezőgazdálkodásra – ez hatványozottan igaz.

A kívánt cél: a költséget minimalizálni, a hasznot pedig maximalizálni kell. (…)

2015 március 23, hétfő Ön is kíváncsi, mennyit fogyaszthat a traktorja? i-Fleet Mezőgazdaság traktor üzemanyagszint-mérés

Íme, lássuk a Nebraska Tractor Test Laboratory méréseit és szerezzünk pontos információkat az egyes típusok üzemanyag-fogyasztásáról!

A Nebraskai Egyetem égisze alatt működő Nebraska Tractor Test Laboratory hivatalos, a vizsgálatban számtalan modellel résztvevő traktorgyártó cégek (John Deere, Challenger, AGCO, Kubota, Zetor, Fendt, Massey Ferguson stb.) által elfogadott méréseire hiteles hivatkozási pontként, tekinthetőek, nemcsak az egyszerű felhasználó, hanem a globális vállalatok számára is. Mivel ezek a mezőgazdasági gépek Magyarországon is igen gyakran használatosak, így úgy gondoljuk, hogy az alábbi információk a magyar gazdák számára is érdekesek lehetnek.

(A tesztekért, márkák és modellek szerinti bontásban, kérjük, kattintson az alábbi linkre: )

A vizsgálatok felölelik 1999-től napjainkig terjedő időszakot, minden részletre kiterjedően, ráadásul a laboratóriumban még az egyes modellek hidraulikus teljesítményét, sőt, hangkibocsátását is vizsgálják. Az i-Cell ügyfelei szempontjából azonban talán a leginkább az akkurátusan meghatározott üzemanyag-fogyasztás a legfontosabb információ. Természetesen ezért ma már a magyar traktor-tulajdonosoknak sem kell a tengeren túlra kacsintgatniuk, hiszen az i-Cell által nyújtott egyik szolgáltatás, az FMS-sel végzett üzemanyagszint-mérés és komplex szolgáltatás (mely rövidítés a Fleet Management Systemet, vagyis közismertebb nevén a flottakövetést takarja) éppen ezen adatok kinyerésére képes.

A GPS alapú nyomkövetés leginkább keresett és ismert kiegészítő moduljába épp úgy beleértendő az üzemanyag-szintmérés, mint az adminisztrációs munkálatok leegyszerűsítése.  Emellett természetesen része a nyomkövetésben elengedhetetlen költségoptimalizálás, ami a traktorflotta esetében igen nagy megtakarítást jelenthet, elvégre a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos költségek nem kis részét az üzemanyag teszi ki.

A Nebraska Tractor Test Laboratory vizsgálata érdekességképpen megmutatja, hogy egy adott traktortípusnak átlagosan mennyit kellene fogyasztania. Az i-Cell FMS-rendszerével viszont a felhasználó pontosanképet kap arról, hogy az általuk kezelt traktoroknak mekkora az átlagos fogyasztása, méghozzá a felhasználás módja szerint. És ez mindenképpen versenyelőnyt jelenthet. Bővebb információért kattintson ide: üzemanyagszint-mérés!

2015 március 16, hétfő A PreGa mezőgazdasági konferencián az i-Cell új technológiája konferencia Mezőgazdaság precíziós gazdálkodás üzemanyag-szintmérés

A precíziós gazdálkodás és a digitális technológiák lassan, de biztosan világszerte teret hódítanak az agráriumban. Március 5-én, ezen új trendek jegyében, első alkalommal rendezték meg Kecskeméten a PreGa Konferenciát. Az előadók sorában Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója gyakorlatorientált prezentációval ismertette a járműkövetéssel és elektronikus útdíjfizetéssel foglalkozó cég kifejezetten a mezőgazdaság számára létrehozott rendszerét.

Elmondta, hogy az i-Cell i-Fleet Agro Pro flottakövető rendszere képes a mezőgazdasági gépek művelési útvonalának precíz kirajzolására, a munkaműveletek pontos ellenőrzésére és nyilvántartására. Általa nyomonkövethető és rögzíthető, hogy a gép kezelője az adott időszakban milyen típusú munkát végzett, az eszköz táblaszintű kimutatásai alapján pedig egyszerűen lekérdezhetővé válik, hogy egy tetszőleges időszakban egy adott művelettel melyik gépkezelő, melyik táblában, mekkora területet művelt meg. A moduláris, mezőgazdasági igények szerint kifejlesztett i-Fleet Agro Pro rendszer legfontosabb funkciói közé tartozik az üzemanyagkontroll, hiszen az üzemanyaggal kapcsolatos költségek a mezőgazdaságban rendszerint igen magasak. Az üzemanyag-szintmérésre is alkalmas rendszer lehetővé teszi a tervezett üzemanyagköltségek menedzsmentjét illetve kimutatja a lehetséges megtakarítási pontokat akár mezőgazdasági gépenként is. A piacon elterjedt kapacitív szondás üzemanyagmérés 5-10 százalékos pontossággal képes meghatározni az elégetett üzemanyag mennyiségét, ezzel szemben az Agro Pro 1 százalékos pontosságot nyújt.

Az i-Cell fejlesztésének eredményeként most a kisebb büdzséből gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozások számára is elérhetővé váltak a csúcstechnológiát használó fejlesztések, melyek mindennapos megtakarítást jelentenek a gazdálkodás során. Az Agro Pro által szolgáltatott adatok segítségével ráadásul olyan alkalmazkodó talajművelés végezhető, amely egyrészt jelentős költségmegtakarítást eredményez, másrészt pedig megakadályozza a művelési terület indokolatlan környezeti terhelését – közölte Farkas Károly.

 

2014 június 11, szerda A műholdas gépjárműkövetés nekem luxus? – Mezőgazdaság Gépjárműkövetés Mezőgazdaság

A műholdas gépjárműkövető rendszerek már ismertek a fuvarozással foglalkozók körében, azonban kevesen tudják, hogy segítségével Ön milyen előnyökre tehet szert a mezőgazdasági szegmensben. Nézzük meg, hogyan használhatja ki ezeket az előnyöket az i-Fleet flottamenedzsment rendszer beépítésével!

Rövid összeállításunk második részében bemutatjuk, milyen hasznos segítője lehet az i-Fleet rendszer, ha az Ön vállalata a mezőgazdasági szektorban tevékenykedik. (…)

Kérdése van? Küldje el adatait,
és mi visszahívjuk!